Női rapperek mindig voltak, de még soha nem merült fel, hogy átvehetik az uralmat a sokáig hipermacsó műfajban – most viszont erre készülnek, rózsaszínbe öltözve. Ez a cikk először a Recorder magazin 107. számában jelent meg.
Cenzúrázatlan, autentikus energia
„Females are running the game right now” – mondta Lil Baby egy interjúban, és tényleg. Sokat írtak már arról, hogy az idén ötvenéves hiphop mennyire férfiközpontú, és bár az utóbbi években javult a helyzet, általában azért mind a csúcson, mind a feltörekvők között csak nagyon korlátozott számban voltak nők. Az őket ajánlgató összeállítások (mint a Recorderé volt 2019-ben, a 70. számban) mögött kimondva-kimondatlanul ott volt az, hogy „megérdemelnék, hogy többen hallgassák őket.”
Most nyáron viszont annyi szó esett a fiatal rappercsajokról, amivel a férfiak közül csak a legismertebbek tudtak versenyezni (mondjuk Travis Scott). Latto, Coi Leray, GloRilla, Flo Milli és Ice Spice a TikTok világán kívül is magukra irányították a figyelmet, komoly kereskedelmi sikereket értek el. Élvezték a legnagyobbak támogatását: Nicki Minaj, Cardi B, Megan Thee Stallion vendégszerepelt a számaikban.
A nagy előretörést a 24 éves Latto a mai lányokra jellemző „nyers, cenzúrázatlan, autentikus, fogadj-el-olyannak-amilyen-vagyok energiának” tulajdonítja. A rappercsajok „minden mentegetőzés nélkül önmagukat adják”, és ezt a közönség értékeli – mondta abból az alkalomból, hogy a BTS-tag Jung Kookkal közös száma első lett a Billboard-listán.
A férfiak szenvednek, a nők szórakoznak
Nagyjából erre a következtetésre jutott a New York Times nagy esszéje is, ami az árulkodó The Future Of Rap Is Female címet viseli. A szerző Niela Orr azt írja, hogy „a fekete zenében a bluestól, jazztől a proto-rock'n'rollon és soulon át a korai hiphopig mindig volt humor, játékosság”; ez viszont a mai férfi rapperek zenéjéből nagyrészt kiveszett.
„A férfi rapperek, mint ahogy az amerikai férfiak úgy általában, válságban vannak: túlterheltek, zavartak; azzal küzdenek, hogy hogyan tudnának megfelelni több, egymásnak is ellentmondó ideálnak”. A hiphop maszkulin műfajai szinte már az önfelszámolás útjára léptek; a fájdalomcsillapítók túlzott fogyasztásáról szóló litániák hallatán „az ember elgondolkodik, hogy talán az [opioidok terjesztéséért nagyban felelős] Sackler család finanszírozta a hiphopmúzeum új szárnyának építését” – írja Niela Orr.
Azt, hogy a zene lehet szórakoztató – táncolható, szexi, igen, akár úgy is, hogy közben társadalmilag tudatos –, ma leginkább a lányok képviselik a hiphopban. A szexi kulcsszó; vannak, akik szerint (szinte) csak erről bírnak rappelni a fiatal csajok. Mégpedig úgy, hogy „ahhoz képest a férfiak szexrapjei szinte fan fictionnek tűnnek”.
Flo Milli szerint a sok degradáló dal üt vissza a férfiakra; nem abban az értelemben, hogy most a nők alacsonyítanák le őket, hanem hogy „megtaláltuk ebben a saját erőnket és hatalmunkat”. Cardi B generációja volt az, akik rájöttek, hogy hogyan lehet megfordítani, „a fejéről a talpára állítani” a nőket szexuális tárgyként ábrázoló megközelítést – írja a New York Times.
Egy hercegnő a hipermacsó drillben
A nyár legnagyobb nyertese (nemcsak a rappercsajok között, hanem általában) a 23 éves, bronxi Ice Spice, aki négy számmal is a Billboard top 10-be jutott. Nagyot szólt, hogy Taylor Swift bevette maga mellé a Karma remixébe; meg persze a Nicki Minaj-zsal közös Barbie World is, ami felkerült a Barbie filmzenealbumra, és azzal is nagy figyelmet keltett, hogy sikerült belecsempészni hangminta formájában az Aqua 1997-es slágerét. Ice Spice a rajongóktól megkapta, hogy ő a „People’s Princess”; írt is egy slágert a jelző korábbi viselőjéről: Princess Diana (szintén Minaj-zsal).
Bár több műfajba is kitekintett – például a PinkPantheress-szel közös Boy’s A Liar Pt. 2 igazi rágógumipop –, alapvetően a hipermacsó drillbe hozott nagyon „csajos” ízeket. Első komolyabb slágere, a tavalyi Munch (Feelin’ U) megmutatta, hogyan lehet a hideg, pattogós alapra kicsattanó magabiztossággal a pöcsfej expasijáról rappelni. Ha Nicki Minaj magaslatai még távol is állnak tőle (jó, kábé bárki mástól is), sokszínű rapper. Számára a hangulat, a dal tónusa a legfontosabb, ennek rendeli alá az előadásmódját – nyilatkozta.
Hipercsajos, rózsaszín Z generációs feminizmus
De nemcsak a dalok számítanak, hanem a teljes Ice Spice-jelenség. Kiforrott, kamerakész előadóként és megnyerő interjúalanyként jelent meg a rapben – jegyzi meg a Dazed újságírója. Egy, a TikTokon indult, majd a Barbie nyomán a világot rózsaszínbe borító esztétikához csatlakozott, amit bimbocore-nak szokás nevezni.
A korábbi „girlboss” feminizmussal ellentétben itt a nők nem eldugják, letagadják azt, ami őket nőiessé teszik, hogy így érvényesüljenek a világban, hanem éppen, hogy ráerősítenek a „hiperfeminin” vonásokra. A kétezres évek elejéről kölcsönzött színekkel, ruhákkal, kiegészítőkkel figurázzák ki azt az elképzelést, hogy ami „csajos”, az buta, sekélyes. Mint arra Madusa Sidibay rámutatott, Ice Spice nemcsak hozzáállásával és kinézetével csatlakozik ehhez, hanem azzal is, hogy többször használt adlibjévé és első EP-jének címévé azt emelte, hogy: Like…?, amit gyakran a tinilányok jellegzetes töltelékszavának tartanak, és ami állítólag „üresfejűségről” árulkodik.
Ice Spice kortársai közül az egyik legsikeresebb, de mögötte jönnek többen is, hasonló szellemiséggel. Monaleo például jobbára a kemény houstoni stílust képviseli, de Where the Flowers Don’t Die című debütáló lemezének borítóján konkrétan egy rózsaszín virágnak öltözött, plusz nagyon szereti a Hello Kittyt. Szóval ahogy a ChartMetric adatelemző blogja írja, a cutecore korszak még csak most kezdődik.
szerző: Rónai András
