Én a te részvényeidbe fektetnék bele a tőzsdén - Rec.hu

2023.01.19. 11:08, RRRecorder

pataki_dunantul.jpg

Keresik egy ilyen csaj receptjét a séfek. Azt mondják, a kevés néha több, de én jól tudom, hogy a több, az mindig több. Tiszta szégyen gyerek vagyok, hogy én kiben bíztam. Szebb a tenger, mint az ember. Sohasem leszek Krisztus, sohasem leszek Isten. Meghúztuk a féket az emo-vonaton. Hány éve várok rá, hogy elénekelhessem valakinek a Bóbitát, aki fontosabb, mint én. Szörnyek között ezerszer ember, magyar űrhajós, zeneeső. Viszlát odaát! A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Grecsó Krisztián régóta jelen van az irodalmi mellett a zenei életben is, pl. a Rájátszás sorozat szereplőjeként, szövegíróként (illetve verseit többen használták dalszövegként), 2020 elején pedig Hrutka Róberttel adott ki lemezt. Beck Zoltánnal való barátságuk és közös munkájuk is ismert. Ez a pandémia után a Hoztunk valamit magunkból című esten lépett szintet. Ahogy Grecsó a Telexnek mesélte, "a Covid alatt indult el egy nagyon izgalmas és intenzív dialógus. Nekiláttunk sajnálni, nagyon erősen sajnálni magunkat. És az önsajnálat, düh és tehetetlenség érzéséből elindultak a „mit olvasol éppen”, „merre vagy éppen”, „mi van a fejünkben” beszélgetések. A feleségeink utána mondták is, hogy mit tudtok ennyit dumálni." Végül az est mellett egy lemez is lett ebből. Az alcíme az, hogy Énekelt versek, és nem meglepő módon tényleg erősen szövegközpontú dalok ezek, még akkor is, ha a hangszerelés többször túllép az egyszálgitáron. Ha az ember figyel, akkor elég jól meg lehet tippelni, hogy mit hozott magából Grecsó és mit Beck, de valójában nem kell ezzel törődni, mert ez mégiscsak egy egységes, a maga műfajában erős lemez. Grecsó Krisztián honlapFacebook30Y Facebook


pataki
, vagyis Pataki Péter műfaja az újvonalas R&B. A megszokott elemek - Autotune, trapes dobok, a szintik mellett hangsúlyos szerepet kapó gitár - nála is megvannak, de az átlagnál jóval romantikusabbnak tűnik a Dunántúl című új EP-je alapján (lásd akár a borítót is); olykor melankóliában megfürdetve, máskor kifejezetten szellemesen, mint pl. a Matrózblúz című számban (innen vettem e cikk címét.) A Mihályfi Lucával közös Tinderben pedig nagyon jól ki tudják használni a férfi-nő hang dinamikáját (az effektezéssel együtt). Instagram


666Ghost
a magyar újvonalas hiphop egyik különleges alakja, mert a műfajban (legalábbis itthon) nem nagyon találkozni ilyen energikus, karcos, nem egyszer dühös előadásmóddal. A YouTube-sztárokat követő közönségen túl is eljutott a híre, hiszen pl. járt tavaly a Partizánban, a 444 is készített róla videót. Pandora című új EP-jén van viszonylag visszafogott szám is (mondjuk Elfbar a címe), de az igazi szenzáció a keleties motívummal feldobott, hátborzongató Tik Tak. Instagram


A Lóci Játszik új lemezének címe 80 nap alatt a Föld körül, és igen, Verne Gyula (sic!) műve a kiindulópont - ebből készült egy színházi előadás, aminek februárban a Pesti Színházban lesz a bemutatója, és ebben szólalnak meg ezek a dalok. Csorba Lóci hallhatóan lubickol abban, hogy mindenféle műfajban kipróbálhatta magát, a karibi hangulattól a rockig. Illetve abban is, hogy szövegíróként a szereplők bőrébe bújhatott: "most nem a saját gondolataimat, érzéseimet kell megfogalmazni, hanem egy meglévő történetet kell elmesélni zenében, dalban. Alkalmazott zenét kell komponálnom, ráadásul abból is a legjobb fajtát, hiszen Lóci Játszik-számokat írhatok. Az is jó, hogy nincs kötve az én hangi adottságaimhoz a dolog, hiszen a színészek éneklik majd a dalokat" - mondta a FideliónakFacebook


Laskai Viktor
legismertebb alteregója a SuperStereo, de Milk & Money néven is kiadott több albumot (legutóbb 2021-ben). Tavaly óta viszont egyszerűen Laskai Viktor. Leginkább az M&M-es világot folytató, dallamos és deep house-számokat ad ki mostanában, amikről úgy érzi, hogy ezek mutatják meg leginkább a zenei világát. "Elkezdtem írni a zenéket, és csak úgy szaladtak ki belőlem, semmi erőlködés nem volt bennem" - írta a Recordernek. A 2022-es termésből az év végén készült egy önmix, ez látható alább. Időnként nagyon bulis, kicsit akár technós beütésű a zene, máshol a dallamok veszik át az irányítást. Idén is "nagy zeneeső várható, mert felgyűltek a dalok és szeretném mindet publikálni." A "poposabb, könnyebben emészthető" számoknak azért fenntartotta a SuperStereo nevet, és lehet, hogy így is aktivizálja magát idén. Instagram


Tavaly nyáron nálunk debütált az Úrfi második nagylemeze, erről most az Ezerszer ember című szám kapott klipet. "A dal nagyon személyes ihletésű, és az olyan személyek közeli jelenlétét dolgozza fel, akik minden döntésüket a morális iránytűjük szerint hoznak meg. Ez gyakran nem csak az adott személynek okoz nehézségeket, de a közvetlen környezetét is kihívások elé tudja állítani" - mondta a frontember Száraz Bence a 24.hu-nak. Az általa rendezett klip is erről szól, de kicsit elemelt módon, ráadásul egyszerűen jó nézni. Honlap, Facebook


2021-ben, 29 évesen hunyt el Siklósi Örs, az AWS frontembere. Most a zenekar egy hosszú, érzelmes posztban magyarázta el, hogy miért folytatják, a lényeg: "azzal tesszük a legjobbat, ha ápoljuk és tovább visszük azt, amit együtt alkottunk meg, és amiért közösen küzdöttünk az elmúlt években". Az új énekes Stefán Tamás, akivel már ki is jött az első klip - egy egyszerű performansz videó, de ez ebben az esetben indokolt. Facebook


A dUNA 2016-ban hallatott magáról utoljára, Ravatal című EP-jük itt a Recorderen debütált. Az azóta eltelt röpke időben Fülöp István (gitár, ének) és Radics Gábor (dob, ének) duójára fogyott a zenekar. Az viszont megmaradt, hogy több stílus jegyeit ötvözik hol sodró, hol érzelmesen beboruló számaikban: screamo, matekrock, posztrock, továbbá néha egy-két extrémebb megoldás is megjelenik. A Nightrunner EP számait a Nuskull cikkében mutatták be részletesen és szórakoztatóan. Kiderül például, hogy az egyik szám műfaja French screamo worship, a Nailsbe "a finisben majdnem beraktunk egy borzasztó énektémát a végére, de szerencsére időben meghúztuk a féket az emo-vonaton"; valamint az, hogy két dalt is ajánlanak az MR2 Petőfi figyelmébe, ami nyilván vicc, de amúgy tényleg vannak fogós, mondhatni slágeres témk is az EP-n. Facebook


Az Ötödik Évszak 2020-ban adta ki első lemezét, és a magyar népzenei hagyományt franciás, sanzonos ízekkel keverő dalaik már abban az évben komoly sikereket hoztak nekik a világzenei színtéren. 2022 végén érkezett a folytatás, egy hosszabb, félórás EP, ami folytatja a korábbi világukat: lírai, bulis vagy éppen érzéki dalok több tradíció metszéspontján, mégis természetesnek ható megszólalással. A tíz szám fele versfeldolgozás. Facebook


Zalai Richárd
a neoklasszikus zene, az ambient és a downtempo határvidékén alkot. Első EP-je 2021-ben jelent meg, és a kislánya születése előtti időszakot dolgozta fel; az új Deeper in the Sea EP pedig "a kisfiam születése körüli időszakból származik" - mondta a Lángolónak. A mélytenger mellett az űr is előkerül ("mikor kihirdették, hogy újra küldenek magyart az űrbe, és szabadon lehet jelentkezni, komolyan elgondolkoztam a lehetőségen. De hamar kiderült, hogy min. 6 hónapos távollétet jelent a családtól a kiképzés miatt, így elengedtem a dolgot"), illetve két szám Oláh Anna festővel való közös koncert/alkotás alatt született (erről itt írtunk részletesen). Ezzel együtt egy egységes, hangulatos, nyugodt és nyugtató EP az eredmény. Facebook


Indult egy új kiadó 111records néven, aminél többet mond, hogy FamilyFast kollektívához kötődik; bemutatkozó válogatásuk tényleg a gyorsaság jegyében készült. Vannak itt színtiszta gabber veretések, de felpörgött jungle ritmusok és még kísérletezőbb megközelítések is, nagyjából hasonló sebességtartományban. A legtöbbnél a cél az agyeldobós, harsány mókázás, amit vicces dallamok is szolgálnak - a nyitó GIGASET-számban a szellemesen szétcsavart Family Frost-szignál hallható, de előkerülnek más idézetek is. DJ Köd meg azzal szórakozik, hogy minél gyagyább hangokból rakjon össze egy dallamot. A műfajban kezdőknek egyben kicsit túl sűrű lehet, de egyébként kifejezetten szórakoztató válogatás. 111records FacebookFamilyFast Facebook


A Rómeó Vérzik a legismertebb felvidéki rockzenekar. 2022-ben a fennállásuk 25. évfordulóját egy best of feldolgozáslemezzel ünnepelték. Ilyesmire volt már több példa mostanában, de Tiéd, övé, miénk ezt megfejeli azzal, hogy a Rómeó Vérzik-számokat felvidéki zenekarok dolgozták fel, így egy kicsit jobban meg tudják mutatni az ottani színteret a rajongóknak. A 8 számos albumon van a rockzene poposabb és keményebb végéhez tartozó értelmezés, rap-rock, akusztikus blues, a végére meglepetésként még smooth jazzes pop is jut. HonlapFacebook


Rónai András

https://recorder.blog.hu/2023/01/19/en_a_te_reszvenyeidbe_fektetnek_bele_a_tozsden_rec_hu
Én a te részvényeidbe fektetnék bele a tőzsdén - Rec.hu
süti beállítások módosítása