Lichter Péter, korunk talán legtermékenyebb hazai filmese most Agatha Christie első detektívregényét, az 1920-ban megjelent A titokzatos stylesi esetet dolgozta fel. Ez a kritika először a Recorder magazin 96. számában jelent meg.
Az első magyar Agatha Christie-adaptáció kapcsán érdemes elmerengeni egy kört a magyar film és a krimi kapcsolatán. Nem újdonság, hogy a honi filmkészítés és a műfajiság nem igazán ápolnak jó barátságot, pedig próbálkozások mindig is voltak arra, hogy a magyar film különböző zsánerek nyelvén szólaljon meg. Jellemzően a jobban sikerült magyar krimiket, mint a Szürkület (Fehér György), Az áldozat (Dobray György) vagy A londoni férfi (Tarr Béla) az erőteljes szerzői stilizáció köti össze, ami viszont az átlagnézőt messzire riasztja. Ezt az utat követi Lichter Péter rendező is, aki a Poirot-mítoszt kísérleti montázsfilmben alkotja újra.
A néhány évvel ezelőtti Fagyott május című poszt-apokaliptikus erdei horrort is jegyző Lichter noha nem a hagyományos filmnyelv szabályai szerint játszik, mégis láthatóan érti és szereti a műfaji filmek világát. Nem akarja kényszeresen elhatárolni magát mindentől, ami szórakoztató, hanem kísérleti eszközeivel akarja kitágítani mindazt, amit a filmről magáról gondolunk. Játékra invitálja a nézőt, amiben segíti őt Kránicz Bence forgatókönyvíró (aki két éve egy hiánypótló cikket írt a Recorderbe a legjobb magyar képregényekről), aki a klasszikus whodunnit krimik lelkéig hatolt, és a rejtvényfejtés játékos öröméig csiszolta a szövevényes elbeszélést. No és az sem utolsó, hogy Mácsai Pál duruzsol Hercule Poirot-ként az ember fülébe 65 percen át, mon ami.
szerző: Dezső Bálint
osztályzat: 8/10
