Meghalt Ahmad Jamal

2023.04.17. 08:30, srecorder

ahmad-jamal.jpg

92 éves korában, prosztatarák szövődményeinek következtében elhunyt Ahmad Jamal, akinek játéka Miles Davisre, Keith Jarrettre és az amerikai hiphopra is jelentős hatást gyakorolt.

Jamal 3 éves korában kezdett zongorázni, tízévesen már többek közt Liszt Ferenc műveit játszotta és hangszerelte. A Frederick Russell Jones néven született Jamal húszévesen tért át az iszlámra, egy évre rá pedig megalapította The Three Strings nevű trióját, amellyel a New York-i Embers Clubban fedezte fel őket John Hammond és szerződtette le az Okeh Records. 1958-ban jelent meg a nagyhatású At the Pershing: But Not for Me, ami hetekig vezette az eladási listákat és korának egyik legnagyobb példányban eladott jazzlemezévé vált. A koncertlemezt a chicagói Pershing Hotel házizenekaraként vettek fel, és ezen szerepelt először Jamal előadásában a Poinciana című jazzsztenderd, amely a leghíresebb dalává vált.

„Jamal úgy volt mértékletes, hogy soha nem bizonyult fukarnak. Díszített is, brillírozott is – korántsem öncélú bravúrkodásból! –, de mintha patikamérlegen dolgozta volna ki a miből mennyit arányait. Talán ez az oka annak is, hogy ekkoriban igen nagy hatást tett kortársaira” – írta Jakabffy Tamás a Helikonban. „Jamal kiütött a térkoncepciójával” – ezt pedig már Miles Davis írta az önéletrajzában, akit elbűvölt a zongorista ökonomikus, könnyed, a csendet és a hangok közti teret innovatívan használó játéka, és több dalt is lemezre vett Jamal repertoárjából (például a New Rhumbát a Miles Aheadre).

Miles úgy vélte, Jamal soha nem kapta meg a neki járó elismerést, de a zenében kifejtett hatása több mint jelentős volt. Nemcsak a jazzben (amit ő inkább amerikai klasszikus zenének szeretett hívni), hanem például a hiphopban is. Játékát előszeretettel mintázták olyan rapperek dalaiban, mint Jay-Z, Ice-T, vagy Earl Sweatshirt, így például az I Love Music egy részletét hallhatjuk Nas egyik klasszikusában, a The World Is Yoursban, és a Theme Bahamas-t egy másikban, az I Gave You Powerben, J Dilla pedig a Swazilandet csempészte be a De La Soul Stakes Is High című dalába. 1970-es The Awakening című remekműve különösen nagy hatást gyakorolt a hiphopra, Pete Rock és DJ Premier mellett például a Gang Starr is nyúlt hozzá ihletért.

Emellett olyan filmekben és sorozatokban hallhattuk a játékát, mint A szív hídjai (Clint Eastwood), A Wall Street farkasa (Martin Scorsese), vagy az Atlanta (Donald Glover). A Recorderen pedig Edward Larry Gordon, azaz Laraaji zenész, jógaoktató és nevetésterapeuta, az ambient zene megkerülhetetlen alakja emlegette nagy hatásként Jamalt és Poinciana című első válogatáslemezét 1963-ból.

Jamal idős korában is aktív zenész maradt, legutolsó lemezét (és első szólózongoraalbumát!) 89 évesen adta ki Ballades címmel 2019-ben. Munkásságát 2017-ben Grammy Életmű-díjjal ismerték el.

 

Itt pedig Robert Glasper mesél arról, hogyan mintázta Pete Rock az I Love Music-ot a Nas-klasszikusban, és miért a jazz a hiphop édesanyja:

Címkék: jazz gyász ahmad jamal
https://recorder.blog.hu/2023/04/17/meghalt_ahmad_jamal
Meghalt Ahmad Jamal
süti beállítások módosítása