Négynapos fesztiválszezon - ilyen volt a 2020-as Fekete Zaj Fesztivál

2020.08.27. 13:00, FRecorder

Zenei eklektika, összművészet, elővigyázatosság, közösségépítés, összetartás és egy jókora adag szerencse. Röviden nagyjából így lehetne összefoglalni, hogy milyen volt az idei nyár egyetlen megtartott nagyobb fesztiválja, a Fekete Zaj. Aki pedig a részletekre is kíváncsi az alább megtalálja a masszív fotógalériával megtoldott beszámolónkat.

A Fekete Zajnak sok szempontból nagy szerencséje volt az idén, aminek az lett a vége, hogy míg a Zaj általában a nyári fesztiválszezon egyik záróeseménye szokott lenni, addig idén ez volt maga a fesztiválszezon. Jó, ez így persze egy kicsit csúsztatás, mert pár kisebb rendezvényt (pl. a mini-Kolorádó Csakcsűrt) még megtartanak, de a relatíve nagyobb fesztek közül a Zaj volt az egyetlen, ami megrendezésre került, ráadásul többé-kevésbé változatlan formában.

Alapból ott volt mázlinak az, hogy a Zaj amúgy is mindig az augusztus 20-a körüli hétvégére esik, így a korábbi, augusztus 15-ös tilalmi határidő nem érintette őket, sok más fesztivállal ellentétben nem kellett sem halasztaniuk, sem lemondaniuk az eseményt, hanem dolgozhattak tovább. Persze az hamar kiderült, hogy az eredeti, egyébként minden korábbinál erősebb line-up külföldi részét el kell engedni, pedig olyanok jöttek volna, mint a Godflesh vagy az Atari Teenage Riot, de a közönség abszolút jól fogadta, hogy idén csak hazai fellépők lesznek. Persze ezzel együtt egész nyáron ott volt a para, hogy mennyire lesz ténylegesen vége a korlátozásoknak, főleg, hogy egyre inkább látszott, hogy a vírus nem nagyon megy sehova, sőt. Majd jött ugye július vége, amikor az utolsó utáni pillanatban megjött a kormány kinyilatkoztatása, hogy augusztus 15 után is marad az ötszázas limit, ami gyakorlatilag teljesen kinyírta a nyár végi vagy nyár végére tolt fesztiválokat. A Zajnak azonban szerencsére ebből a gyomrosból is sikerült felállni: mivel nem simán zenei, hanem egyre inkább összművészeti rendezvényről van szó, így sikerült megegyezni a helyi hatóságokkal, hogy a korábbi években ezer fő körüli napi látogatószámot 800-ra csökkentve, és a két, váltásban működő fő színpad köré kordont építve mégis meg lehet tartani a fesztivált, ha garantálni tudják, hogy egy színpad előtt nem tartózkodik egyszerre több, mint ötszáz fő.

ILYEN VOLT A TAVALYI, MÉG KORLÁTOZÁSMENTES FEKETE ZAJ

Persze ezek mellett is betartottak minden aktuális járványügyi szabályt és egy pillanatra sem volt senkinek az az érzése, hogy a szervezők kiskapukat keresgéltek vagy a létszámokkal bűvészkedtek volna, sokkal inkább bizonyította újra azt ez az egész, hogy mennyire abszurdak a szabályozások, mennyire értelmetlen a csak a zenés-táncosnak titulált eseményekre ráhúzott ötszázas limit, ami azt sem veszi figyelembe, hogy a szóban forgó pár száz ember egy zárt teremben van, vagy éppen, ahogy itt, szabadtéren, egy hatalmas kempingben, több színpad előtt elosztva. De az egész helyzet abszurditását talán a TPSRPRT tagjai foglalták össze a legjobban, akik stílusosan focimezben nyomták le a koncertjüket.

A szervezőknek egyébként a hazai előadók korábban, még a korlátozások előtt bejelentett listáját sikerült olyan szinten felturbózni, hogy nem nagyon hiszem, hogy bárkinek is hiányérzete lett volna. Persze most is jelent voltak az olyan kvázi állandó Fekete Zaj fellépők, mint a VHK, a komoly nemzetközi karriert befutott Black Nail Cabaret és az évről évre egyre jobb és egyre súlyosabb experimentális doom zenekar, a pár éve még a kisebb színpadon szereplő, most viszont már teljes jogú nagyszínpados produkcióvá kinőtt Entrópia Architektúra. Mellettük viszont minden korábbinál sokszínűbb volt a felhozatal, pedig már a korábbi években is nagyon a zenei nyitás irányába mozdult el a Zaj. Idén azonban talán pont a nyári szezon teljes elmaradása miatt volt különösen feltűnő, hogy ez a Zaj egy kicsit olyan, mintha itt jelen lenne szinte minden más, a mainstreamtől távol álló fesztiválból egy kisebb-nagyobb szeletnyi.

A Rockmaratonos közönség például a még a korábbi éveknél is erősebb rock / metal felhozatallal pótolhatott, amiben megfértek egymás mellett a legkülönfélébb alműfajok képviselői, így többek közt a klasszikus heavy metal / hard rock vonalat vivő Agregator, a dühödt hardcore-ban utazó Ghostchant, a black metal alapcsapat Sear Bliss, a death metalos Kill With Hate és Needless, a darkosabb irányból érkező Zivatar, az Oaken doom-súlyossága, vagy éppen a '80-as évek metal kliséit viccesen poszt-apokaliptikus körítéssel újraélesztő Divided. Akik a Kolorádó és Bánkitó féle alter / indie / stb. vonalra vágytak, azt például a Gustave Tiger, Mayberian Sanskülotts, Mordái, TPSRPRT és Idegen képviselte, de az elektronikusabb vonalba is minden korábbinál jobban belehúztak idén a Zajosok, olyanokkal, mint IAMYANK vagy Barabás Lőrinc, az új partner, a Vittula éjszakai aftereinek fellépői, vagy éppen a magyar tévétörténelem szemetét a Budapest TV-től Kozsón át a Dublettáig összekaparó és abból építkező party-trash Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force. De akadt még pszichedelia (Lemurian Folk Songs), szomorú folk (The Devil's Trade, Musica Moralia), trip-hop (Agavoid) és még egy halom minden más is, szóval azok közül, akik nem (vagy nem csak) a gigafesztiválós mainstream féle zenékre kíváncsiak, tényleg mindenki talált itt magának valamit (sőt, igazából az utolsó nap zárásaként Lazerpunk még a Balaton Soundos arénaparty hangulatot is behozta egy kicsit).

Viszont idén a korábbiakhoz képest pont a Zaj egykori kiindulási pontját jelentő dark / goth / industrial vonal szorult egy kissé a háttérbe, még úgy is, hogy jelen volt többek közt a már említett Black Nail Cabaret, a hasonló, darkos synth-pop vonalat vivő Maneuver Maneuver, a post-punkos Padkarosda, Csihar Attila electro-industrial projektje, a P314 vagy éppen a Cure tribute Pornography is. Ez viszont nem szándékos elmozdulás volt, sokkal inkább múlt azon, hogy az utolsó hetekben becsúszott több lemondás is és ezek közt sajnos pont a leginkább Fekete Zaj-közeli műfajok képviselői voltak a többségben (mint a First Aid 4 Souls, a The Perfect Name és a Warshow).

De amellett, hogy idén zeneileg még a korábbiaknál is sokrétűbb és befogadóbb lett a fesztivál, a koncerteken kívüli programokban is sikerült erősíteniük. Ennek a legnyilvánvalóbb példája persze az volt, hogy a zárónap egyik fő fellépője nem egy zenei produkció, hanem a szellemiségben a Zaj vonalhoz amúgy is nagyon közel álló alternatív cirkuszos Freak Fusion Cabaret társulat volt. De a már visszatérő off-programok, mint a fanzine workshop, a reggeli jóga, a gamer terem mellé is befért pár újdonság: a kemping melletti, a napközbeni akusztikus koncerteknek is helyet adó kis szigeteken fénykapu és hanginstalláció készült, a Vittulásoknál tetováltatni lehetett, de volt rövidfilmes mini-filmfesztivál és moduláris szinti workshop is.

A kérdés persze, hogy innen hova tovább. És itt nem arra gondolok, hogy merre lehet még innen továbbvinni a Fekete Zaj zenei és egyéb programjait (ezzel nincs gond, a stáb a pár évvel ezelőtti újraindulás óta nagyon következetesen, a látogatókkal szorosan együtt agyalva dolgozik a folyamatos fejlesztéseken), hanem úgy általában gondolok a fesztiválra és a többi kisebb, támogatásokkal és szponzorpénzekkel nem kitömött fesztiválra. Mert a Zaj például (bármennyire is jól lehetőségnek hangozhat, hogy ők voltak az egy szem nyári feszt idén) a csökkentett nézőszám és az extra kiadások miatt mínuszra jött ki, és habár az idén is nagyszerűen működő közösségi támogatás (amibe belefért az is, hogy több pénzszűkébe került fesztiválozónak is gyűjtéssel dobták össze a jegyárat) segített ezen valamennyit, de egyelőre senki sem tudja, hogy mit hoz a következő pár hónap, pár év. A standard évzáró Düreres téli Zajt például a jelenlegi korlátozások mellett nem lehetne megcsinálni, de a többi kicsi vagy középkategóriás fesztivál, amelyeknek idén a rengeteg beletett pénz és energia után végül le kellett mondaniuk a rendezvényeket, szintén nagyon bizonytalan helyzetben vannak. Azaz bármennyire is hibátlanra, sőt euforikusan felszabadultra sikerült is az idei Zaj, kicsit még így is halotti tor jellege volt, mert végig ott volt a levegőben, hogy ki tudja mikor lesz újra hasonlóban részünk. Az egyelőre nagyon hosszútávúnak tűnő járványhelyzettel és tényleges, a teljes zeneipart megsegítő kormányzati segítség nélkül (azaz nem az ezer és egy sebből vérző raktárkoncert típusú abszurdságokkal) senki sem tudja, hogy mi lesz itt a következő hónapokban, vagy akár jövő nyáron, mikor omlik össze a mainstreamen kívül eső, már mostanra is eléggé kivéreztetett koncertszervezői és zenei ipar.

Szöveg / fotók: Frank Olivér (infinitebeat.hu)