"A filmjeimre se büszke nem vagyok, de nem is szégyellem őket" - Hajdu Szabolcs-interjú

Az egyik legszabadabb magyar filmes, Hajdu Szabolcs az Egy százalék indiánnal (kritikánk) zárja a színházi előadásaiból készült lakás-trilógiáját. A magánéleti válságok és identitáskrízisek mellett ezúttal a férfiasság és az örökölt szerepek kérdései kerülnek fókuszba. A film fontosabb alkotói döntései mellett a rendezőt törött bögrékről, barátságokról és genetikai tesztekről kérdeztük. Ez az interjú először a Recorder magazin 118. számában jelent meg.

A trilógia visszatérő kulcsszereplője az adott lakás. A sajátotok labirintusnak érződött az Ernelláékban, a Kálmán-nap háza már-már túlzottan otthonos. Az Egy százalék indián helyszíne egészen más hangulatú, a nagy terek szinte nyomasztóak és mintha soha nem lakták volna be igazán. Hogyan választottátok ki a helyszínt?

Mindig van egy elképzelés a fejünkben az ideális helyszínről, de mivel ezek low budget filmek, a lehetőségeink nagyon korlátozottak, és csak a szerencsén múlik, hogy találunk-e olyan helyszínt, ami belefér a költségvetésünkbe, és az elképzelt ideálishoz is közelít valamennyire. Ezek a helyszínek valahogy mindig az utolsó pillanatban jöttek, tehát azt kell mondanom, hogy szerencsénk volt, mert kábé ilyesmit képzeltünk el. A Kálmán-napnál egy teljesen berendezett lakásban dolgoztunk, nem tettünk hozzá szinte semmit, az Egy százalák indiánt pedig abban a villában forgattuk, ahol Antall József nevelkedett gyerekkorában. Ezt ki kellett ürítenünk, aztán be kellett rendeznünk. Egyébként, ha valaki tüzetesebben megfigyeli, nagyon sok azonos berendezési tárgy van ebben a filmben, mint az Ernelláékban, mert nagyjából az én cuccaim vannak ott, csak más elrendezésben, és fekete-fehérben. Plusz van egy állólámpa, ami mind a három filmben benne van.

A történetben felbukkannak bizonyos lomok, egy nemzeti színű szalagra például fontos feladat hárul. A legemlékezetesebb mégis a letört fülű Jézusos bögre (lásd a fenti képen). Hol találtátok ezt a gyönyörű tárgyat?

Fogalmam sincs. Lehet, hogy ez is az én cuccaim közül került elő, de tényleg nem tudom. Egyébként játszik az előadásban is, már eltört egyszer-kétszer, meg kellett ragasztani. 

A film egyik központi témája a bevésődött minták és átvett viselkedésmódok fájdalmas hatása. Innen-onnan nyilván mindenki ismer társaságokra telepedő nagyhangú, alkoholista Rajmundokat. Hogyan született meg a figura?

Az alapminta egy közeli barátunk, de írás közben mindig előhívok az emlékezetemből hasonló típusú figurákat és ezeket gyúrom össze, és persze Gelányi Imre meg szépen rakja rá a saját élményanyagát. Ilyen karakterek között nőttünk fel, mélyen bevésődtek az emlékezetünkbe ezek a magatartásformák. 

Jótékony homályban marad az életben nagyon máshol tartó és nagyon eltérő közegben mozgó három férfi barátságának konkrét háttere. Nyilván gyerekkoruk óta ismerik egymást és vannak utalások, hogy egyre távolodnak egymástól. Szerinted hogyan maradtak közelebbi kapcsolatban ennyi éven át? 

Nagyon sok oka lehet. Talán inkább onnan kéne kezdeni, hogy hol ismerkedtek össze, mert például az, hogy ennyire más társadalmi rétegből jövő emberek barátok lehetnek, egy budai értelmiségi számára például teljesen valószínűtlen. Mi vidéki lakótelepeken nőttünk föl, és a lakótelepeken minden össze volt keverve mindennel, a tanácselnök is, az orvos is, a tanár is, a focikapus is, a kamionos is, és az inszeminátor is ott lakott. Konkrétan ebben a sorrendben például a mi blokkunkban. Ezeknek a gyerekei meg lent játszottak a téren, ugyanabba a lakótelepi iskolába jártak, meg ugyanazokon az edzéseken, meg színjátszókörökben, meg zenekarokban töltötték a szabadidejüket. A mélyen gyökerező barátságok ezekben a közösségekben szövődtek, és sok esetben életreszóló testvéri viszony alakult ki az emberek között a sorsközösség miatt. A mi esetünkben is erről van szó. A filmen játszó színészekkel mi 35 éve barátok vagyunk és együtt dolgozunk, pedig nagyon más társadalmi rétegből jövünk.

Na mi van, nem iszol?! - kritikánk az Egy százalék indiánról

A történet egy temetés után játszódik, a szereplők nehéz döntések előtt állnak, de a film egyébként is fajsúlyosabb témákat boncolgat. Nem tartottátok kockázatos döntésnek mindezt fekete-fehérben megmutatni?

Egyrészt szerettem volna, ha a trilógia darabja radikálisan más karakterűek, másrészt úgy éreztük, hogy jól áll ennek a térnek, a témának, az arcoknak a fekete-fehér. Egyébként meg mi a kockázat? Túl sötét lesz? Túl komor? Nem baj, néha ilyen az élet. Nem nézi meg, aki színes filmre vágyik? Az sem baj.

A humor, ha visszafogottabban és sötétebben, de végig jelen van. Az egyetlen hosszabb oldás mégis az, amikor a szereplők az Ernelláék Farkaséknál című filmről kezdenek vitatkozni. Az ismerőseid mernek neked sarkos ellenvéleményeket megfogalmazni, vagy voltál fültanúja efféle beszélgetéseknek?

Volt ilyen, de nem veszem magamra. Elfogadom. A filmjeimre se büszke nem vagyok, de nem is szégyellem őket. Tényként kezelem, hogy vannak, és azt is, hogy van akinek tetszenek, és van akinek nem. Ez normális.

A film alapjául szolgáló darab 2019-ben íródott. Az általad alakított karakter úgy fogalmaz, kurva sokat kell még dolgoznia magán. Te hogy állsz ezzel a munkával?

Mivel a világ változik körülöttem, ez a munka folyamatos. Igyekszem.

Minden magyar család őriz legendákat a saját származásáról. A genetikai teszt tudományos alapon mondja ki a verdiktet, hány százalék indián. Te csináltatnál ilyen tesztet?

Nekem elég az, hogy az öcsém csináltatott. Remélem hogy az öcsém. Eléggé hasonlítunk.

interjú: Huber Zoltán
színes fotók: Mocsári László - Cinefest