„Jószívű és jófej emberek, fasza zenészek, óriás köszi mindenért!” – Mit adott nekünk a Middlemist Red?

2023.11.14. 19:20, soostamas

Csütörtökön, a Reflektor Fesztiválon játssza búcsúkoncertjét a Middlemist Red, amelyről így utólag, tíz év távlatából már tisztán látszik, mennyire meghatározó zenekara volt nemcsak a generációjának, de a 2010-es éveknek is Magyarországon.

Hogyan lehet vagány, energiától duzzadó rockistennek tűnni koncerten úgy, hogy a színpadon kívül mindig barátságos, nyitott és érdeklődő maradsz? Hogyan lehet szörfölni a pszichedélia aktuális hullámain úgy, hogy közben azért lemezről lemere megújulj? Önzetlenül közösséget, színteret építeni, fesztivált szervezni, segíteni másoknak, miközben rengetegen irigyelnek is a sikereidért? A korszak psych-rock robbanását Magyarországra is becsatornázó Middlemist Red ebből mind példát mutatott, és alig van olyan utánuk jövő gitárzenekar Carson Comától Meteon át a Platon Karataevig, amelyikre ne hatott volna így vagy úgy Nóvé Somáék zenekara.

Ez derül ki a Recorder összeállításából is, amiben zenészek, pályatársak és a zenekarhoz közelálló szakmabeliek mesélnek arról, mit jelentett nekik a Middlemist Red, és miért remélik, hogy azért még nem itt van a vége a történetnek. Hogy ez csak ideiglenes szünet lesz-e, vagy végleges leállás, az majd eldől idővel, de most jöjjenek a sztorik, az emlékek, a számvetések: lógások a Deákon, beszlopált zenekari Unicumok, fergeteges panel-afterek, véres gitárok, lefingott osztrák pincék, ködös reggelek a Bambiban, menőség Cannes-ban, Karácsony Gergely fia a kapolcsi pogóban, és sok-sok „nekem ők voltak az elsők", „váó, ez világszínvonal", meg „ez volt életünk legjobb évtizede". (A Reflektorra jön egyébként az angol poszt-punk egyik legkirályabb együttese is – a shame-mel itt interjúztunk.)

Fotó: Ornella Mari.

SIMON BÁLINT
(Ivan & The Parazol)

2013-at írunk nagyjából, az Erzsébet téren iszogatunk Mátéval este. Egy kalapos kis figura jön oda hozzánk dumálni, mi nem tudtuk, hogy ki, de ő már nagyon is tisztában volt vele, hogy ő a Middlemist Red énekese. Pár mondat után azzal támadott meg minket, hogy „nektek igazából nagyon jó lenne, ha mi játszanánk előttetek”. Akkor a magabiztosságát még pofátlanságnak érzékeltem, de miután meghallgattuk a zenéjüket, megértettem. Jöttek is elénk játszani a Gödörbe. Remélem, az idő múlása nem szegett csorbát a csibészségén. Sajnálom, hogy befejezik, és remélem, hogy ők is annyira látják, hogy milyen fasza zenekar volt, mint mi, a közönség.

ÍGY MUTATKOZOTT BE A MIDDLEMIST RED TÍZ ÉVE A RECORDERBEN.

Fotó: sinco.

SZŐKE BARNA
(The Qualitons)

Emlékszem, mikor berobbantak, akkor nagyon irigy lettem rájuk. Őszintén irigykedtem. Friss volt, és profin szólt, a srácok bitang jól néztek ki a színpadon, jól zenéltek. Szekszi és profi volt az egész. Később megismerkedtünk személyesen is, felléptünk előzenekarként, találkoztunk fesztiválokon, és örömmel vettem, hogy nemcsak profik, de jófejek is a srácok. A Single Switcheroo volt az első daluk, amit hallottam, és nehezen akartam elhinni, hogy ez egy magyar zenekar. Világszínvonalú dal, igazán átütő hangzással, és baromira nem értettem akkor, hogy miért nem lett ebből egy nemzetközi indie-rock sláger. Nem lett, de mit számít már. A lényeg, hogy a Middlemist Red évekig színvonalasan alkotott, remek dalokat hagyott hátra, és sokkal gazdagabb lett tőlük a magyar zene. Csak ez számít igazán, a többi nem érdekes. Remélem, majd évek múlva kiadnak egy újabb lemezt, amin felbukkan egy újabb Single Switcheroo.

A Middlemist Red és Szasza 2021-ben az Akváriumban. Fotó: Komróczki Dia.

CZEGLÉDI SZABOLCS
(a Run Over Dogs frontembere, a Middlemist Red egykori menedzsere)

2014 januárjában megjelent az első lemezünk a Run Over Dogs-zal és megkérdőjelezhetetlenül azt éreztem, hogy az enyém az egész világ, bomba nagy rocksztárok leszünk rövid időn belül. Aztán azt hiszem, hogy kb. másnap feltöltötte a KERET a Middlemist Red Müszis live session videóját, megnéztem az ASI-t kb ötször, és felhívtam a barátnőmet, hogy tudom, hogy tegnap még azt mondtam, hogy rocksztár leszek, de ha valakik nemzetközi hírnévre tesznek szert Budapestről, akkor azok valószínűleg ezek a srácok lesznek. Azóta tudom, hogy Soma utálta azt a hajat, amivel a videóban szerepel, állítólag valami belenyírás sztori volt a dolog mögött, de végig azon pörögtem, hogy te jóóóó ég, az sem normális, hogy ennyire király ez a zenekar, de basszameg, mennyire jól néz ki az a hátul felnyírt haj! Remélem, most mindenki átkattint a videóra és a hajadat fogja nézni, Soma!

Aztán olvastam, hogy a srác Londonban nőtt fel, néha angolul álmodik, Deezer Young Guns győzelem épp úton volt, én pedig egyre kíváncsibb lettem. Nagyon szerettem volna őket megismerni, ezért írtam nekik és Deli Somával összefutottunk az Erzsébet téren, és az a beszélgetés lényegében azóta is tart. Hamar kiderült, hogy olyan gusztustalannak tartották a zenekarunkat, hogy kb. lehetetlennek gondolták, hogy valaha együtt fogunk lógni, de aztán életünk vélhetően legizgalmasabb évtizedét töltöttük együtt, és ezer szálon kezdtünk kötődni egymáshoz, és talán végül ők is megtanultak köpködni, ha nálunk jártak Kecskeméten.

Valószínűleg nem ebben a cikkben van a legjobb helye az anekdotázásnak, csak annyit szeretnék mondani, hogy kevés dologban hittem annyira, mint abban, hogy ez a zenekar el fog jutni a stílus nemzetközi csúcsára, éjszakákat tudtam végigvitatkozni emberekkel, ha azt mondták nekem, hogy ne pörögjek ezen ennyit, egy ilyen zenekar nyugaton minden sarkon van. És azóta is tartom, hogy rohadtul nincs. Az összes európai turné összes állomásán büszke voltam arra, hogy ezek a srácok a barátaim és velük dolgozhatok, ugyanúgy odarakták magukat Amszterdamban a Paradisoban, Londonban a The Old Blue Lastban, Anton Newcombe előtt a berlini 8mm-ben, vagy egy lefingott osztrák pincében, egy házibuliban, vagy Gál Máté esküvőjén. Mennyire kurva menőn néztek ki Cannes-ban a MIDEM-en? Nem sorolom inkább tovább, ezer minden van a fejemben, együtt nőttünk fel, csodálatos tíz év volt és szeretném, hogy úgy éljék meg a csütörtök estét, ahogy azt elképzelik.

A MIDDLEMIST RED ÚTJA A SIKERIG ÉS AZ ELSŐ NAGYLEMEZIG - AZ ELSŐ RECORDER-INTERJÚ.

Fotó: Buday Mátyás Manó.

FEHÉR GÁBOR
(Bohemian Betyars)

Horváth „Gaben” Gábor fesztiválján találkoztunk először a zenekarral élőben. Mi kicsit a vidéki hangulatot hoztuk a folk-punkkal, ők pedig a pszichedelikus rockkal a nagyvárost idézték meg. Egy asztal volt a közös backstage-ünk a színpad mögött, ahol kicsit feszengve ült egymással szemben a két zenekar. A szervező megérkezett egy üveg unikummal és azt mondta, „barátkozzatok!” Ez annyira jól sikerült, hogy azóta is nagyon jó barátságot ápol a két zenekar. Sokat hallgattuk a lemezüket, akár a turnébuszban is, és a zenéjükbe csempészett pszichedélia a mi zenekarunkat is többször megihlette. Nagyon jó emberek, zenészek és nagyon jó zenét is csinálnak.

FŰZI BALÁZS
(a Middlemist Red roadja, majd hangszerésze)

A Middlemisttel 2016-ban dolgoztam együtt roadként, első zenekaros melóm volt, iszonyat béna voltam, így nem is csoda, hogy csak egy szezont éltem meg velük. Azért ez a rövid etap is szolgált sok jó sztorival, pl. amikor az A38-on kezdés előtt egy órával szétszedtem Deli basszusgitárját, hogy állítsak a nyakán, ő pedig kapott egy fotót a darabokban lévő hangszeréről az én ijedt/tanácstalan arckifejezésemmel. Ember így még nem vágtázott le azon a híresen meredek és szűk lépcsőn a backstageben. Mondanám, hogy az azévi Fishing is emlékezetes volt, de sajnos Ábel remek ötletnek tartotta rám bízni a literes zenekari Unicumot, ezért leginkább a másnap reggelre emlékszem, arra viszont nagyon. A számomra legnagyobb falat a '16-os Budapest Parkos buli volt, életemben nem volt közöm ekkora színpadhoz, baromira izgultam, hogy minden flottul menjen, és hát ennél a drága zenekarnál gyakran van helyzet, de erről kedves Zbisi kollégám jóval többet tud mesélni, máig ő az őrangyal a srácok mögött. A buli végül tök jól lement, talán egyszer futottam be Dávidhoz, mert elnémult a Jaguarom a kezében (utólag is köszi, hogy helyettem is megmutattátok Európát a kis gitáromnak ❤️), meg persze vissza kellett valahogy szerezni a mikrofont a közönségtől a koncert végén, ugyanis Nóvé Soma akkoriban egy pár bulin bejátszotta, hogy az utolsó számnál besétál a közönségbe és eltűnik, később ugye jött a mindenre felmászás, azt már szerencsére a Zbisi intézi.

Fotó: Komróczki Dia.

Asszem ez volt az utolsó road melóm velük, de maradtam a zenekar hangszerésze, túl vagyunk jó pár törésen, kulcscserén, kiszakadt jackaljzaton, újrabundozáson. Hálisten a barátság is töretlen, Delivel együtt edzünk (imádlak, amiért rávettél), sőt, Dáviddal együtt is zenélünk. Már Pestre költözésem előtt is elég meghatározó volt számomra a zenekar, mondhatni rajongóból lettem crew tag, ezért nagyon bízom benne, hogy a fiúk csak fújnak egy nagyot, és nem ez a vége. Mindenesetre holtbiztos, hogy a Reflektoron könnyes szemű visító tinilányként ugrálom végig az (egy darabig) utolsó MMR-koncertet.

Fotó: Huszti István / Telex.

SAJÓ DÁVID
(Telex, After podcast)

Szinte napra pontosan 10 éve volt, hogy először írtam a Middlemist Redről. A Lángolóra írtam az első EP-jükről, és őket még Bex (Beke István, a Parazol korábbi billentyűse) ajánlotta nekem, hogy csekkoljam le, mert tetszeni fog. Akkoriban ment nagyon ez a psych rock revival hullám, én is nagyon odavoltam a Black Angelsért, Tame Impaláért és társaikért, na meg az ezzel párhuzamosan pörgő nyugati parti garázsrockért.

Később nagyon lelkendezve írtam a zenéjükről, ami eléggé visszaütött hamar: amikor azt írtam egy kritikámban, hogy szívesen meghívnám őket egy üveg viszkire, pár nappal később odajött hozzám a Nóvé Soma a Kuplungban, hogy helló, akkor behajtanák rajtam a viszkit. Egy büdös forintom nem volt, így végül talán egy sörre sem tudtam meghívni őket.

Nehéz bármit is kiemelni velük kapcsolatban, annyi baromi érzelem kötődik hozzájuk. Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy amikor leszerveztük az első Black Lips-koncertet az Akváriumba, akkor a srácok annyira rákészültek a fellépésre, hogy külön írtak egy dalt Black Lips címmel, ahol ráadásul a tagok megcserélték a színpadon a hangszereiket. Azt hiszem, ezt a számot azóta egyáltalán nem szeretik, és talán nem is játsszák évek óta, de az, hogy ez rákerült az első nagylemezükre, és ezzel halhatatlanná tették azt az estét, nagyon sokat jelent nekem. Pláne úgy, hogy az volt az utolsó koncert, amit életemben szerveztem.

A többi élményem velük abszolút személyes, hiszen az évek során gyakorlatilag barátok lettünk a zenekarral, és a kettőnk pályája is párhuzamosan haladt. Én akkor voltam gyakornok az Indexben, amikor a Middlemist Red elkezdett igazán beindulni, és úgy lettem szép lassan rendes újságíró, ahogy ők lettek kezdő zenekarból az egyik legmenőbb magyar együttes a 2010-es években. Ehhez persze az is kellett, hogy az első Stenk Dalversenyt megnyerjék a Single Switcheroo című számukkal.

Apró érdekesség, hogy az After Podcast kezdeti arculatát Nóvé Soma készítette, a máig használt intrózenét pedig Deli Soma meg nem jelent szóló EP-jéről kölcsönöztem, szóval én is nagyon sokat köszönhetek nekik. A köztünk lévő kapocs aztán vált véglegesen szorossá, amikor az esküvőmön nemcsak fellépett a Middlemist Red (sőt, Deli Soma volt az egyik vőfély), de még én is beültem a dobok mögé eljátszani velük a Single Switcheroo-t a násznépnek.

Éppen ezért mondhatnám, hogy megvisel és hiányozni fog a Middlemist Red, de annyira szeretem a srácokat, hogy az már túlmutat azon, hogy ők közben egy együttes is. Ráadásul tudom, hogy ők négyen máig iszonyat jóban vannak, nagyon kötődnek egymáshoz, ezért abban is biztos vagyok, hogy fogunk még róluk hallani pár év múlva. És ugyanúgy ott fogok állni az első sorokban, mint amikor először láttam a fejkendős, megszeppent Nóvé Somát fellépni a Kuplungban a Stenk Dalversenyen.

CZAKÓ-KURALY SEBESTYÉN
(Platon Karataev, Cz.K. Sebő, capsule boy)

Egyszer az Ápoló Klubban játszottunk Kecskeméten egymás után. Az MMR-koncert vége felé a színpad mellett álltam, ott bólogattam és lestem őket. Egyszercsak Nóvé Soma odafutott hozzám és a nyakamba akasztotta a gitárját, majd behúzott a színpadra. Teljesen be voltam szarva, mert nem vagyok egy improvizatív és képzett gitáros. Szerencsére Deli Soma látta a kétségbeesést az arcomon és a fülembe ordította, hogy csak pengessek E-ket. Nagyon vicces volt, így sikerült feloldódnom és együtt „zenélnem” az egyik kedvenc zenekarommal. Talán ők nem is tudják, mennyire nagy élmény volt ez nekem!

TÖBBFRONTOS ÁTTÖRÉS – 2014 A MAGYAR ZENÉBEN

2014-15 környékén, amikor berobbantak, én az egyetemre menet sokszor láttam Somát a nagy kalapjában a Margit híd környékén. Nagyon felnéztem rá, baromira tetszett a zenéjük, ő meg olyan távoli, érinthetetlen, rideg rocksztárnak tűnt ismeretlenként. Nekem ők volt az első „wow, ez világszínvonal” élményem magyar zenekarral. Később megismerkedtünk, összebarátkoztunk velük, együtt zenélhettünk, koncertezhettünk és sosem szűnt meg ez az élményem őket hallgatva. Fantasztikus koncertélmények, nagyon jószívű és jófej emberek, kreatív és fasza zenészek. Iszonyúan fognak hiányozni így együtt, mint Middlemist Red. Gyakran ismételt frázis, de tényleg úgy gondolom, hogy ha ők Angliában, vagy az USA-ban kezdték volna el ezt, akkor világsztárok lennének. De ez az ő érdemeikből semmit nem von el.

Fotó: sinco.

HORVÁTH KRISTÓF
(Esti Kornél, Rühös Foxi)

A Middlemist Redet a kezdetektől követem és szeretem, nagyon jó volt látni már az elején, hogy mennyire természetesen jön nekik ez az itthon akkor újnak számító zeneiség, hangzás és színpadi jelenlét. Soma szerintem az egyik legszuggesztívebb frontember és dalszerző, aki bárhol a világban fog tudni érvényesülni. Emlékszem, külföldi ismerősöm, ha kérte, mutassak neki magyar zenekart, akkor Middlemist Redet mutattam, büszkén. Sok emlékem köthető hozzájuk, pl. amikor háttal álltam a koncertjükön, mert Soma felmászott a színpad tetejére és nem mertem odanézni, vagy hogy sikerült elérnem, hogy megtanulják újra a From the Corner of My Eyes-t, meg a közös Parkos koncertünk is szuper emlék, meg a Balaton Methodos videójukat is nagyon szeretem. Közös fotót nem találtam, de cserébe van egy képem Soma véres gitárjáról az Est Caféból. Hajrá skacok, és óriás köszi mindenért!

UI: Azt is tudom, hogyan lett véres a gitár, mert van erről egy videóm, amiben megkérdezem Somát:

- Mi történt?

- Ööö, elestem. Elestem.

Nóvé Soma a Kerekes Banddel. Viktor a jobb szélen ül. Fotó: Barócsi Dia.

FEHÉR VIKTOR
(Kerekes Band, Vittorio Bianco)

Amikor először meghallottam a Single Switcheroo-t, azonnal elmentem a koncertjükre. Tele voltak energiával, vagánysággal, eleganciába oltott erővel. Elsőre megfogott. Imádtam a gitártémákat. Aztán felhívtam Somát, hogy lenne-e kedve előadni velünk egy-két dalt a Kobuciban. Hatalmas élmény volt a Switcheroo-t játszani. Emlékszem, az egész zenekar eljött a koncertünkre. Előadtunk még egy George Harrison-dalt, és a mi To Be Mine című számunkat. Ezután írta meg Zsombor és Soma a Sweeter Above-ot, ami nekem mai napig az egyik kedvenc Kerekes-dalom. Inspiráló volt Somával stúdiózni, bár sajnos élőben sosem adtuk elő.

Fotó: Komróczki Dia.

VITÁRIS IVÁN
(Ivan & The Parazol)

A Middlemist, vagy ahogy egymás között emlegettük, a Midli egy különleges színfoltja az itthoni, néhol talán nem annyira színes palettának. Emlékszem a brutál riffekre, amikkel berobbantak, meg a lázra az egész körül. Aztán Deli Somával ugye együtt dolgoztunk az Exotic lemezen, szóval kisegítettek minket egy elég para(zol hahaha) helyzetben, amiért örökre hálásak leszünk. Akkor közelről láttam, hogy Somában mennyi muzikalitás, végtelen ötlet van, és valahogy azt éreztem, hogy emiatt van is benne vagy talán bennük egyfajta elveszettség. Aztán teltek az évek, és most ott tartunk, hogy úgy tűnik, befejezi a zenekar. Valahol egy korszak lezárása is, de látva Soma (Nóvé) új projektjeit, én úgy látom, talán ott még jobban megtalálta magát, ahogy a zenekar többi tagja is más-más világban. Talán az elmúlt pár évben és az ilyen hírek kapcsán érzem én is, hogy tényleg lezárult egy korszak – Beat On The Brat, Deákon lógás, Közvágóhíd, Gozsdu Manó Klub, Petőfis sláger, szilveszteri Anker-buli, és meg sorolhatnám. Olyan, mint egy régi koktél.

A MIDDLEMIST RED 10 KEDVENC LEMEZE – ÉS SAJÁT BEMUTATKOZÓ ALBUMA

Gergő body surföl az Akváriumban, a 2019-es közös Middlemist Red / Platon Karataev-koncerten. Fotó: Hegyi Júlia Lily.

BALLA GERGELY
(Platon Karataev)

Még bőven a Platon előtt, szinte az indulástól követtem az MMR-t, az első olyan zenekar volt, ahol nem hittem el, hogy van Magyarországon ilyen együttes. Aztán ahogy teltek az évek, végül mi is részesei lettünk a színtérnek és Czeglédi Szasza alatt közös menedzsment alá is tartozunk, ami még inkább összekötötte a két zenekart. Számomra az egyik leginspirálóbb együttes és hatalmas élmény követni ezt a folyamatos alkotói megújulást és újabb szintlépéseket, ami biztos vagyok, hogy nem ér véget az MMR-rel. Dalszerzés, hangzás, előadóművészet – számtalan módon hatottak rám, de ami talán a legfontosabb, hogy nagyon jó embereket ismertem meg bennük. Egy időben a Blue Moon c. daluknál többször is felmentünk a színpadra, ha éppen úgy alakult, és teljesen más energiák jöttek ki belőlem is, elég talán csak annyit mondanom, hogy egy ilyen alkalommal body surf-öltem életemben először és minden bizonnyal utoljára. Több közös koncertünk is volt, de emiatt a 2019-es Akvárium, valamint az első La Boum talán a legmeghatározóbbak számomra. Biztos vagyok benne, hogy akár külön-külön, akár egyszer újra együtt MMR-ként még rengeteg jó dal érkezik tőlük.

Fodor Dávid az első Vanishing Point fesztiválon, 2017-ben. Fotó: Komróczki Dia.

FODOR DÁVID
(Giliszta)

A Middlemist Red nekem személyesen elég nagy löketet adott abban, hogy lehet pszichedelikus, vagy abból inspirálódó zenét csinálni most is. Amikor tíz éve elkezdtük első zenekaromat, a the nobody elses-t, már ilyen stílusban gondolkodtunk azelőtt is, hogy megismertük volna őket (avagy a zenéjüket), de ők mutatták meg nekünk először, hogy akár nagyobb érdeklődés is lehet itthon a pszichedélia irányába. Aztán a 2015-ös Kikeltetőn többek között Deli Soma volt a zsűri, de ha jól emlékszem, a teljes zenekar ott volt az (első budapesti) koncertünkön, és kaptunk pár szép dicséretet tőlük, ezután jó párszor osztozhattunk a színpadon. Legemlékezetesebb talán egy közös kolozsvári fellépés, amire csak a koncertünk előtti utolsó pillanatban engedte be Roland gitárosunkat a hely biztonsági szakembere, és ami után Edina dobosunk fogadta be mindkét zenekar teljes tagságát, amiből fergeteges panel-after lett. Na meg ezúton is köszönet a Vanishing Point fesztiválért a srácoknak, aminek első kiadásán a nobody elses is játszhatott, és ott ismertem meg pár olyan előadót, akiket a mai napig szívesen meghallgatok, pl. Paul Cherry vagy a Fai Baba.

POZITÍV TÖLTETŰ LÁZADÁS - KÖRKÉP A MAGYAR PSZICHEDELIKUS ROCK SZÍNTÉRRŐL

A HOCUSPONY Deli Somával.

NICCOLÓ CINA
(HOCUSPONY)

Az Ivan & the Parazol után ők robbantak a legnagyobbat itt, Pesten mint fiatal, gitárzenét játszó zenekar. Habár nekem az elején kicsit már túlzóan érződtek a Black Angels-nyúlások, utána rájöttem, hogy ez az identitásuk egyik eleme, de nem az egésze, és hangzásbeli víziójuk túlmutat a fuzzon és a tremolón. Nekem az első saját Middli-favoritom az Aanimal, amit egyszer egy epik hajós bulin hallottam tőlük és onnantól tudtam, hogy ezek kőkemény csávók.

Fotó: Kriza Márton.

VELEK DOMONKOS
(kisbetűs ünnepnapok)

14 éves koromban, 2018-ban fogott el a Middlemist Red-láz, és még abban az évben meg is alapítottuk zenekarunkat, a kisbetűs ünnepnapokat, részben általuk megihletődve. Bár zeneileg annyira talán nem jelent meg a hatásuk a dalainkban, én nagyon elhivatott voltam. 2020-ban elhatároztam, hogy akár egyedül, de eljutok a Dürer Kertes koncertjükre – amit végül lemondtak a COVID miatt. Végül 2022-ben, Kapolcson láttam először hőseimet élőben. Zenekarunk gitárosával, Marcival, meg egy másik volt osztálytársunkkal jó erőben éreztük magunkat a koncert napján, ezért nagyjából déltől folyamatosan ittunk, egyrészt a meleg miatt, meg mert kíváncsiak voltunk, mennyi csúszik le. Ez egész odáig fajult, hogy a Jókai utca és a Kossuth utca sarkán lévő töltésről egy egész szép szaltót dobva lezuhantam, bevallom, akkor már szentimentálissá vált állapotom miatt kicsit el is sírtam magam. Szerencsére nem lett bajom, ez meg is hozta a bátorságomat aznapra.

Hét fele aztán eljutottunk a koncertre, de addigra már szakadt az eső. Emlékeim szerint a lecövekelt első sort leszámítva nagyjából 20-30-an táncolgattunk a színpad előtt. A homokból hamar sár lett, miután egy rögtönzött, de tartós pogóval felkevertük. Közben fel kellett ismernem, hogy a repoharam zavar a lökdösődésben, ezért pördültem egyet, és a nyári fesztiválszezon adta szabadságtól felbátorodva végül találomra a színpad irányába hajítottam el. Talán Deli Somát még el is találtam – akkor meg voltam róla győződve, nagyon szégyelltem, ma már nem vagyok benne biztos, hogy sikerült –, de elvonta a figyelmemet, hogy Marci barátom elhasalt a földön, miután véletlenül kirúgta a bokáját Karácsony Gergely főpolgármester úr fia! (Előző nap figyeltem meg a családot, azért tudtam.)

Minden szempontból elázva csoszogtunk el az orvosi rendelőbe. Marci hetekig alig bírt járni, a koncertből nyilván nem sokra emlékszem, de Miskával, aki a tettes volt, azóta többször is találkoztunk. Kiderült, hogy hallgatja a zenénket, még fotózott is koncertünkön. Kicsit a sors keze, hogy a Reflektor Fesztiválos búcsúkoncertjük napján mi nyitjuk az estét, szóval végre normál körülmények között is élvezhetem tinikorom kedvenc magyar zenekarát.

Szabó Benedek az első Stenk Dalverseny oklevelével. Fotó: Index.

SZABÓ BENEDEK
(Galaxisok, Zombie Girlfriend, Lituma, Bozo, Forezla Pitok, Benedek Szabo)

A Middlemist Red és a Galaxisok tulajdonképpen együtt nőttek fel, mert bár korosztályos szempontból köztük és köztünk van némi különbség, a két zenekar mégis ugyanabban az évben indult, és az azóta eltelt tíz évben számos különböző módon fonódott össze a történetünk. Az első emlékem róluk, hogy mindenféle neonfényes éjszakákon látjuk egymást a megboldogult (régi) Beatben, aztán a megboldogult (régi) Index dalversenyének döntőjén egymás után lépünk fel a Kuplungban – ők nyertek –, majd hosszú évekig osztozunk menedzseren, kiadón, próbatermen, erősítőkön, fesztiválokon és emlékeken. Velük kapcsolatban érzem a leginkább, hogy amit csinálunk, az néha tényleg egy szakma, amiben időnként rendes emberi kapcsolatok szövődnek, és kizárólag azért ismerhettük meg egymást, mert annak idején úgy döntöttünk, hogy zenészek leszünk; és aztán így kávézhattunk később ködös reggeleken (Nóvé) Somával a Bambiban, pacsizhattunk az ország összes színpadán (Deli) Somával, focizhattunk álmos vasárnap délutánokon Ábellal és bulizhattunk Dáviddal. Soha nem felejtem el, hogy először egy biatorbágyi ingatlanüzemeltetési irodában, Deezeren (emlékszik még rá valaki?) hallgattam végig az első lemezüket, most pedig végignézhetem az utolsó koncertjüket a Reflektoron, ahol – már megint, mint mindig – együtt lépünk fel. Kicsit fura, hogy közben eltelt tíz év, de ilyen az élet.

„ÉN ÖRÜLÖK, HA EZ MEGOSZTÓ LESZ" – A MIDDLEMIST RED 2. ALBUMÁRÓL

Nóvé Soma a Kaktusszal játssza a közös számukat 2017-ben a Kuplungban. Olivér a bal szélen. Fotó: Komróczki Dia.

BORBÁS MÁTÉ OLIVÉR
(Kaktus)

Rengeteg jó emlék fűz minket a Middlemist Redhez, ezért nehéz akár egyet is kiemelni. Szerettük a zenét a legelejétől fogva, néztük a videóinterjúkat, amikor a solymári faházban felvételeznek a Bex-szel, aminek hatására egyébként a Gergővel közös gimis zenekarunkkal vettünk is fel ott. A mostból nézve szerintem példaképként tekintettünk a srácokra. Készült a Nóvé Somával egy közös dalunk, többször fel is léptünk a zenekarral, ha jól emlékszem, volt, hogy a Bence játszotta koncertek végén az Aanimalt, de volt, hogy csak félrészegen felmentünk a színpadra rázni egy csörgőt vagy az Ábel tamjait ütni. Ezek mind-mind kedves, és durva, hogy mennyire régi emlékek. Az egyik, szerintem mindannyiunk számára emlékezetes közös koncert, egy Szeneses buli volt Pécsen. Annyira sokan jöttek a helyiek és még egy KERET szervezésű távolsági busznyi ember is, hogy (bár nem tudom ez mennyire igaz, de arra emlékszem, hogy) a klub történetében még nem fordult meg ennyi ember egy este alatt a Szenesben. Nyilván ehhez nekünk nem túl sok közünk volt, de nagy élmény volt egy ekkora tömeget megmozgató esemény és közeg részese lenni.

HENRI GONZO
(Fran Palermo, Henri Gonzo és a Papírsárkányok)

A Middlemist Red zenéjét 2013 környékén hallottam először egy sötét esős délután Londonban, akkoriban nagy Black Rebel Motorcycle-rajongó voltam és megtetszett az egyik daluk. Mikor legközelebb Budapesten jártam, felkerestem őket, hogy szívesen csinálnék róluk néhány analóg fotót, és így találkoztunk először. Végül a Párizsi udvarban lőttem róluk pár képet és az Erzsébet híd alatt. A képeket nem nagyon használtuk végül semmire, de megismerkedtünk, és azután rendszeresen találkoztunk a klubokban és a fesztiválokon. A kedvenc közös emlékeim egyike a Budapest Parkban adott közös koncertünk és volt egy ilyen a Bánkitó fesztiválon is, ahol vagy húszan álltunk a színpadon a végén. A legjobbakat kívánom nekik a következő projektjeikhez, és gratulálok az elmúlt évtizedhez.

Fotó: Rudolf Rebe.

KOMRÓCZKI DIA
(fotós)

Mit jelent nekem a Middlemist Red? Sokkal többet, mint ahogy azt én is elsőre gondolnám. Én velük kezdtem el felnőtté válni és megtalálni a saját hangomat. A srácokat megismerve egy olyan kreatív és kedves baráti közeg fogadott be, amiről az ember csak álmodozni szokott.

2013-ban fotóztam először a fiúkat a mostani Gödörben, amikor még ők is csak bőven előzenekarként voltak jelen. Én ekkor voltam 18 éves. Előtte nem is ismertem a bandát, de első hallásra nagyon megfogott. Befolyásoltak minden értelemben. Amellett, hogy az ő zenéjükért is rajongok, még sok más bandát ismertem meg általuk. Kezdő fotósként hatalmas lehetőség volt velük dolgozni. Sokat kísérleteztem, kipróbáltam másféle technikákat, és a srácok mindig nyitottak voltak, ha valami újat szerettem volna behozni. Sokat buliztunk együtt és mélyeket beszélgettünk. Olyan erőkkel mozognak a színpadon, amit élvezet nézni és átélni. Szeretem az energiájukat. Ahogy magánszemélyként, és ahogy zenészként is léteznek.

A Middlemist Red 2013-ban a Gödörben, az Ivan & The Parazol előtt. Fotó: Komróczki Dia.

Sok kedves sztorim van koncertekről is, de az egyik kedvencem az én lakásomban történt. Éppen forgott a Multicoloured Drive c. dalukhoz a klip, és az ebédet mi készítettük a stábnak. Az úgy nézett ki, hogy a srácok, az akkori manager és én együtt főztünk egy pici konyhában sok emberre. Közben zenét hallgattunk és kávézgattunk, jókat dumáltunk és csak egyszerűen jó volt. Majd a kaját 2-3 lábasban kivittük a Lupa-szigetre egy csónakkal. Kirándultunk egyet mellé. Elég idilli nap volt.

Ennek a videónak meg az a sztorija, hogy lent voltunk Debrecenben, és koncert előtt meseltem a srácoknak, hogy azt álmodtam, hogy fent vagyok velük a színpadon és én is gitározok. Mire mondta a Nóvé Soma, hogy ezt akkor ma adjuk be. :)

Sallai Laci és Balla Gergő vokálozik a Blue Moon c. dalban a Platon Karataev és a Middlemist Red közös koncertjén 2021-ben, a kecskemét Ápoló Klubban. Fotó: Komróczki Dia.

SALLAI LÁSZLÓ
(Felső Tízezer, Galaxisok, Platon Karataev, Captain Average)

A legelején engem annyira nem kapott el a Middlemist Red. Arra is emlékszem, hogy mi volt a fordulópont a hozzájuk való viszonyomban: az Evermore klipjére kaptam fel először a fejem, és az utána megjelenő második nagylemeznél kezdtem azt érezni, hogy igazán magukra találtak. Ebben az érában láttam a számomra legkedvesebb MMR-koncertet is az Akvárium nagytermében, ahova nem olyan nagyon jó passzban érkeztem, de a koncert idejére teljesen elfelejtettem azokat a dolgokat, amik éppen nyomasztottak. Időközben pedig nemcsak a zenéjükkel, hanem velük is összebarátkoztam: közös lett a menedzsmentünk és próbaterem-szomszédok lettünk, egyre többször futottunk össze fesztiválokon, koncerteken, vagy a próbahely folyosóján, és egyre többet beszélgettünk közös kedvencekről és albumokról. Szép emlék a valamelyik COVID-hullám utáni első koncert is, ahol együtt játszottunk Debrecenben, meg a karácsonyi vacsorák is, amiknek a részleteit fedje jótékony homály. Az MMR-t azért szuper koncerten látni, mert elképesztő egységet sugároznak akármilyen körülmények között is, és az ilyen igen ritka dolog, de náluk minden kétséget kizáróan ez a helyzet. Ezért is örülök, hogy még egyszer láthatom őket, és ajánlom mindenkinek az utolsó koncertet, akár huszonötször látta őket, akár egyszer sem.

Gyula Deli Somával 2016-ban. Fotó: Vica.

SZABÓ L. GYULA
(The Keeymen, Bozo)

Bár az elején nem annyira értettem a zenei lényegüket, nagyon hamar magukkal ragadtak, ha nem is feltétlen rajongóként, aki a poszterüket aláíratja. Végül az győzött meg, hogy minden lemezükön voltak nagyon király gitárriffek, és Soma énekhangja már az elején jellegzetessé tette az egészet. Ha már a Somák szóba kerültek, azt hiszem, nem nagyon akadt olyan ember, akivel közvetlenségüknek hála emberileg ne jöttek volna ki. Nagyon őszinte, szerethető srácok, és örülök, hogy ebbe a 10 évbe belefért az is, hogy megismerjem őket. Kedvencem tőlük talán a Blue Moon.

BRADÁK SOMA
(Galaxisok, Platon Karataev)

A Middlemist Red nevével és tagjaival 2013-ban találkoztam először, amikor ők is és a Galaxisok is részt vettek az Index dalversenyének az egykori Kuplungban tartott „döntőjén”. Sőt, konkrétan a Kuplung színpadán történt meg első bemutatkozásunk, közvetlenül a beállás előtt: „Szia, Soma vagyok”, egymás után háromszor. Ezek után és a zenéjüket hallva nem volt kérdés, hogy követni fogom az útjukat, ami persze sokszor keresztezte az enyémet. Idővel egymás melletti próbatermekbe kerültünk és a közös koncertek vagy fesztiválos találkozások során jobban meg is ismerkedtünk. Egyszer épp gyakoroltam, amikor ők a szomszédos stúdióban a Blue Moon c. dalukat vették fel és egy váratlan pillanatban bekopogott Nóvé Soma, hogy nincs-e kedvem vokálozni egy minikórus tagjaként. Mondtam, hogy a hangomnak nem sok hasznát veszik, de szívesen csatlakozom. Természetesen kicsit hátrébb álltam és halkabban is énekeltem.

NÓVÉ SOMA ITT AJÁNLJA A KEDVENC ZENÉIT

Fotó: Kósa Zsolt.

FEKETE GIORGIO
(Carson Coma)

A Middlemist Red a tinédzseréveim legfontosabb zenei hatása volt a Black Angels nevű amerikai psych-rock zenekar mellett. A gimis zenekarommal sokat inspirálódtunk a zenéjükből, ami egy elegáns kifejezésmódja annak, hogy tudat alatt rengeteget nyúltunk tőlük. Egyébként Nóvé Soma az első gitártanárom volt. Smoke On The Water, Wish You Were Here…

ZBISKÓ BALÁZS
(a Middlemist Red roadja)

2017. Az első személyes találkozás életem legizgalmasabb nyarához köthető. Akkor kezdtem el a Bohemiannel dolgozni. Ezzel egy új, számomra addig ismeretlen világba kerültem, távolabb az előtte látott mainstream zenei közegtől. Új embereket, új helyeket ismertem meg. Óriási olvasztótégelye volt az undergroundnak az a Kertész utcai járdaszakasz, ahol ezekkel a feketébe öltözött fiúkkal is találkoztam. Gyakran fejeződtek be akkoriban ott az esték, máig hihetetlen, hogy kikbe lehetett ott belefutni.

Még ugyanebben az évben kaptam egy üzenetet Deli Somától, hogy kellene nekik valaki, aki elkíséri őket a koncerteken és segít nekik a cuccaikkal. Mélyen belém égett az első közös hétvége. Sopron és Kapuvár volt az úticél. M1-es autópálya. Bőny-Gönyű lehajtó. Megállt alattunk a busz a koncertre tartva. Vesztegeltünk másfél órát a szalagkorláton túl a hideg késő őszi szélben. Végül jelentős késés nélkül, rendben lement a buli. Nagyon figyeltem, hogy legközelebb ne érjen meglepetés. Másnap egyedül összeraktam a felszerelést, ameddig ők lézengtek a környéken. Szerintem ez volt a pillanat, amikor megszerettek.

Deli Soma és Papp Dávid. Fotó: Zbiskó Balázs.

Aznap este volt egy izgalmas jelenet. Egy lány kért tőlem aláírást. Jeleztem neki, hogy én nem vagyok a zenekar tagja, de ragaszkodott hozzá, szóval mondtam, hogy oké, hozzon tollat-papírt, és aláfirkantom a nevemet. Egy golyóstollat nyomott a kezembe. Kérdeztem, hogy na de hol a papír? Néma fejcsóválást követően a lány felhúzta a pólóját, és pont úgy kellett aláírnom, mint a filmekben. Kérdőn néztem, hogy biztos ez? Megerősítésként egy határozott bólintást kaptam. Akkoriban nem volt senkim, végülis miért ne? Sosem gondoltam, hogy valaha rocksztárnak fogom érezni magam, de az egy kicsit olyan pillanat volt.

Mindezt végignézte egy srác, aki nálam jóval nagyobb darab volt, és kiderült, hogy nem közömbös neki az akkorra már dedikált lány. Meg is kocogtatta a vállamat, hogy „Héló!”. Nem tudtam ki az, visszaköszöntem, és ezzel le is tudtam a beszélgetést. Utólag mesélték a fiúk, hogy ez kívülről elég félelmetesen nézett ki. Az emberünk láthatóan olyan szándékkal indult meg felém, hogy eltörjön, mint egy ropit. Aggódva szaladtak oda, hogy egyikük a hátára ugorjon, másikuk valamelyik karját, ketten pedig egy-egy lábát fogják le azért, hogy nekem kevésbé fájjon, ami történni fog. Végül a „Héló!”-ra adott rövid válaszom annyira kizökkentette a barátunkat, hogy lefagyott egy kis időre, majd sarkon fordult és továbbállt, a zenekar pedig alig hitte el, amit látott. Így telt az első közös hétvégénk.

Ürögdi Ábel. Fotó: Zbiskó Balázs.

Azóta jártunk együtt pár helyen, például velük voltam először Angliában. Szép emlékeim vannak azoktól a napokról. A szívemnek legkedvesebb is itt történt. Reggelit kerestünk Manchesterben. Tipikus brit időjárás. Fújt a szél, szitált az eső, sötét volt. Nóvé Somának vannak a fura Somás kérdései, amik egy felelgetős játékká állnak össze. Hosszú napok óta voltunk egyfolytában egy kisbusznyi helyen összezárva, szóval minden elképzelhető fura kérdés és feladvány elhangzott már. Ezen a reggelen az volt az első kérdés, hogy ha valami mások lehetnénk, mik, vagy kik lennénk? Nekem kellett kezdeni a kört. Kicsit gondolkodtam, számot vetettem, és végül arra jutottam, hogy a legjobbkor vagyok a legjobb helyen, eddig mindig szerencsésen alakult minden, szóval tulajdonképpen maradnék, aki vagyok, de ha választani kell, akkor legszívesebben Soma basszusgitározása lennék. Döbbent csend fogadta a válaszomat, majd a fiúk úgy reagáltak erre, hogy sosem fogom elfelejteni. Deli Soma azt mondta, ő olyan szeretne lenni, mint én, és a többiek pedig ráhelyeseltek az állításra. Ez annyira meghatott, hogy azóta is, ha kételkednék abban jó úton járok-e, felidézem ezt a történetet.

Sok vicces emlékem is van. Például mikor egy közös öltözőben voltak a betyárok és a Midred egy koncert alkalmával. Ment a ping-pong meccs, hogy kikhez tartozom jobban. Babzsákokat, flakonokat dobáltak egymáshoz viccből, kiabálva. Már előkerült az is, hogy rámtetoválják a kakas logót, de akkor pszichedelikusan Midredesre lesz megrajzolva. Jólesett, hogy mindkét csapat azt szeretné, hozzájuk tartozzak jobban. (Végül megúsztam a tetkót.)

Nóvé Soma színpadot mászik a Bánkitón. Fotó: Komróczki Dia.

Vagy az alkalmak, mikor Soma állandóan fölmászott helyekre, illetve kiment előre. A nyomában voltam, és közben igyekeztem odafigyelni, hogy ne történjen katasztrófa. Ez számomra mindig a mi közös táncunk marad. Vagy mikor a hazautakon egymásra licitálva Ábel és Deli Soma a legjobb zenéket rakták a buszban. Korai Sierra Delta-bulik voltak ezek, ha jobban belegondolok.

Vagy amikor Dávidnak egyszer leakadt a hevederje a gitárjáról, miközben játszott. Szaladtam segíteni, de éppen a gitárszólója következett, szóval nagyon nem babrálhattam, nehogy mellémenjenek a hangok. Mögé álltam, egyik kézzel balról tartottam a gitárját, a másik kézzel pedig jobbról. Romantikus pillanat volt. Szerintem a barátnője is irigy lett talán egy picit.

Személyes jellegű kötődés a barátságon túl pedig, hogy a menyasszonyommal az első zenei közös nevezővé a Middlemist Red vált. Sára a világzenéből jön, én pedig inkább a soul vonalról, de a Midred tökéletes közös metszéspontunk. Az adrenalin a koncertek végén, mikor elkezdődik a Multi, olyan tűz, amitől mindketten elvesztjük az eszünket. Legbelül végülis mindketten rokkerek vagyunk, ezt nem tudjuk meghazudtolni!

Nagyon hálás vagyok a srácoknak, hogy ismerhetem őket és a közeget, amibe befogadtak, sok jó emlék köt hozzájuk. Rengeteg minden kavarog bennem a búcsúval kapcsolatban, de annyit biztosan meg tudok ígérni, hogy ha újra szükség lesz rám, a legjobb tudásom szerint ott leszek, továbbra is fogom a kezüket. És addig sem engedem el!

A végére pedig itt egy válogatás a Middlemist Redet szinte a kezdetektől fotózó Komróczki Dia képeiből.

Gödör, 2013