Holnaphoz Holddal – tisztelgő feldolgozáslemez a Kispál és a Borz 1991-es albumából

2012.09.26. 11:55, rerecorder

kispal_650_1.jpgA Kispál és a Borz 1991-ben megjelent Naphoz Holddal című bemutatkozó albuma nemcsak az elmúlt húsz év talán legfontosabb magyar zenekarának pályáját indította el, de a korszak egyik kulcslemeze is lett. A Kispál-koncertek kihagyhatatlan slágereiből több is erről az albumról került ki (Lefekszem a hóba, Húsrágó Hídverő, Szőkített nő), és az anyag minden tekintetben kiállta az idő próbáját – egy igazi klasszikus. Ebből a klasszikusból készült most egy dalról-dalra feldolgozáslemez (a beharangozó klipet Morningdeer ft. Kárpáti Rita előadásában a Tejjel kifli című felvételből már be is mutattuk), melyen kortárs magyar előadók az eredeti számsorrendben játsszák a szerzeményeket. A tisztelgő feldolgozásoknak, tribute-albumoknak Magyarországon is van már némi hagyománya (például az Amikor én még kissrác voltam című Illés-tribute és az Eszembe jutottál című Cseh Tamás-főhajtás), de arra még nem volt példa, hogy egy adott lemezt az elejétől a végéig átdolgozzanak. A Zombie Girlfriend-frontember Szabó Benedek fejében született meg az album ötlete, és Lang Ádám segítségével valósította meg azt (a borítót pedig az eredetire reflektálva Moroncsik Ádám készítette). A Holnaphoz Holddal című feldolgozáslemez itt rögtön teljes terjedelmében végighallgatható, a Kiscsillag-főnök Lovasi Andrással pedig kedvenc zenéit taglaló Lemeztáska-interjúnk után most erről a klasszikus Kispál és a Borz-albumról, az előttük tisztelgő feldolgozáslemezről és úgy általában a feldolgozásokról beszélgettünk hamarosan olvasható friss interjúnkban.

A Holnaphoz Holddal című feldolgozáslemez teljes anyaga:

https://recorder.blog.hu/2012/09/26/holnaphoz_holddal_kispal_es_a_borz-feldolgozaslemez
Holnaphoz Holddal – tisztelgő feldolgozáslemez a Kispál és a Borz 1991-es albumából
süti beállítások módosítása