Három liter pálinka egy asszonynak micsoda - Rec.hu

2020.11.12. 09:30, RRRecorder

dalinda_3.jpg

Kitalált helyeken kitalált emberek kitalált célokért egymásra fekszenek. A Föld háromnegyede víz, a maradék márvány és acél. Természetes szelekció, haljon ki az agresszió! Anya, apa, legyél hozzám jó, vagy legalább ne ordítsál. Beillenél motollának, ha görbe nem volnál. Love folk, vérvászon, hipnotikus ketyegés, csillagkohó. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Több mint négy évvel a Chaste And Mystic Tribadry után itt az új Gustave Tiger-nagylemez, mindjárt dupla; pontosabban a cím nélküli dupla albumnak az első része jelent most meg, a második december elején követi. Megmaradtak a zenekar kimunkált stílusjegyei - jól felismerhető például a Gustave Tiger-es dallamvezetés, és az is, ahogyan a független rock különféle műfajaiból szedett, néha kikacsintva felhasznált megoldásokat összegyúrják. ("Nekem többnyire az a célom, hogy akár részleteiben, akár egészében emlékeztessen más zenekarokra a végeredmény. Aztán általában nyilván nem is azokra emlékeztet, amikre eredetileg gondoltam, vagy nem úgy. Hát nem tudom, lehet, hogy ezt nevezik saját hangnak" - mondta 2016-ban Szabó Sz. Csaba a Recordernek.) Ugyanakkor a korábbinál sokszínűbb a lemez, vannak rajta slágerek, punkos rohanások, noise rockos zajongás, a korábbinál kicsivel több gothos hatás, a korábbinál sokkal több szinti. A zenekar bőven mesélt a lemezről a Lahmacun rádióban, kiderült, hogyan oszlottak fel majdnem, hogyan inspirálta (bosszantotta fel) Szabó Sz. Csabát, hogy egyszer csak Dorozsmai Gergő küldött egy halom majdnem kész demót, és az is, hogy a két lemez legjavából lesz majd egy vinyl is. Facebook


A korábban a nyár végén feloszlott Murielben játszó Jobbágy Bence A Bence kalandjai néven indított szólóprojektet; tavasszal itt mutatkozott be Magyarradar rovatunkban, stílusát így jellemezve: "felcicomázott singer-songwriter stílusú dalok. Külföldön indie-folknak vagy acid-folknak mondanák." A formáció most jutott el az első lemezig; a Tengerek tényleg indie folkos, a középpontjában az énekes-dalszerzővel és indázó vagy örvénylő akusztikus gitárjával; persze azért a társai által hozzáadott színek is fontosak. Finom, a hallgatót a személyes térbe bevonó dalok ezek, amik nem előre tervezett módon alakultak pont ilyenné. "Félbe kellett szakítanunk a stúdiómunkálatokat, de valamivel azért haladni akartam a karantén alatt, így egy este lementem az otthoni stúdiómba, leraktam egy mikrofont és egy szuszra végigjátszottam a dalokat. Azt akartam tudni, hogy kell-e még hozzá írnom, vagy kiadják a lemezt a meglévők. Véletlenül olyan jól sikerült ez a felvétel, annyira természetes és spontán hangulata lett, hogy ez a gitár-ének verzió lett a lemez gerince" - mondta Jobbágy Bende az albumot bemutató Hvg-nek. (Egyébként a második dal egy Forradalmár-feldolgozás, de az inkább egy figyelemelterelés, A Bence kalandjai pont nem tartozik a Kispál és a Borz köpönyegéből kibújt ezer zenekar közé.) Facebook


A Dalinda énektrió első lemezét 2018-ban a kedvenceink közé választottuk; háromszólamú a capella népdalfeldolgozásaik " magyar népdaléneklés optimista jövőjét jelentik. Nemcsak a karzatnak szólnak, és nemcsak birtokolni akarják a folklóranyagot, hanem gondolnak is róla valamit" - írtuk róla. Mint nyári nagyinterjúnkban olvasható, a második lemezen a dalok a női sors fordulói helyett általános emberi témákat, illetve "egy-egy lelki folyamatot, annak a lenyomatát" dolgozzák fel. A témaválasztástól eltekintve (illetve a tagság átalakulásától: most Paár Julianna, Tímár Sára és Nádasdy Fanni alkotják a triót) ugyanaz maradt a Dalinda, aminek megszerettük. Magával ragadó, szellemes, sokszínű népdalfeldolgozások ezek, amik azokat is megfoghatják, akik amúgy nem hardcore népdalrajongók. Leginkább a Tropic és a Motolla tömény megszólalása, lendülete nevezhető zenei újdonságnak; valamint néhányszor ütőgardon is megjelenik az ének mellett. Továbbra is képesek a sokak által ismert népdalrepertoáron kívülről gyöngyszemeket találni, így például a vége felé hallható ivós (például a nők pálinkafogyasztási képességét feldicsérő) dalok bizonyára sokakat meg fognak lepni. (Ők láthatók fent, Márföldi Eszter fotóján.) Facebook


A Lanou a népzene, a világzene és a pop találkozásaként írja le a zenéjét, de ennél többet mond a "love folk" meghatározás. Első nagylemezükön ugyan sokfelől jönnek a nép- és világzenén kívüli hatások (rock, pszichedélia, reggae, funk stb.), de a finom, szívet melengető megszólalás végig, egységesen megmarad. Hol angol, hol magyar nyelvűek a dalok, és ugyan az alap felállásban a gitár-basszus-dob mellett csak citera van, de több számban hegedű vagy fúvósok színesítik ezt. "Az album kicsit ilyen kőleves jellegű; beledobáltunk mindent, amit az utóbbi öt évben írtam, illetve amit együtt szereztünk. Engem mindenféle népek zenéje érdekel, a népzene a legőszintébb számomra, talán a természetessége miatt, de rengeteg zenét szeretek" - mondta Tóth Eszter énekesnő (aki gitáron és citerán is játszik) a lemezt bemutató Dalok.hu-nakFacebook


Raqpar
2016-ban mutatkozott be Magyarradar rovatunkban; "hipnotikusan ketyegő minimal/deep house" - írtuk róla, ő meg azt, hogy "a microhouse áll hozzá a legközelebb". Legújabb EP-je szintén hipnotikusan ketyeg és micro is; egy-egy szám egy house-os vagy törtebb alapritmusra épül, erre jönnek rá dallamok és -dallamtöredékek, szintimotívumok, finom puttyogások és zörgicsélések. Az a fajta gazdagon rétegzett zene, amiben nagyon jó elmerülni, mert tele van pompás részletekkel; de úgy is működik, ha csak hagyjuk, hogy vigyen minket. Facebook

 

A Rivers Ablaze egy új zenekar, de a tagjai komoly múltra tekintenek vissza. Kertész Márton (ex-Special Providence) és Nagy András (Sear Bliss, arkhe) azért fogtak össze, hogy "a szélsőségeket kutassák". Valóban, az extrém műfajok, a death és black metal szerepelnek a Blood Canvas debütáló album címkéi között; mint ahogy a progresszív metal is, hiszen néhány lírai kitérőtől eltekintve szélsebesen vágtató lemez tele van hajmeresztő váltásokkal és technikás megoldásokkal. Facebook


"Feminista avantgárd punk rock" - így jellemzi magát a Holnaplányok trió. Tavaly novemberben jelentették meg első EP-jüket, ami alá ezt írták: "az Exeim a csicskáim EP-vel azt a társadalmi berögződést akarjuk lerombolni, ami szerint egy nő nem lehet dühös, nem fejezheti ki a haragját." Most itt a folytatás, egy split kazetta a Lonesome Hot Dudes nevű osztrák zenekarral, amiben nem srácok, hanem csajok játszanak kedves, szétcsúszkáló lo-fi-posztpunk dalokat, kivéve, amikor zajos-nyomott lo-fi-posztpunkra váltanak. Az ő oldaluk itt hallgatható meg, és a kazetta is ugyanitt rendelhető. A Holnaplányok (akiknek a neve viszont nem hazudik) számaira továbbra is illik az avantgárd punk leírás, illetve most több a kevésbé dühös, inkább önmarcangoló, illetve az önmarcangolást-bűntudatot-bocshogyéleket terápiás céllal kiéneklő, nyomott posztpunk. Facebook


Az 1986-ban alakult CMC azaz Cro-Magnoni Cola a magyar ipari zene egyik alap zenekara volt; tavaly kezdték el régi anyagaik újramaszterelt, nem egyszer újra is kevert verzióit feltölteni a Bandcampre. Most pedig itt a feltámadt zenekar első új nagylemeze, a Reanimated. Pontosabban a számok egy része régiek újragondolt változata, de ezek közül nem lógnak ki az újak sem, leszámítva talán a kicsit kevésbé ipari-EBM-es, viszont ambientes, sőt, dubos elemeket is beemelő Budapest, te csodás… 2020 május című számot, ami a karantén alatt készült, mégpedig Paul Jam (Test Dept.) közreműködésével. A lemez egésze, miközben visszautal a régi nagy korszakra, képes kortárs zeneként is működni. Facebook


Kátai Tamás
nemzetközi hírű projektje/zenekara, a Thy Catafalque is készített egy újraértelmezést: a Zápor című EP a 2004-es (a nagyobb ismertséget meghozó Róka Hasa Rádió előtti) Tűnő idő tárlat nyolc számából ötnek az újrakevert, újramaszterelt és részben újravett változatát tartalmazza. Gerzanits Nikoletta éneksávjai elvesztek, úgyhogy helyette Horváth Martina Veronika énekel (mint a Naivon éa a Geometrián); új a dob és a basszus, a hegedű mellé jött egy brácsa is - valamint nagyságrendekkel tisztábban szól az egész. A kásás-koszos hangzás persze jót tehet a black metalnak, de ez csak az egyik összetevője a Thy Catafalque egyéni világának. A Zápor egyrészt a Köd utánam című gyűjteményes kiadvány része lesz (ami tartalmazza a 9 megjelent megjelent albumot, 3 bónusz CD-t és ezt az EP-t, itt lehet megrendelni, 300 darabra van limitálva), másrészt megjelent külön is a címadó verset író Radnóti Miklós meggyilkolásának évfordulóján (ingyen letölthető, fizikai formában jövőre lesz). Facebook


Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2020/11/12/harom_liter_palinka_egy_asszonynak_micsoda_rec_hu
Három liter pálinka egy asszonynak micsoda - Rec.hu
süti beállítások módosítása