„Somló Tamás végigkísérte az eddigi életemet” – Pénzes Máté LGT-ről, Presserről és az 50 éves Bummm!-ról

LGT-dalokkal tanult meg zongorázni, nyolcévesen már együtt játszott Somlóval, és régi álmát is valóra váltotta, amikor nemrég újragondolta az LGT idén 50 éves klasszikusát. A Blahalouisiana és a Black Circle Orchestra billentyűse, Pénzes Máté december 30-án a Zene Házában élőben is előadja a Na Bummm!-ot új zenekarával.

Az 1973-as Bummm! egy megismételhetetlen felállás (Barta Tamás még, Somló Tamás már az LGT tagja volt) csúcsteljesítménye, olyan dalokkal, mint a Kék asszony, a Gyere, gyere ki a hegyoldalba, az Ő még csak tizennégy, vagy a Miénk itt a tér. A Na Bummm! ennek a „feldolgozása, átdolgozása, szétdolgozása, gondatlanságból elkövetett újragondolása”, amihez az eredeti, ikonikus borítót tervező Kemény György készített új grafikát (a belső borító Máté öccsének, Pénzes Bencének a munkája).

Máténak év elején jelent meg első szólólemeze, az itt, a Recorderen debütált EGO, amin többek közt Tátrai Tibor és Solti János is szerepelt, de a Na Bummm!-ra már egy igazi zenekart szervezett maga köré, amiben. rajta kívül a Qualitons dobosa (Boros Levente), a punnany massif basszusgitárosa (Heilig Tamás), és a Pontiac, valamint a Black Circle Orchestra gitárosa (Kiss Péter) játszik. Mátéval Presser áldásáról, Somló barátságáról és az LGT varázsával is beszélgettünk a koncert előtt, amin illusztris vendégsereg csatlakozik a Pénzes Máté és a Zsebhez, a Zene Házában ugyanis ott lesz velük Presser Gábor, és az LGT dobosa, Solti János is, a Blahalouisana és a Mörk frontemberei, Schoblocher Barbara és Zentai Márk, a lemezen is szereplő Pontiac-énekes Nagy Barna, a Mörk-billentyűs Ocsovay Damján, valamint Gerendás Péter.

Pénzes Máté és a Zseb – LGT 50 – Bummm!
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2023. december 30. 19.30-21.30
Belépő: 6500 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

Mi volt az LGT-ősélményed? Már kölyökként játszottál együtt Somló Tamással.

Édesapám lemezgyűjteménye volt az elsődleges forrás, sokszor hallgattunk otthon LGT-t. Volt egy videokazettánk is, amin beletöröltek a filmbe, és egyszer csak ott volt Presser a Tabánban, ahogy valami irgalmatlan szólót játszik a szintin. Ő még csak tizennégy. Rongyosra néztem, mert akkor még nem volt se YouTube, se internet, csak abból a 3-4 számból láttam, kik ezek a formák és hogyan mozognak élőben.

Aztán megalakult a zenekarunk Mátészalkán, a 6-7-8 évesekből álló Kölyök Band. A dobos Balázzsal elkezdtünk csörömpölni, és a szüleink mondták, hogy ez egész hallgatható. Leküldtek egy srácot, aki mutogatott dolgokat, aztán jött még egy, aki megtanított dalokat is, aztán faterom írt dalszövegeket, és lett egy zenekar, amivel elkezdtünk koncertezni. Balázska úgy ballagott el az óvodából, hogy másfél órás rockkoncertet adtunk Deep Purple-dalokkal, pedig ki se látszott a dob mögül.

Aztán egyszer meghívtak minket egy nyíregyházi stadionkoncertre, ahol Somló Tamás volt a fő fellépő, mi pedig a nyitózenekar. A szüleink kitalálták, hogy tanuljunk meg egy Somló-számot, hátha összefutunk vele, és akkor felhívhatjuk a színpadra. Oda is mentünk hozzá, hogy „Csókolom, Tamás bácsi, mi vagyunk a Kölyök Band, és mit szólna hozzá, ha…” Nézett egy nagyot, de bevállalta, még a mikrofont se emelte fel, hanem lehajolt hozzánk, úgy nyomtuk el a Nyisd ki a szemed-et az első szólólemezéről.

Utána annyira lelkes lett, hogy segített nekünk ebben-abban, például elvitte az anyagunkat a BMG-hez, hogy adják ki. Ki is akarták: azt mondták, költözzünk fel Pestre, és sztárt csinálnak belőlünk, de a szülők szóltak, hogy nanana, majd ha elvégeztük a zeneiskolát. Somlóval később is megmaradt a jó kapcsolat, és amikor vettük fel az első lemezünket, ami sose jelent meg, eljött énekelni két számot, meg szaxizott is rajta. Baráti lett a viszony, elkísért minket tévés szereplésekre is, például a Három kívánságba a Dévényi Tibi bácsihoz, vagy a TV3-ba Buza Sanyihoz, és a következő zenekarunkba is el tudtam hívni.

Az Unicum Plus Bandbe.

Volt egy szám, amiben az énekesünk mellett Hobo, Takáts Tomi és Somló énekelt – tudtommal ilyen felállásban máskor ők nem játszottak együtt. Somló a Blahába is eljött egy klipforgatásra, és amikor sajnos elment, az emlékére rendezett koncerteken is játszottunk a Blahalouisianával. Somló tulajdonképpen végigkísérte az eddigi életemet.

Említetted a BMG-s ajánlatot. Kölyökként nem csapott meg titeket a szele annak, hogy menjünk Pestre, legyünk rocksztárok?

Egyáltalán nem. Amikor ’94-ben kaptunk borítékban egy ezrest, odaadtuk a faternak, hogy kaptunk egy ilyet valamiért. Koncert előtt a szülők pakolták a cuccainkat, mi meg szaladgáltunk, játszótereztünk, aztán szóltak, hogy mindjárt koncert, rohantunk a színpadra, és amikor vége volt, mentünk vissza játszani.

Hány éves voltál?

Amikor kezdtük, nyolc, és kilenc, amikor felvettük a lemezt. Akkor játszottam először Papp Gyula Hammondján. A hangszer nevét se tudtam, csak a hangját imádtam, és egyszer csak odatoltak elém egyet. Van is egy fénykép a felvételről, ahogy állok az orgona előtt, a zenei rendező meg hasal, és a kezével nyomja a pedálokat, mert én nem értem el a lábammal.

Billentyűsként mekkora hatással volt rád Presser? Nem is csak az LGT-re gondolok, hanem a szólómunkáira is, például az Electromantic-ra.

Számomra minden téren ő a zenei példakép. Tőle hallottam először Hammond-orgonát és Fender Rhodesot is, ami meghatározó volt abban, hogy milyen hangszereket szeretek. Dalszerzőként is lenyűgözött, és nem feltétlenül csak az LGT-ben, sőt, inkább a szólólemezeivel. Amikor újságot hordtam ki gimisként, a walkmanemben éjjel-nappal a Csak dalok szólt, és nem hittem el, milyen egyedi hangszerelései vannak.

Nem arról van szó, hogy mekkorát játszik a Hammondon, hanem atmoszférát teremt, amibe belebeg a Hammond, szinte észre se veszed, hogy hol, miközben ezerféle ütős szól, néha csak egy-egy kis szisszenés, de tökéletes időpontban. Említhetném a Kék likőrt vagy a Két ördögöt is, de az egyik kedvenc sorom a Majd Leonardban van, amikor Mária és a Jóisten megérkezik Leonard Bernstein házához, és Presser azt énekli, hogy „A tűsarok kopog, a Jóisten csoszog”. A shaker meg is teremti ezt a kopogást, de nem azt érzed, hogy oda lett erőltetve, mert ez egy folyamat, ami szépen fel van építve – és ilyen finomságból csiliárd van egy dalban.

Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy kezdj valamit a Bummm!-mal. De miért akartál hozzányúlni egy ennyire klasszikus lemezhez?

Én úgy tanultam meg zongorázni, hogy megkaptam az LGT-s Nagy képes kottás emlékkönyvet. Azt a könyvet naponta négyszer végigjátszottam, és kappanhangon énekeltem hozzá a szövegeket. Így kicsi koromtól folyamatosan játszottam ezeket a dalokat, és az évek alatt párat a magam szórakoztatására elkezdtem másképp játszani.

Nagy hatással volt rám a tanárom, Nagy János Yancha, aki azt mondta, hogy egy zongorista álljon úgy minden dalhoz, ha ezredjére játssza is, mint egy gyerek, aki először lát egy új játékot. (Egyébként az LGT is ilyen volt: egy balladából simán lehetett irgalmatlan nagy zúzás, ha olyan hangulatuk volt éppen.) Ezért aztán nem is tartottam ördögtől valónak, hogy hozzányúljak egy klasszikus lemezhez. Nem jobbat akartam csinálni, mert azt úgyse lehet, hanem hozzárakni az én kis gondolataimat.

Amikor felhívott a Presser, hogy egyeztessetek a lemezről, mit mondtál neki, hogy mi a koncepciód?

Szabó Attila kötött vele össze a Csík zenekarból, akinek örök hálám ezért. Amikor Pici bácsi felhívott, öszeszolmizáltam magam teljesen. Ő nyugtatgatott, és végül egész jól el tudtam mondani, hogy ez részemről egy tiszteletadás lenne az LGT és a Bummm! lemez felé, a koncepció pedig az, hogy úgy kreálnánk valami újat belőle, hogy a hangszerek nem változnának. Billentyűs hangszerekből én a mai napig azokat használom, amiket ő is: Hammond, Rhodes, Clavinet.

Sok énektémát hangszerek vesznek át a lemezen, mert Barta és Somló Tomi után énekelni, na, az a kihívás, nem átdolgozni a dalokat. Persze a dobosunk, Boros Levi, és a Pontiac frontembere, Nagy Barni is énekel a lemezen, de van, ahol elhagytuk a dalszöveget, mert annyira ikonikus, hogy úgyis mindenki odahallja, és olyan is volt, hogy vocodert vagy talkboxot használtunk. Külföldön ez teljesen bevett manapság a Scary Pocketstől a Vulfpeckig, de Herbie Hancocknak is volt vocoderre épülő lemeze (az 1978-os Sunlight), ami inspirált minket.

Amikor ezeket elmeséltem, érződött, hogy neki ez érdekes és szimpatikus, és azt mondta, nagyon várja, hogy gratulálhasson hozzá. Ami meg is történt, amikor elküldtem neki az anyagot, és visszaírt, hogy milyen szép napot okoztunk neki, és milyen jó egy szerzőnek, amikor úgy hallhatja vissza a műveit, hogy abban ő jól érzi magát.

Nem merült fel, hogy teljesen instrumentális lemezt csináljatok, vagy több énekest hívjatok, ahogy a koncertre is? A vocoder és a talkbox sokakat elidegeníthet.

Nem, mert azt akartam, hogy ez a formáció koncertképes legyen. Az első szólólemezemet esélytelen volt úgy bemutatni, ahogy megszületett, mert minden számban más játszik. Ezért itt az volt a koncepció, hogy amit lehet, azt mi játsszuk, hogy kis klubokba is elvihessük a műsort. Engem amúgy is vonzott a vocoder és a talkbox, az első lemezemen is használtuk, és a basszusgitárosunk, Heilig Tomi is imádja, szóval ez nem „jobb híján” megoldás volt. Nem gondoltam, hogy komoly kritikák lesznek ebből, és páran felháborodnak majd, hogy „mi ez a robothang”.

Ez akkor egy aktív zenekar, amivel koncerteztek és új lemezeket is csináltok majd?

Igen. Ha minden jól megy, Barnival kiegészülve működünk majd. Jövőre még az LGT-műsort játsszuk, de elkezdünk dolgozni a következő lemezen is, aminek egy része már vokális lesz. Nyilván nem mérhető az aktivitásunk a Blahához vagy a Black Circle Orchestrához, mert azok a prioritások, ez pedig egy szerelemprojekt, amivel akkor foglalkozunk, ha ráérünk, vagy ha meghívnak valahova.

Boros Levente, Kiss Péter, Pénzes Máté és Heilig Tamás, vagyis a Pénzes Máté és a Zseb. Fotó: Nagy Márton.

A Magyar Zene Házában mivel készültök? Játszotok más LGT-számokat is, meg sajátokat a szólólemezedről, és megjammelitek a Bummm!-ot is?

Vendégként velünk lesz Solti János, így adja magát, hogy a Bummm! utáni korszakba is kitekintsünk. Minimális utalások lesznek az első két lemezre és a ’74-es időszakra, és játszunk két számot a ’73-as kislemezekről is. Készülünk érdekes duettekkel, az egyik még számomra is meglepetés. A Bummm! lemezt pedig kicsit jobban kibontjuk és átvariáljuk, és persze hagyunk teret az improvizációnak is. Ez a koncert 50 év megünneplése lesz.

LGT-LEGEK

Kedvenc lemez

Korszakaim vannak. A Bummm!, a Locomotiv GT V. és a Loksi az abszolút kedvenc, de most épp a 424-et mondanám, ami sokszor le tudott már nyűgözni. Pici bácsi hangszerelései ott már előrevetítik azokat a nagyon finom megoldásokat, amikről beszéltünk. A dalokat is imádom (Az ígéret földje, 424-es csatahajó), eszméletlen, ahogy szól, és az a pléhtokos lemezborító… Mindenben van valami izgalom.

Kedvenc dal

Balladisztikus vagyok, úgyhogy Pokolba már a szép szavakkal és Gondolj rám.

Kedvenc hangszeres szóló

A Kotta nélkül orgonaszólója és a Lincoln fesztivál blues Hammond-szólója. Ezeket rongyosra hallgattam, biztos sok mindent le is nyúltam belőlük tudat alatt.

Lemezgyűjteményed legértékesebb darabja

Nyilván megvan a díszdobozos LGT-összes, a kislemezekből is, és egyenként is minden lemez, de a legértékesebb Presser Csak dalok lemeze, ami kis példányszámban jelent meg bakeliten, és dedikáltattam is a Somló-emlékkoncerten, amikor először találkoztam Pici bácsival. Meg az amúgy is ott van a top 5 lemezem között.

nyitókép: Nagy Márton