A Fehér Lótusz harmadik évadában megint festői helyszíneken gyilkolják egymást a gazdagok. Ez a kritika először a Recorder magazin 122. számában jelent meg.
Visszatért az HBO-ra az a sorozat, aminek megörülsz, hogy eszedbe jut a címe, amikor a fodrászod megkérdezi, hogy láttál-e valami jót mostanában, és amúgy szerinte is rendben volt benne Schwarzenegger fia, meg az a csávó a Harry Potterből, szerinted azért most sokkal gyengébb a hotelmenedzser, de aztán megemlíti, hogy kiírták az egyik putyinista színészt és itt már elkezdesz erőteljesen reménykedni, hogy mindjárt jön a megváltó hajszárító, és akkor nem kell eljutni odáig, hogy még a geopolitika, a "nehéz kérdés", és az "új világrend" kifejezés is elhangozzon.
A formula most is a szokásos: a megérkeznek a burzsuj nyugatiak, hogy eltöltsenek egy hetet egy luxushotelben, relaxálás helyett inkább drámáznak, aztán a végén valaki véletlenül meghal, amúgy meg mindenki öntelt és idegesítő, kivéve egy darab józan Gen Z-lányt, akinek lehet szurkolni, meg a helyi személyzetet, akik helyettünk is forgatják a szemeiket.
Mostanra már kissé újrahasznosítottak a szereplők: megint egy bizarr ógazdag család, de most egy szociopata és két közepesen érzékeny gyerekkel, akikkel kapcsolatban már bőven sejthetőek a későbbi fordulatok, illetve az is, hogy az anyuka, Victoria (Parker Posey) lefelé fordított szájú déli akcentusa részről-részre egyre elviselhetetlenebb lesz.
Érkezik még három egymás ellen áskálódó-régi viselkedésmintázatokba visszaeső barátnő, és egy sajátos (ahogyan a fodrászod mondaná: sunshine x grumpy) pár, homályos motivációkkal. Bár az előző évadokhoz képest a harmadik sokkal lassabban indul be, már az első epizódban kapunk legalább húsz szereplőt, és – Mike White tagadhatatlan showrunneri géniuszának köszönhetően – félmondatokból is gyorsan ráérezhetünk, hogy ki éppen kinek a halálát kívánja a legjobban. Kár, hogy az ebben rejlő ponteciál végül nagyrészt kiaknázatlan marad, és végül több dolog lesz red herring, mint fordulat.
Lehet-e szeretni a nyűglődő kőgazdagokat? - kritikánk A Fehér Lótusz első évadáról
Amennyire izgalmasak a karakterdinamikák, annyira papírvékony a gazdagok szatírája, akik általában még ahhoz is lusták, hogy rendes nyugatiakhoz illően Thaiföldet orientalista megfoghatatlan tisztaság-wellness szentéllyé redukálják. Egyébként is egyre kevésbé szórakoztató olyan emberekről sorozatokat nézni, akiknek még sosem kellett nagyalakú kartonpapírokat összetépkednie, hogy beleférjenek a szelektív kukába - 2020-ban, az első évad forgatása alatt az elit még csak az Imagine-t énekelte Zoomon, míg idénre már látványosan nagyobb részük van abban, hogy a szokásosnál kicsit nagyobb mértékben omlik össze a világ.
A Fehér Lótusz úgy próbál meg erre reflektálni, hogy felszínes morális-liberális állásfoglalást erőltet rá a szereplőire, akik nyilván most is menekülnek, ha kövér és öreg embereket látnak a medencénél, csak már emellé húzzák is a szájukat, ha oroszokkal találkoznak, és a háta mögött nevetik ki az amúgy közepesen érdekes és "politikailag független" gyakorlott tématerelő trumpista barátjukat, és ezzel látszólag a sorozat le is tudta a kétdimenziós karakterábrázolást. Ráadásul a hotel körüli alkalmazottak járnak a legrosszabbul: az első évadból visszatérő Belinda (Natasha Rothwell) csak nehezen hihető karakterfejlődést, míg az abszolút alulhasznált "health mentor" Mook (a Blackpink-tag Lalisa Manobal) morális fölényen kívül csak egy sablonos szerelmi szálat kapott.
A mentőöv, ami elsüllyeszt – Gege és Lil Frakk dala, amit A Fehér Lótusz ihletett
Kétségtelen, hogy még mindig szórakoztató a káröröm, és az új évad ugyanolyan hatékonyan folyik át az agyunkon, mint az előző kettő, csak már sokkal inkább egy drámát nézünk, és nem egy karcos szatírát.
Bertók Flóra
A Fehér Lótusz harmadik évada az HBO Maxon nézhető, meg az előző kettő is.
Még több Recorder a Facebookon. Még több Recorder a Facebookon. Még több Recorder, ott, igen.
