Maga a megtestesült érzékiség

2024.08.21. 11:43, RRRecorder

wide2_236.jpg

A magyar mainstreambe is megérkezett az afrobeats. A vibe-olásra tökéletesen alkalmas stílus útja Drake-en és Beyoncén át vezetett, de mára saját jogú sztárjai vannak – most pedig jönnek a nők is. Ez a cikk először a Recorder magazin 116. számában jelent meg.

Honnan a név

Megérkezett az afrobeats – bár igazából már régóta itt van. A stílus a 2010-es évek elején alakult ki, vagy inkább akkor nevezte el így a londoni DJ Abrantee a különféle afrikai popstílusokból (hiplife, juju satöbbi) gyúrt, nyugati hatásokat (hiphop, house, R&B) beépítő, egyre sikeresebb mixtúrát. Főleg nyugat-afrikai országokból (elsősorban Nigériából, Ghanából) jöttek ezek a zenék, amik aztán London gyorsan növekvő afrikai diaszpórájában is megtalálták a fiatalokat. Abrantee pedig úgy gondolta, segíteni fog a terjedésén, ha egyetlen név alá vonja őket. (Ő még tisztában volt azzal, hogy a Fela Kuti által megalkotott afrobeat valami nagyon más, de az volt elgondolása, hogy az s majd jól megkülönbözteti őket. Ez nem jött be: sok helyen lehagyják.)

Az afrobeatset a legkönnyebben a nagyon jellegzetes ritmusról lehet felismerni, ami a 4/4-es kereten belül egyenlőtlen eloszlású ún. clave, vagyis rokona számos afrikai és afro-latin stílusnak, köztük a reggaetonnak is. (A clave egyébként nem csak simán egy ritmus, hanem valójában ezeknek a fő zenei szervező elve.)

Drake-től az arénákig

Ami a koreai popzenének a Gangnam Style volt, a reggaetonnak pedig a Despacito, majdnem az lett az afrobeatsnek Drake One Dance című dala, ami 2016 meghatározó nyári slágere volt az Egyesült Államokban, és amiben (a brit Kyla mellett) a nigériai Wizkid szerepelt. A siker nyomán egy darabig mindenki akart magának egy afrobeats featuringet – de egy darabig kétségesnek tűnt, hogy több lesz-e ebből múló hóbortnál.

Szépen lassan aztán az afrobeats kitermelte a maga sztárjait. Az említett Wizkid mellett Burna Boy és Davido lettek a legnagyobbak; nem abban az értelemben, hogy a Billboard top 10-ben rendszeresen szerepelnek önálló slágerekkel, de mondjuk világszerte arénákban lépnek fel. (Burna Boy volt az első afrikai előadó, aki az Egyesült Államokban telt házas arénát csinált, 2023-ban.)

A briteknél viszont összejött az első helyezés is, mégpedig J Husnak, aki a grime és a dancehall mellett sokat merít az afrobeatsből is; második és harmadik lemeze (Big Conspiracy, 2020, Beautiful and Brutal Yard, 2023) is ott volt az albumlista élén. (Az első afrobeats-szám, ami a brit top 10-be bekerült, D'banj: Oliver Twistje volt, még 2012-ben.)

Mindkét irányba hasznos

Nyilván a jó afrobeats-slágerek igazán hatásosak és főleg a mai, vibe központú popvilágban könnyen lelkes közönségre találhatnak. De a zenei erények mellett sok más tényezőre is szükség volt.

Egyrészt ott van az, hogy Afrika a több mint félmilliárd internethasználója és rendkívül fiatal népessége miatt fontos célpontja lett a globális zeneiparnak. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy egy nyugati sztár és egy inkább a hazájában vagy régiójában ismert lokális sztár együttműködése inkább ez utóbbi számára hasznos, de ez egyre inkább fordítva is igaz. Főleg mióta a stream miatt egyre inkább monetizálható az ottani zenehallgatás is, szemben a korábbi időszakkal, amikor a kontinens aktuális popzenéje jellemzően a nyugati értelemben vett zeneiparon kívül eső struktúrákban működött.

Fontos fejlemény az is, hogy a latin pop és a K-pop megágyazott annak, hogy a közönség nyitott legyen a nem nyugati, nem feltétlenül angol nyelvű zenékre. (Szerintem a reggaeton abban is segíthetett, hogy a nyugati ember megbarátkozzon azzal a forradalmi gondolattal, hogy nemcsak a legszabványosabb négynegyedre lehet táncolni, sőt.)

Az amerikai popkultúra (ezen belül nyilván jórészt a fekete popkultúra) pedig különféle társadalmi-kulturális okokból nyitott Afrika felé. A Fekete Párduc-filmzenék és – sokak szerint még ennél is jelentősebb mértékben – a Beyoncé-féle The Lion King: The Gift (2019) fontos mérföldkövek voltak az afrobeats és más afropop műfajok terjedésében.

Saját jogán

Heran Mamo szakíró szerint Wizkid és Tems Essence című száma volt a fordulópont, amivel az afrobeats kilépett a crossover kategóriából, amikor befutott nyugati előadók mellett, által érhetett el kisebb-nagyobb sikereket. A 2020 októberében megjelent dal lassan kúszott felfelé a pandémiás időszakban, de 2021-re már rendes nyári sláger lett belőle (plusz készült egy remixe Justin Bieberrel is). 

Mamo szerint a pandémia nagyon sokat lökött az afrobeats ismertségén. A bezártság idején mindenki a neten keresztül érintkezett a külvilággal, és lecsökkentek a távolságok. A kiszabaduláskor pedig nagyon jókat lehetett bulizni végre együtt az így megismert érzéki zenékre – és például az Essence maga a megtestesült érzékiség.

Ebben az időszakban egyébként az afrobeats mellé felzárkózott több más stílus is, mindenekelőtt a dél-afrikai amapiano (a kwaito house-stílus lágyabb változata), és ma már inkább afropopról érdemes beszélni. 

Homokruhával a sztárságig

Az amapianót R&B-s megközelítéssel vegyíti Tyla; 2023-as Water című száma a TikTokról indulva számos országban top 10-be került. „Fura lenne, ha nem hallanánk Tyláról ezentúl gyakrabban” – írtuk most tavasszal az énekesnő bemutatkozó albumáról. És valóban, nem sokkal később meghívást kapott a Met-galára, ahol a Balmain divatház által tervezett homokruhában (mármint tényleg homok) jelent meg; rengeteg, a gáláról szóló cikk Zendaya mellé őt emelte ki a címbe, aminél ma aligha lehet erősebb belépőt elképzelni a sztárvilágba.

wide1_292.jpg

2024 tavasza-nyara elsősorban a nőkről szólt az afropopban. Tyla mellett kiadta debütáló albumát Tems is, aki egyébként nemcsak különleges hangú énekesnő, hanem producer és dalszerző is. Nagyot szólt Ayra Starr második lemeze is. Ő még 19 évesen debütált 19 & Dangerous című albumával, most pedig The Year I Turned 21 címmel jött a folytatás. Neki határozott célja, hogy popsztár legyen. „Gyerekkoromban csak a Disney-n láttam tinédzser popsztárokat, és egyikük sem volt fekete. Arra gondoltam, hogy meg akarom mutatni az afrikai lányoknak, hogy mi is meg tudjuk csinálni” – mondta az NPR-nak.

Nemcsak annyiról van szó, hogy egy eddig főleg férfiak által dominált stílusban megjelentek a nők; ez ennél mélyrehatóbb, talán az afropop jövőjét is meghatározó változást jelezhet előre. Ahogy a W magazinnak mondta egy amapiano-DJ: „A nők előadnak, tartalmat gyártanak, teljes világot alkotnak a zenéjük köré – miközben egy csomó férfi azt gondolja, hogy csak a zene számít. A lányok értik, hogy milyen fontos az imidzs, és azon dolgoznak, hogy elérjenek oda is, ahova korábban nem.”

Nyári afrovájbolgatások magyarul

Nem kell sokat gondolkodni, mi volt az első nagy magyar afrobeats-siker, hiszen ott van a címében. Pogány Induló: Afro Beat. A szám már a klip megjelenése előtt sikeres volt, a videónak köszönhetően a hatodik helyre ugrott a YouTube-toplistán, és stabilan magas maradt a hallgatottsága, így 2023 nyarának egyik legnagyobb slágere lett. A dallal berobbant producer, ANUBII$ Beton.Hofinak is adott ilyen alapot (Indián). Angliában töltött gyerekkoráról ANUBII$ ezt mesélte a 444-nek: „Aki nem angol, az migráns, ezért nagyrészt feketékkel voltam jóban, mert ők is kisebbségben voltak, Ghánából, Nigériából. Megértettük egymást. Sok mindent tanultam abból a kultúrából, ami tényleg felbecsülhetetlen érték. Pár jamaicai barátom is volt, akik sok mindent mutattak zeneileg – sokat hallgattam Fela Kutit, The Specialst, Wizkidet.”

A Magyar Afrobeats Nagy Hónapja 2024 áprilisa volt. Manuel a hónap közepén ezt posztolta: „csúnyán belém másztak ezek az afro soundok, és ez ilyen tőlem nem megszokott cucc. Nyári vájbolgatás.” A Torz című EP (producer szokás szerint Somogyvári Dániel) két száma, a Tiara és a Voodoo Baba is volt első a YouTube-listán, e sorok írásakor úgy tűnik, hogy DESH-sel fognak küzdeni a nyár slágere címért. Azahriah két nappal később hozta ki a skatulya I-et, ahol az afrobeatset is bedobta a többi kedvenc műfaja közé. Dzsúdlónak is van már ilyen száma (Kelet), és kezd a műfaj abba a szerepbe kerülni, amiben a pop-punk volt nemrég: ha neten élő, nem nagyon egyműfajú előadó vagy, akkor előbb-utóbb le kell tudnod. 

Rónai András

https://recorder.blog.hu/2024/08/21/maga_a_megtestesult_erzekiseg_afrobeats
Maga a megtestesült érzékiség
süti beállítások módosítása