Láttam ezt meg azt, és voltam így meg úgy. Mindenki a saját főnöke akart lenni, aztán persze inkább egymás főnökei lettek. Ha nagy ajándék kellene, úgy itt egy szafaládé. Hogy lehetsz ennyire csendben, amikor úgy lángol minden? A gitárzenét üldözik, a teknó az isten. A döglégykórus kánonjától kivirul a hullaház. LL Junior polgármester, Elf Bar dub, személyes purgatórium a zárt ajtók mögött, a virágok nyelve. Egy ilyet ki nem bán meg? A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Amapiano ősenergiák, varázslatos flow-k, gyönyörű drumless rapek, és egy rákkal küzdő srác, akivel mélyen lehet rezonálni.

Van élet a képmutatáson túl is: lengyel űrindiánok, agymosó krautos spacerock, ordas suttyó riffek és az életgép hasmenése Gerdesits Faszi kedvencei között, amik „úgy mossák le a sok túlhájpolt, semmitmondó marhaságot, mint nyári zápor a madárszart a szélvédőről.”

A Recorder szerkesztőségi toplistái után jönnek idén is a zenészek kedvencei, ezúttal a Fran Palermo frontjáró is ismerős Henri Gonzóé, aki a Papírsárkányokkal egy teltházas Müpa-koncerttel nyitotta és egy saját rendezésű klippel (Szobrokat Vittem A Hajón) zárta az évet, amit Nemes Nagy Ágnes egyik verse inspirált és rajta lesz a készülő, jövőre érkező második lemezükön.

Játszott Dzsúdló előtt az Arénában, turnézott az Analog Balatonnal, és az év egyik legjobbjának választott lemezét hozta ki a Törik a betonnal, amin a pörgős tánczene keveredik a lágy dreampoppal. Fehér Lilivel katartikus majomkodásról, belső kételyekről, dorombos spirkó technóról és égbehányás helyetti kötögetésről is beszélgettünk. Következő bulija január 16-án lesz a GrapefruitMoon Records kiadói estjén az Akvárium Lokálban, de fellép OIEE egyedi audiovizuális minifesztiválján, a Transitionön is január 31-én a Dürer Kertben.

Dallamokban gazdag, futurisztikus hangulatú tánczenéket és hipnotikus audiovizuális műsort hoz az IDM egyik alapító atyja január 31-én a Magyar Zene Házába.

A Koncertsztorik podcast idei utolsó adásának vendége a Crippled Fox, akik ősszel egy kéthetes, 11 állomásos turnét toltak le Mexikóban. Sztorik apokaliptikus szerelőudvarokról, csupaszív mexikói rajongókról, az utánozhatatlan kaliforniai moshpitről, és arról, hogy milyen volt a mexikói halottak napján vagy épp a kaliforniai bandatagok között koncertezni.

Koncertezett itt a Dead Can Dance-szel, énekelt a Havasi Symphonic vendégeként, itt vette fel a Sorstalanság filmzenéjét Ennio Morriconéval, január 28-án pedig a Müpában indítja a Dead Can Dance koncertbillentyűsével, Jules Maxwell-lel közös lemezének bemutató turnéját Lisa Gerrard, aki felemelő, szélesvásznú világzenét és modern klasszikus hangulatokat hoz ezúttal Budapestre.

„Majdnem feldolgozhatatlan mennyiségű szeretet ömlik a felvételből – dalonként kell pár perc szünetet tartanom, hogy feldolgozzam, amit hallottam, de sokszor dalok közben is megállok.”