Hogyan érzik magukat a harminc körüli mai magyar fiatalok? Nem az Együtt kezdtük című filmből fogjuk megtudni. Ez a kritika először a Recorder magazin 96. számában jelent meg.
Az úgynevezett generációs filmek jellemzően nem a sajtóanyag összeállítóitól kapják meg ezt a jelzőt, hanem a kritikusoktól, az adott korosztályhoz tartozó nézőktől, esetleg társadalomkutatóktól. Kerékgyártó Yvonne (Free Entry) új filmje, az Együtt kezdtük viszont előre deklarálja magáról, hogy itt most a késő huszonévesek nézhetnek tükörbe saját bizonytalanságaikkal és küzdelmeikkel – mindezt egy badacsonyi imázsfilmbe csomagolva, vígjátéki keretek között.
A 2011-ben érettségiző, tíz év múlva két volt osztálytárs esküvője miatt a Balatonnál újra találkozó baráti társaságról szóló Együtt kezdtük nagy előnye, hogy tehetséges, lényegében ismeretlen végzős színésztanoncai nem elcsépelt arcokként, hanem a tárgyalt generáció tényleges tagjaiként hozzák magukkal az autentikusságot, még ha ehhez a forgatókönyv (melynek egyik írója A besúgó-kreátor Szentgyörgyi Bálint) csak hellyel-közzel biztosít muníciót.
A komédiához képest meglehetősen kevés poénnal operáló Együtt kezdtük papíron kipipálja az Y generáció tipikus bajait (gyerekvállalás, külföldre költözés, sikertelen önmegvalósítás stb.), de hiányzik belőle az a specifikusság és személyesség, ami miatt az Álmodozások kora, a Moszkva tér vagy a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan kiérdemelte a nemzedéki közérzetfilm megnevezést. A Balaton mondjuk tényleg nagyon jó helyszín az önkereső huszonévesek kínlódásához, de ez már az Egynyári kalandból kiderült.
szerző: Rácz Viktória
osztályzat: 6/10
