A legrosszabb percemben is te vagy a kedvencem - Rec.hu

2022.11.17. 15:37, RRRecorder

holnaplanyok_bocs_h_elek.jpg

Minden lány szép, és minden szép lány a véremig, a létemig rám ijeszt. Értsd már meg, hogy én más vagyok, mint a többi ember. Zene a Föld elhagyásához, varánusz metal, dub kecskékkel, esős bossa. Folyamatos mozgás, (nap)sütés, kefír és titán. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

2020 elején jelent meg a legutolsó Csaknekedkislány-lemez, amit most követett a CSNK. Ami már majdnem öncím, és a zenekar azt írja róla, hogy "Kráken szívünk, lelkünk minden cseppje benne van ebben a lemezben". A zene továbbra is az, amit megszoktunk: szórakoztató, slágeres, az alter hagyományhoz leginkább a megszólalás polírozatlanságával kapcsolódó dalok, Csepella Olivér sajátos frontemberi jelenléte. A szövegek között persze van vicces is bőven, de akadnak kifejezetten súlyos témák is: a záró Ábrahám és Izsák például a bibliai történetet az utóbbi szempontjából dolgozza fel, a Nincs itt pedig konkrétan a halálról szól. Igaz, A Gólyában ma este viszont a társadalomfilozófiai kérdéseket bulizásban oldja fel. Két számban Szalai Anna, egyben pedig a Song Factory Kórus működik közre. (E cikk címe idézet a Házasság című számból.) Facebook


A Holnaplányok "feminista avantgárd punkrock" trió, esetleg "femináci pankzenekar". Vagyis volt, hiszen új lemezük, a Bocs h élek alá az van írva, hogy "RIP Holnaplányok 2019–2021". A tíz számból öt megjelent korábban a Lonesome Hot Dudes osztrák zenekarral közös spliten. A punknak tényleg az avantgárdabb oldalához sorolható dalok közül azok a legsúlyosabbak, amik nem valaki/valami ellen szólnak ironikusan, vagy inkább maró gúnnyal (tesztoszteron, szoftboiok és sadboiok), hanem az önalávetés olykor egészen szélsőséges formáit szólaltatják meg; a Romantikus erőszak pedig az erőszaktevők "kifogásait" sorolja, a hatás hátborzongató. (A borítót, aminek a részlete fent látható, Rumi Zsófi készítette.) Facebook


Sena
Élő Mártonnal és Pásztor Ákos fuvolással új formációt alapított a covid alatt. A Sena Dagadub neve nem hazudik, tényleg dubos zenéről van szó, amibe soulos és jazzes hatások is bekerülnek Sena éneke és a fuvola által. Ghánában 11 élő videót vettek fel, amik közül az első, "meditatív" rész még februárban került fel a YouTube-ra, majd néhány hónap kihagyás után mostanában két újabb, kicsit táncosabb (stepperesebb) szám is követett; a legutóbbi egészen súlyos ritmusszekcióval csábít, valamint kecskékkel. A három számból kettőben Worlasi is közreműködik. Sena Facebook


A Vono Box downtempo / lounge triót Nafta vezette, Suefo és Parizs voltak a társai. 2000-től 2012-ig működtek, 2013-ban El Vono címmel jelent meg gyűjteményük. Most pedig tíz év kihagyás után itt egy új kiadvány, (egyelőre?) egy single. A Rainy Day a leírás szerint "szomorkás bossa jazz", amiben Molnár Szilvi éneke is hozzájárul az erős hangulatfestéshez. A dalból a brit Flevans készített remixet, ami azért egy fokkal vidámabb. Mana Mana Facebook


A microdosemike zenéje több elemből áll össze, amik közül - legalábbis a hazai színtéren - a közel-keleti dallamvilág a legkülönlegesebb. Emellett a fúvósok a balkáni zenéből is merítenek, a dob-basszus erős jazzes-funkos alapokkal támasztja meg mindezt, a gitárszólamokban pedig akár még afrikai és pszichedelikus hatásokat is hallhatunk. Ezekből az összetevőkből hosszú, de magukkal sodró számokat raknak össze. Bemutatkozó albumukat nem aprózták el: a legrövidebb szám is több mint hat perc, az egész pedig hetven, de a lendület végig kitart. (A zenekar egyik tagja egyébként a River Flows Reverse új lemezén is hallható.) Facebook


A Synonyms duó továbbra is gitárral erősen színezett elektronikus zenét játszik. Októberi EP-jük, a Territory utolsó számában jut a gitár a legnagyobb szerephez, de nem árt figyelni az elektronikát sem, hiszen az első hallásra is feltűnő táncosabb alapok mellett sok érdekes, inkább a hallgatós jelleget erősítő réteg szól. Az EP-t a Keret mutatta be, ahol a címadó számhoz mesterséges intelligencia segítségével készült videó is megtekinthető (amiről részletesen itt lehet olvasni). Facebook


RONS
 vagyis Sárosi Áron basszusgitáros az elektronikus zene felé nyitó szólóprojektje itt a Recorderen mutatta be első dalát. A debütáló ötszámos EP, a Through My Eyes még több oldalról mutatja be az alkotót. A nyitás és a zárás a leginkább dalszerű, az eleje könnyed, a vége szomorú; de van egy körbe-körbejáró szintimotívum köré épülő elektronikus és sötétebb, rockos instrumentális szerzemény, és még fúziós jazz-funk is. Az öt számból négyben van énekes vagy hangszeres vendég. Az EP-t a Lángoló mutatta beFacebook


Aphew Goodman
nyáron egy majdnem táncos, politikus lemezzel jelentkezett, ehhez képest az új album már címében is nagyon mást ígér: music to leave Earth to. Ám nem űrszintizést kapunk, nem is lebegő ambientet - ambientnek ugyan nevezhető az album, de mindegyik hosszú számban kerül valami kizökkentő, netán kifejezetten nyugtalanító elem. Az utolsó előtti szám a legnyugisabb, és az optimista hallgató már azt gondolná, hogy végre elhagyjuk a Földet és mindezt a bajt, ami ott volt - ámde a záró számban fokozatosan visszatér a nyomasztás, szóval az űrben sem jobb. A kísérőszöveg azt ajánlja, hogy fülhallgatóval, egyben hallgassuk végig, és tényleg így teljes az élmény. Facebook


A Komodo öndefiníciója: varánusz metal. Ezt többféle műfajból gyúrták össze: groove metal találkozik extrémebb stílusokkal, pl. death metallal. Néhány különálló szám (amik közül az egyik egy split volt a holland Brooding Fearrel) után itt az első, háromszámos EP. Bár a zenekar interjúkban és fotózások alkalmával hajlamosak a hülyülésre, a zúzásban nem ismernek tréfát. Facebook


Gyárfás Attila
dobos-zeneszerző két albummal is jelentkezett mostanában. Októberben jött ki a Quelquefois lemeze; ezt a zenekart Ajtai Péterrel alapították, rajtuk kívül Avéd János, Kováts Gergő és Bolcsó Bálint a tagok, vagyis dob, bőgő, fúvósok, elektronika és "tárgyak" hallhatók. Blooming című, élőben felvett albumuk a ritmusok és dallamok helyett a hangszínekre, textúrákra fókuszál, illetve fontos jellegzetesség, amiről részletesen ír a kísérőszöveg, hogy a zene "folyamatosan mozgásban van, ami néhol felgyorsul, néhol radikálisan lelassul". Nemrég pedig Minimal Distance címmel kijött Gyárfás Attila első szólólemeze is. Ezen a dobok mellett "gongszintin" játszik, ami egy olyan analóg szinti, aminek a fő hangforássa a gong. A lemez célja, hogy "közelebb hozza a hallgatót ahhoz a forráshoz, amelyből hitem szerint a zene származik", ezzel összefüggésben elsősorban az intuícióra támaszkodik. Míg egy dobos szólólemeze esetén kézenfekvő lenne a ritmusokat középpontba helyezni, valójában ez a háromnegyed óra is leginkább a mozgás kategóriája felől értelmezhető számomra. Gyárfás Attila Facebook

Rónai András

https://recorder.blog.hu/2022/11/17/a_legrosszabb_percemben_is_te_vagy_a_kedvencem_rec_hu
A legrosszabb percemben is te vagy a kedvencem - Rec.hu
süti beállítások módosítása