A magyarok nem is tudták, hogy erre vágynak. Desh & Young Fly: Carpe Diem és Azahriah & Desh: tripq (lemezkritika)

2023.10.05. 10:19, RRRecorder

recorder_desh_20230904_097.jpg

Kifulladt-e nyár végére a tipikusan nyári bulibomba műfajba tartozó Desh & Young Fly-EP? Hova lőhető be a gyorsan gyarapodó Azahriah-életműben a nyári végi tripq? Interjú és slágerlista-elemzés mellett minikritikákban is foglalkoztunk Deshék nyári kiadványaival. Ez a kritika először a Recorder magazin 107. számában jelent meg.

Amikor az Úr megteremtette Desht, tuti az volt a célja, hogy ez a csávó nyári slágereket énekeljen a magyaroknak, még ha azok nem is biztos, hogy megérdemlik őt. A Carpe Diem negyedórája igazi nyári bulibomba, amit simán megutálhattam volna nyár végére, de nem bírtam, és ez elsősorban Desh lehengerlő, karizmatikus lazaságának köszönhető, amivel szórakoztatóvá tudja tenni azt is, ami másnál idegtépő lenne (például a Hunglish szövegeket). Meg a rengeteg hooknak. Meg annak, hogy a Somogyvári Dániel producerrel készült dalok nemcsak azt adják a magyaroknak, amire vágynak (például latin popot), hanem azt is, amire nem is tudták, hogy vágynak: nyugati parti kezeket-a-magasba retróbulit, dancehallt, arabos dallamokat.

A nyár végi tripq viszont két szék között pad alá esett: nem éri el a Memento mélységét, sem a Carpe Diem slágerességét. Az énekesi teljesítmények sem az igaziak; Azahriah jobb vendégként Desh EP-jén, mint itt. Ami igazán érdekes, hogy producerként mintha a korábbinál nagyobb figyelmet fordítana az apró, elsőre talán nem is feltűnő részletekre.

desh_2.jpgElőadó: Desh & Young Fly

Cím: Carpe Diem

Előadó: Azahriah & Desh

Cím: tripq

Kiadó: Supermanagement

Megjelenés: 2023. július 21. és 

Műfaj: pop

Kulcsdal: Rollin’ / vicc

8/10 és 6,5/10

Rónai András

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2023/10/05/desh_young_fly_carpe_diem_es_azahriah_desh_tripq_lemezkritika
A magyarok nem is tudták, hogy erre vágynak. Desh & Young Fly: Carpe Diem és Azahriah & Desh: tripq (lemezkritika)
süti beállítások módosítása