Legszebb öröm a káröröm! Valószínűleg hisz ebben a mondásban Mike White, aki ismét egy pompás sorozatot hozott tető alá az HBO megbízásából. A Fehér Lótuszt nem szabad kihagyni. Ez a kritika először a Recorder magazin 87. számában jelent meg.
Nem tudom, milyen lehet milliárdosként nézni A Fehér Lótuszt, de nem-milliárdosként egész biztosan kéjes élvezetet nyújt lubickolni kőgazdag emberek trópusi nyűglödésein. Az HBO és a hatrészes sorozatot író-rendezőként egyedül jegyző Mike White ugyanis egy Hawaii-i sziget luxusszállodájába helyezte szatirikus történetét, amelyet maroknyi nagyszerű színésszel és szűk stábbal a COVID-időszak szigorú szabályai mellett is le tudott forgatni.
A paradicsomi környezet White kezében sartre-i purgatóriummá válik, ahol még a vágóképeken magasra csapó hullámok is könyörtelenül ostromolják a vendégeket, akik elméletileg pihenni, felfrissülni, megújulni érkeztek Mauira, a gyakorlatban viszont mindennel csak bajuk van.
Ezt a szenvedést egyrészt fergeteges humorral tálalja a sorozat, másrészt elég sok árnyalatot fest fel az undok és felszínes szereplőkhöz való viszonyunk palettáján: van, akit gyűlölhetünk, máson szánakozhatunk, van, akire legszívesebben ráüvöltenénk, meneküljön már apránként felismert poklából, de olyan is, akiről nehéz eldönteni, együttérzünk-e vele.
Ez amúgy White zsenije: nem elégszik meg azzal, hogy köszörülje a nyelvét a hisztis gazdagokon, és hogy mindig csak a szálloda meggyötört alkalmazottaival azonosuljunk. (A Murray Bartlett által játszott hotelmenedzser idegösszeomlása legalább olyan rémisztő, mint amilyen átérezhető.) Nem, a sorozat őszintén megható pillanatokkal és epifániákkal is hajlandó megajándékozni szörnyű szereplőit, akik ezáltal nem lesznek kevésbé szörnyűek, mindössze emberiek.
8.5/10
szerző: Huszár András
A Fehér Lótusz mind a hat részét az HBO GO-n lehet megnézni.
