Nicolas Cage, az Oscar-díjas színész. Nicolas Cage, az internet első számú mémhőse. Nicolas Cage, az alsópolcos ZS-filmek koronázott királya. Nicolas Cage, az akciósztár. Nicolas Cage, a dinoszaurusz-koponyákat vásároló elszállt celeb. Negyvenéves karrierje során volt már Hollywood ünnepelt A-listása és közröhej tárgya, olykor mindkettő egyszerre, és több tucat alakítás fűződik a nevéhez, amelyek nélkül nem lenne ugyanaz a filmtörténet. A húsz kedvencünket szedtük össze.
20. Mocskos zsaru – New Orleans utcáin (Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans, 2009)
Blaszfémiának tűnt, hogy valaki átvegye a stafétát Harvey Keitel legendásan mocskos zsarujától, de Cage végül ihletett választásnak bizonyult. Werner Herzog az abszurdabb, humorosabb oldaláról ragadja meg a drogmámorban szétcsúszott törvényőrt, és épp olyan borzongással vegyes kíváncsisággal szemléli őt kamerájával, mint egy lápvidéki iguánát.
19. Con Air – A fegyencjárat (Con Air, 1997)
Cage páratlan kilencvenes évekbeli akciófilmes sikerszériájának komolyan vehetetetlen, de mérhetetlenül szórakoztató kimaxolása. A röhejes hajnál kezdődik, a trikónál folytatódik, a nyuszinál végződik. Megtörténhetne, hogy mindenki más lekörözi a túljátszásban (Malkovich, Rhames, Buscemi, Trejo), de Cage-et nem olyan fából faragták.
18. Pókember: Irány a Pókverzum! (Spider-Man: Into the Spider-Verse, 2018)
Supermant nem sikerült eljátszania, de (egy) Pókembert végül igen, ráadásul a modern szuperhősfilmes éra egyik legötletgazdagabb filmjében. A multiverzumból érkezett Noir Pókember az animációnak köszönhetően mindig fekete-fehérben borong, a hangalakítása pedig hibátlanul egyensúlyoz a műfaji komorság és az önironikus kikacsintás között.
17. HA/VER (Kick-Ass, 2010)
A vérben és nihilista iróniában tocsogó képregényfilmtől megkapta a lehetőséget, hogy eljátssza a harmadik nagy szuperhőst, Batmant is, a gengszterfőnökök ellen önbíráskodó bosszúhadjáratot vezető Big Daddy-nél azonban az a meglepő, hogy végül az ő figurája hordozza a film kevés őszinte érzelmi tétjének legjavát, és Cage emberivé tudja tenni.
16. Rejtélyek szigete (The Wicker Man, 2006)
Nem itt kezdődött a mémesülés, de ez lett a fordulópont, ahonnan már nincs visszaút. A méhek nemcsak a macijelmezben szektatag nőket kickboxoló nyomozó sorsát pecsételték meg, hanem Cage helyét is a popkultúrában. Olyan szemmel is érdemes nézni, hogy vajon Cage hány százalékban értette a viccet, mindig érezte-e, hogy olyan rossz, hogy az már jó.
15. Fegyvernepper (Lord of War, 2005)
A színész legmeghasonultabb időszaka, amikor a kritikai elismerések és A nemzet aranya kasszasikere után maga sem tudta, a presztízsszerepeket hajszolja-e vagy a közönséget. A háborúkon nyerészkedő fegyverkereskedő elkeserítő és bulvárszerű sztorijához nagyobb formátumú rendező dukált volna, de Cage így is eljátszhatta a maga Jordan Belfortját.
14. Las Vegas, végállomás (Leaving Las Vegas, 1995)
A nagybetűs dráma, ami meghozta az Oscar-díjat. Harminc év távlatából visszanézve már nagyon sok benne a kilencvenes évek fontos társadalmi ügyeit feszegető tézisfilmekre jellemző stilisztikai modorosság, komolyabbnak akar látszani, mint amilyen. De a Cage alkoholgőzös tekintetéből a szívünkbe markoló, végtelen szomorúság még most is kiüt.
13. A szikla (The Rock, 1996)
Michael Bay legjobb filmje, bombasztikus és vulgárpatrióta, de még egészen emberi, a rendezőhöz képest szinte már szikár léptékek között. Cage új akcióhőstípust teremt, ő a nörd, aki belecsöppen a sűrűjébe, és a végén tökös legénnyé nemesedik. Hihető az átváltozás? Áh, dehogy. De Sean Connery és Ed Harris oldalán pont jól lövi be a szurkolhatóság szintjét.
12. Trükkös fiúk (Matchstick Men, 2003)
Méltatlanul elfeledett, stílusos szélhámosfilm, ami Ridley Scott filmográfiájában a Gladiátor és A sólyom végveszélyben mögött, Cage-nél pedig az Adaptáció farvizén bújik meg. Holott hálás szerep a Tourette-szindrómás, neurotikus, OCD-s svindler, akit nem játszik túl annyira, mint várnánk, a karikatúra helyett inkább a szeretetvágyat és az emberiességet domborítja ki.
11. Az utolsó dobás (Snake Eyes, 1998)
Azt gondolnánk, hogy Brian De Palma mindenfajta finomkodást nélkülöző, durr-bele stílusa jól passzol Cage színészi maximalizmusához, és ez pontosan így is van. Az osztott képernyős, operai magasságokba csapó thriller nem a csavarok miatt működik igazán, hanem mert tudja, a jackpot az évszázad viharának villámaitól övezve, péppé verve a végzetébe csoszogó Cage.
10. Sorsjegyesek (It Could Happen To You, 1994)
Cage attól a kiszámíthatatlanságától zseniális, ahogy szélsőségtől szélsőségig képes kalibrálni alakításait, a bájos Sorsjegyesek azonban ritka példája, hogy teljesen átlagos karakter bőrében is karizmatikus tud maradni. Várjuk a nagy kirobbanást, de hiába, a lottónyertes rendőr végig halkszavú, szerény, visszafogott marad, ám ettől egy percig se lesz unalmas, csak szerethető.
9. Veszett a világ (Wild at Heart, 1990)
Mi lenne, ha Nicolas Cage eljátszaná Elvis Presley-t? – gondolta az amerikai ikonográfia sötét oldalában előszeretettel vájkáló David Lynch. Roadmovie-s tündérmeséjében a kígyóbőr kabátban parádézó, sportkocsijából szaltózva kiszálló törvényenkívüli inkább Bolondos dallamok-beli rajzfilmhős, mintsem hús-vér alak, de így is emlékezetes párt alkotnak Laura Dernnel.
8. Disznó (Pig, 2021)
Cage pár évente menetrendszerűen emlékeztet minket, hogy nem vesztette el színészi ambícióit és képességeit az alsópolcos vacakságokkal, és hogy nem csak mániákus tud lenni a vásznon. Az elrabolt kismalacát kereső ex-séf John Wicknek tűnhet, de annál melankolikusabb figura, akit egy traumatikus múlt és magányos jelen mázsás súlyával terhelt, csendes óriásként testesít meg.
7. A vámpír csókja (Vampire’s Kiss, 1988)
Maga a film szóra sem érdemes, sekélyes, enyhén nőgyűlölő, rossz írói és rendezői ízléssel és arányérzékkel készített yuppie-bukástörténet. De Cage, na ő mintha egy másik szférából lépett volna át. A „Cage legőrültebb pillanatai” montázsvideók jelenteinek fele innen származik, de kontextussal együtt még lenyűgözőbb a színész teljes német expresszionista transzformációja, ahogy Nosferatu-púposan, révült tekintettel és bárgyú vigyorral leereszkedik egy nightclubba.
6. Ál/Arc (Face/Off, 1997)
A kilencvenes évek bespeedezett akcióorgiáinak csúcsteljesítménye, méltán kultklasszikus, két elemében lévő ripacsóriással. Ha kellően rég láttuk utoljára, akár meg is feledkezhetünk róla, hogy itt valójában Travolta viszi a prímet, hiszen a film nagy részében ő a pszichopata, de Cage lubickolhat, amikor a jó zsaru beleőrül abba, hogy pszichopatát kell játszania.
5. A holtak útja (Bringing Out the Dead, 1999)
Bár van kellő egója, mindig is rajongott annyira a színészmesterségért, hogy a legnagyobb rendezők keze alatt keresse az újabb kihívásokat. Scorsese taxisofőr helyett mentős szerepben küldi pokoljárásra, és az álmatlanságtól karikás szemű, a világ látszólag összes szenvedését magára vállaló révész-mártírnál más színezetet nyer a jellegzetes Cage-téboly.
4. Arizonai ördögfióka (Raising Arizona, 1987)
Az egyik legkorábbi siker, és máig az egyik legemlékezetesebb komikus alakítás. A Coen testvérek fékevesztett vígjátékában verhetetlen párost formál Holly Hunterrel, ahol egy percig sem értetlenkedünk azon, miért kavarodott össze a zakkant börtöntöltelék és az élére vasalt börtönőr, és elég két-három jelenet, hogy végleg a szívünkbe zárjuk a két csecsemőtolvajt.
3. Adaptáció (Adaptation, 2002)
Az Akadémia általában nem tud mit kezdeni azzal a teljesen egyedi, a divatos naturalizmussal és a komoly, illedelemes method actinggel egyaránt szembemenő színjátszással, amit Cage képvisel, Spike Jonze és Charlie Kaufman abszurd metavígjátékáért azonban meg kellett volna kapnia a második szobrát. Nem elég, hogy két teljesen különböző, egy neurotikus és egy hóhányó szerepben parádézza végig a filmet, alázattal szolgálja az alkotók fura vízióját is.
2. Mandy – A bosszú kultusza (Mandy, 2018)
A film, amit Cage-nek teremtettek. A szerep, amit senki más nem tudott volna így eljátszani. Lehet, hogy más is elemében lett volna a pszichedelikus bosszúhorror lidércnyomásos metál-rémálmában. Talán más is tudott volna így őrjöngeni a gyásztól, majd átvedleni vérmocskos igazságosztóvá. De senki más nem tudná olyan megrendítő erővel belesűríteni a borzalmat és a pátoszt egyetlen pillantásba, mint amikor a pusztulásba hajtó Cage felesége szellemére néz. Kritikánk.
1. Holdkórosok (Moonstruck, 1987)
Bár Cage-et a leginkább a filmes megőrülései miatt tartjuk számon, változatos életművét végignézve látható, mennyire sokoldalú színész: tud visszafogott lenni és 200 százalékon pörögni, vadállatias dúvadként és öltönyös sármőrként is hiteles, a párbeszédeket és a testbeszédét egyaránt tudatosan és gazdagon használja. Ezt mind prezentálja Cher forrófejű, romantikus péklegény partnereként, egy csodás filmben szállítva az eszményi Cage-alakítást: végig nem értjük, hogy a francba működhet, amit csinál, de lehetetlen nem odáig lenni érte.
szerző: Huszár András
