Erős, aki az ütést állja. Minden rendben (filmkritika + lemezkritika)

Az elsőfilmes Sós Bálint Dániel a rangos Berlinálén debütált családi drámája, a Minden Rendben kényelmetlen morális dilemmákat villant fel, de a válaszokat a nézőjére hagyja. Ez a kritika először a Recorder magazin 122. számában jelent meg.

A középkorú férfiak válsága mindig is kedvelt motívuma volt a filmművészetnek, de az utóbbi években a hozzájuk kapcsolódó különféle társadalmi szerepek kiüresedése jelenti a fő csapást. E világszinten markáns vonulat itthoni mestere tavaly befejezett lakás-trilógiájával egyértelműen Hajdu Szabolcs lett, így tökéletesen természetesnek érződik, hogy ő játssza el az apát, aki súlyos morális dilemmába kerül. Ő az egyetlen szemtanúja a balesetnek, amit a tizenkét éves fia okoz, ráadásul pont az új nője kislánya az áldozat. Mondja el az igazságot, romba döntve a gyereke jövőjét, vagy a szülői szeretet nevében hazudjon?

Sós Bálint Dániel első filmjének középpontjában egy univerzális erkölcsi kérdés, a különféle kötelezettségek kibékíthetetlen összeütközése áll. A dilemma persze csak látszólagos, hisz bármelyik utat választja, a környezete sérülni fog, a fiát és önmagát is beleértve. Ebben a helyzetben egyedül talán valamiféle erény segíthetne, a döntéssel járó felelősség vállalása, a fiú következetes támogatása, ám az állítólagos szeretet jegyében éppen ezek maradnak el. Hiába járatja bokszolni meg zeneiskolába a fiát, ha képtelen példát mutatni. A pöcsfejes maszatolást persze a gyerek ösztönösen érzi és a maga kiskamaszos eszközeivel lázadni kezd.

Az egészséges arányérzékről árulkodó bő nyolcvan perces játékidő a családfő különféle kapcsolati dinamikáit járja körül, beleértve barátnőt, barátot és persze a hivatalos szerveket is. A történet nyilván tálcán kínálja a felénk is kedvelt mosatlan szagú kisrealista megvalósítást, ám a reklámfilmezés felől érkező rendező szerencsére más utat választ. A minimalista geometrikus terekben és steril felületek előtt játszódó, lágyabb fekete-fehérben rögzített jelenetek a szereplők belső világait tükrözik.

Ezt a komorabb, itt-ott absztrakt felé hajló vizuális világot ellenpontozza a film gyakran meglepő humora. Sőt, a film közepén még egy szuperhős is felbukkan, igaz pocakosan, egy satnya teherpályaudvaron cigizve. Mert ugye, ahogy a film címe is ironikusan utal rá, a klasszikus szerepmodelljeinkkel valami nagyon nincs rendben.

7/10

A FILMZENE

A Minden Rendben zenei aláfestéséért felelő Fodor Máriusz és Tövisházi Ambrus mindketten rendkívül rutinosak ezen a terepen, ami maximálisan érződik a kettejük által felváltva jegyzett tételeken. A gyakran visszafogott, ambientes szintik és a sztorihoz konkrétan is kapcsolódó lágyabb zongorás darabok ugyanolyan hatékonyan szolgálják a filmet, mint a zúgásokból és emberi hangokból építkező, széttöredező indusztriális darabok.

Akad persze jóval klasszikusabb, vonósokkal feszültséget keltő zenei megoldás, a főszereplő lelkivilágát tükröző hamiskás olcsó zongora és még filmvégi stáblista alatti klasszikus betétdal is (A holdon minden rendben), ezek mind-mind erőteljes atmoszférákat teremtenek és fontos szerepet játszanak abban, hogy emeljék a jeleneteket. Miközben maga a történet nagyon is húsba vágó és konkrét, a kísérő zenék nemcsak az adott hangulatokra erősítenek rá, de valamiféle finom, álomszerű lebegést adnak hozzá a képlethez, az összhatást erősítve.

7,5/10

A Minden Rendben című film március 20-án került a magyar mozikba.

Huber Zoltán