The Weeknd: megnyílt a misztikus dalnok

2012.10.04. 18:44, recordernews

The-Weeknd.jpg

Abel Tesfaye az az ember, aki nem csak a jól bevált receptként működő titokzatossággal vívta ki a kortárs zeneértők figyelmét (jó ideig senki nem tudta, kit takar a The Weeknd név), de azzal is, hogy pályatársai, Frank Ocean és Drake mellett ő is arról ismert, hogy kettő pont nullára emelte, vagy inkább süllyesztette jó értelemben az R&B műfaját, mindenféle ködös szimbolizmusokat, nem egyértelmű szövegeket csempészve abba, egyúttal szokatlan zenei világot húzva köré. Sőt, hármójuk közül mindig is ő volt a legmisztikusabb, legképlékenyebb kontúrokat maga köré rajzoló figura, amire csak rákontrázott azzal, hogy a sajtó elől szinte teljesen elzárkózott, interjút például egyáltalán nem adott még, pedig 2010-es felbukkanása óta egyre nagyobb a hype körülötte, már ott tartunk, hogy Lady Gaga kéri fel remixre és Katy Perry hajlandó nyomorogni háromszáz ember között egy kis londoni klubban azért, hogy láthassa fellépni.

Ma azonban váratlanul kinyitotta szelencéjét rajongóinak, üzenetet eresztett ki belőle (lásd itt), amiben azt írta: senki ne aggódjon, mert "továbbra is azt fogjátok kapni, amibe beleszerettetek." Tesfaye azért is intézhette ezt a váratlan és személyes hangvételű üzenetet, mert nemrég nyilvánosságra került, hogy három, ingyenesen letölthető korábbi mixtape-je most az Universal Republic Records égisze alatt fog novemberben újra megjelenni, kicsit átdolgozva, újramaszterelve. Magyarul a mainstream felé vezet a kikövezett út, ahogy az várható is volt.

FRANK OCEAN IS HASONLÓ PÁLYÁT JÁRT BE, VELE ITT LEHET ISMERKEDNI.

"Szeretném, ha megértenétek, hogy ez nem azt jelenti, amit gondoltok, hogy jelent, és ezt a szerződésemben is kikötöttem" - írta még ugyanebben a kinyilatkoztatásban. A nagy lépést egyik világból a másikba tegnap megjelent videójában, a Rolling Stone-ban állítása szerint szimbolikusan is kifejezi, amint elfordítja fejét az undergroundtól, amit ugyan nem akar, de "ez egy olyan lépés, amit úgy érzek, meg kell tennem, hogy kiteljesedhessek művészként."

Címkék: the weeknd
https://recorder.blog.hu/2012/10/04/the_weeknd_megnyilt
The Weeknd: megnyílt a misztikus dalnok

daftpj.jpg

Lezajlottak a fashion weekek a divat fővárosaiban, így Párizsban is, de ami ebből számunkra érdekes, az az, hogy hétfőn a Saint Laurent bemutatóján a New York Times szerint az alábbi volt olvasható az egyes székekre helyezett üdvözlőkártyákon: "Music Junior Kimbrough / Edited by Daft Punk." A hipnotikus, gyakran repetitív blues-dalokat és összesen 36 gyereket maga mögött hagyó Kimbrough a Fat Possum kiadó művésze volt, Észak-Mississippiben működtetett csehója pedig olyan érdeklődőket is vonzott, mint Keith Richards vagy Iggy PopAz ő dalait vágta újra, majd fűzte egybe a két francia.

BETH DITTO PEDIG A VERSACE-NEK ÉNEKELT, KLIKK IDE AZ ELŐADÁSÉRT!

Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo a hírek szerint a kollekció tervezője, Hedi Slimane kérésére tette mindezt, ami nem véletlen, hiszen ő már tervezett színpadi fellépőruhát is a robotfejűeknek (és rajtuk kívül egyébként a Libertines-nek, a Franz Ferdinandnak, Mick Jaggernek és Jack White-nak is).

Így nézett ki a viszonzás a bemutatón, itt éppen Kimbrough I Gotta Try You Girl-je szól.

TUDTAD, HOGY HEDI SLIMANE DIZÁJNER KURT COBAIN LÁNYÁT IS FOTÓZTA? PEDIG ÍGY VAN.

https://recorder.blog.hu/2012/10/04/blues_dalokat_vitt_a_daft_punk_a_divatbemutatora
Blues dalokat vitt a Daft Punk a divatbemutatóra

Itt az újabb bizonyíték: mégsem jön el a világvége 2012-ben! A globális zeneipar legalábbis túlélheti, hiszen noha a hanglemezkiadók összbevétele évek óta egyre erőteljesebben csökken, azért vannak komoly növekedést produkáló részterületei ennek a piacnak is: a Nielsen friss elemzése szerint például ebben az évben minden eddiginél több zenei album és dal fog elkelni digitális formátumban. A nemzetközi piackutató vállalat előrejelzése az augusztus végéig mért értékesítési adatokon alapul, ezek pedig azt mutatják, hogy a fizetés ellenében letöltött albumok száma a tavalyi év hasonló időszakához képest idén 15%-kal emelkedett az Egyesült Államokban, így már az év első kétharmada után megközelítette a 2011-es eladások teljes értékét. A megvásárolt digitális trackek száma ugyanebben a nyolc hónapban elérte az egymilliárdot, ami szintén új rekordot valószínűsít – majdnem biztosra vehető, hogy a hagyományosan erős évvégi időszak forgalmával együtt 2012-ben az amerikaiak a tavalyi 1,3 milliárdnál is több dalt fognak pénzért letölteni.

nielsen_recorder.png

Magyarázattal is szolgál a kutatócég az emelkedő trendre: a digitális zenebiznisz virágzásának oka szerintük egyértelműen az egyre diverzifikáltabb és fejlettebb technológiai infrastruktúrában keresendő, azaz abban, hogy a zenei tartalmak megismerése és fogyasztása mindinkább áttevődik a mobiltelefonokra, a hordozható eszközökre és a smarttévékre. Ha pedig a zene ezekkel az eszközökkel egyre több ember számára válik mindig és mindenhol elérhetővé, az érezhetően gerjeszti a legális zenei szolgáltatások iránti keresletet is.

Pléh Dániel

Címkék: nielsen
https://recorder.blog.hu/2012/10/04/okoseszkozok_porgetik_a_zeneletoltesek_piacat
Okoseszközök pörgetik a zeneletöltések piacát

solange.jpg

És természetesen dalra is fakad: Solange Knowles nagyjából azzal szokta lesöpörni a sztárvilág csúcsain lengedező nővérével való összehasonlítgatást, hogy művészi értelemben egészen más keringési pályán mozog. Egyúttal azt is érezhetjük, hogy a mozgásai alatt kissé távol került a középponttól, amit amúgy nem nehéz érezni, hiszen tényleg minden a család másik lányáról szól (Solange még a Destiny's Child-ba is csak beugróként juthatott be, amikor az egyik vezérhang, Kelly Rowland eltörte a lábát, később pedig a menedzserapuka is csak közönségcsalogatóként lengette be a kisebbik Knowles esetleges csatlakozását).

18+ HUGIHUSI? ERYKAH BADU SZINTÉN ÉNEKES TESÓJA TÖKMEZTELEN, TÖKÉLETES HASONMÁS.

Solange kedvét azonban láthatóan-hallhatóan nem szegte az árnyék, amiben óhatatlanul mozog, és az elmúlt négy évben a 2013-ra tervezett következő albumán dolgozott, amin egyébként a Chromeo és Pharrell is segít neki. Az első single, a Losing You már videót is kapott, amiben egy életvidám Solange táncikál bolondozva a dél-afrikai Fokváros őslakosai között.

https://recorder.blog.hu/2012/10/03/beyonce_kishuga_uj_klipben_raz_combot
Beyoncé kishúga új klipben ráz combot

szűcs k.jpgSzűcs Krisztián, a Heaven Street Seven énekes-gitárosa zenekarával a mai napon jelentette meg kilencedik stúdióalbumát, a 2008-as Jazz-t négy évvel követő Felkeltem a reggelt című lemezt – ahogy mi is megírtuk, és rögtön meghallgathatóvá is tettük, a teljes anyag felkerült a zenekar YouTube-csatornájára. Szűcs a HS7-slágerek előadása mellett alkalmanként publikált már zenei tárgyú írásokat különböző magazinokba, most a Recorder felkérésére a Profül-rovatunkba (ahová ismert zenészek, előadók írnak lemezrecenziókat, mint tette azt ICR a Lorn nyári lemezével) a friss, általunk is meghallgathatóvá tett Grizzly Bear-albumot kritizálja.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2012/10/03/szucs_krisztian_hs7_ajanlja_grizzly_bear_shields
Szűcs Krisztián (HS7) ajánlja – Grizzly Bear: Shields

REC007

2012.10.03. 16:30, Recorder.hu

rec007_650.jpg

https://recorder.blog.hu/2012/10/03/rec007
REC007

h7.jpg

Nagyon tudhatják Szűcs Krisztiánék, hogyan működik 2012 zenerajongója, mert bár új, Felkeltem a Reggelt című albumuk mától kapható fizikai hordozón, annak valamennyi dalát külön-külön is feltöltötték a YouTube-ra, hadd osszák az emberek, ahogy nem sajnálják. A Heaven Street Seventől négy éve várjuk a következő stúdiólemezt, és így ez már a kilencedik a sorban, a dalokat a klikk után mutatjuk (azokat is sorban).

JÉ, SZŰCS KRISZTIÁN KÖZBEN ARRA IS TALÁLT IDŐT, HOGY ÍRJON EGY CIKKET A RECORDERNEK!

Ja, és senki ne mondja, hogy nem szóltunk időben: két hét múlva lemezbemutató az Akvárium Klubban.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2012/10/03/heaven_street_seven_youtube-on_az_uj_album
Heaven Street Seven: YouTube-on az új album

kispál lovasi.jpgVolt már néhány tisztelgő feldolgozáslemez a magyar poptörténetben (például az Amikor én még kissrác voltam című Illés-tribute és az Eszembe jutottál című Cseh Tamás-főhajtás), de csupa olyan, hogy egy adott előadó teljes életművéből válogattak a feldolgozók. Szeptemberben azonban megjelent egy teljes albumot az elejétől a végéig, az eredeti dalsorrendet megtartó átdolgozás-lemez, melyen a Zombie Girfriend-es Szabó Benedek ötletéből kiindulva (Lang Ádám segítségével, a borítón Moroncsik Ádám grafikájával) fiatal magyar előadók játsszák a Naphoz Holddal című 1991-es első Kispál és a Borz-album dalait. A Recorderen végighallgatható Holnaphoz Holddal című anyag apropóján beszélgettünk a Kiscsillag-frontember Lovasi Andrással, első zenekara első lemezéről és a feldolgozások világáról.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2012/10/03/_ha_szepen_van_hajtogatva_az_en_voltam_lovasi_andras
„Ha szépen van hajtogatva, az én voltam” – Lovasi András

A kanadai Dan Snaith a Caribou művésznév alatt már régóta bizonyítja, hogy matematika doktorija ellenére a kevésbé szögletes dolgok elkötelezettje is, így például azé, hogy kiváló, de nem feltétlenül bekategorizálható zenékkel örvendeztessen (ahogy tette azt az idei Balaton Soundon is). Mivel azonban valahova helyezni kell a dolgokat, többnyire az indie és az elektronika határterületére sorolják be munkáit, tavaly beindított projektje, a Daphni azonban egészen egyértelműen a táncoló talpakhoz szól.

dansnaith.jpeg

Első, ezen a név alatt írt albuma, a JIAOLONG mostanra el is készült, rajta korábban már kiadott trekkekkel – köztük a nagysikerű Ye Ye-vel  éppúgy, mint kiadatlanokkal. Daniel maga azt nyilatkozta az anyagról, hogy a legutóbbi (a korábbiaknál táncosabb) Caribou-album, a 2010-es Swim írása közben esett újra szerelembe a sötét klubokkal, ahol minden az azonnaliságról szól, a DJ által felrakott zenék töredékét ismerjük csak fel, és a Daphni is ennek a spontaneitásnak a szellemében fogant, a számokat gyorsan, intuitívan írta meg.

"Meglepődök, ha visszagondolok arra, mennyi transzcendentális pillanatom volt józanon, a 30-as éveim közepén klubokban. Szemben azzal a semmitmondó, funkcionális, agyzsibbasztóan kiszámítható tánczenével, ami mostanában sakkban tartja a corporate révereket, még mindig létezik egy kis világ, ahol a tánczene képes felnőni a potenciáljához, és felszabadít, meglep, feltalál. Még mindig benne van a varázslat" - nyilatkozta szintén ő.

És a legjobb: mindazt, amit ebből kihozott, most a Resident Advisornak hála végig is hallgathatjuk, hiszen az október 8-ai hivatalos megjelenés előtt felkerült a teljes albumstream ide. Kedvcsináló videó:

Címkék: caribou daphni
https://recorder.blog.hu/2012/10/03/streamelheto_az_uj_caribou_azaz_bocsanat_daphni_lp
Kész az új Caribou-, azaz bocsánat, Daphni-LP

amy.jpg

Azt eddig is lehetett tudni, hogy Jay-Z egykori nagy riválisa, Nas a Kelisszel való csúnya szakítást követően rendesen belereppelte a szívén csüngő terheket új albumába, a Life Is Good-ba, ami így legalább annyira lett személyes, mint amennyire korrektül összerakott (a kritikák gyakorlatilag kivétel nélkül dícsérték a Queens-i rapper tizedik hosszanjátszós lemezét). Az sem ismeretlen, hogy a lemezen nem csak olyanok működtek közre, mint a 41 évesen is szuperszexi Mary J. Blige vagy a tekintélyes szakáll-aranylánc kombinációt hordó Rick Ross, de a tavaly elhunyt Amy Winehouse is.

HALLGASD MEG NAS NYÁRON MEGJELENT ALBUMÁT TELJES EGÉSZÉBEN ITT!

Közös daluk, a Cherry Wine balsorsú szerelmesekről szól, akik keresik, de nem találják az igazit. Ehhez most a videó is elkészült, amiben a balsorsú szerelmesek fel is tűnnek, és nem nehéz elképzelni, hogy a bárpultost alakító Nas mellett az angol énekesnő játszotta volna a biliárddákóval incselkedő másik felet, de az ő sziluettje sajnos már csak a falra vetítve kaphatott helyet.

FOTÓRIPORTERÜNK AMY WINEHOUSE HÁZÁNÁL JÁRT HALÁLA UTÁN. MIT LÁTOTT?

Címkék: amy winehouse nas
https://recorder.blog.hu/2012/10/02/nas_es_amy_winehouse_kozos_klipben
Nas és Amy Winehouse közös klipben? Igen!
süti beállítások módosítása