Célkeresztben a fehér bűntudat. Atlanta - harmadik évad (sorozatkritika)

Hosszú szünet után visszatért az elmúlt évtized egyik legünnepeltebb tévésorozata – az Atlanta harmadik évada hozza az előzők színvonalát, de az újdonság varázsa kikopott belőle. Ez a kritika először a Recorder magazin 93. számában jelent meg.

2016-ban startolt el Donald Glover komédiasorozata, ami teljesen egyedi és olykor szürreálisba hajló stílusával, szatirikus társadalmi látleletével és a hétköznapi rasszizmus újszerű és tabudöntögető vizsgálatával hiánypótló gyöngyszemből igazi úttörő lett. A folytatás még az első évadot és felülmúlta, így nem csoda, hogy hatalmas várakozás övezte a két és fél éves szünet után érkező harmadik etapot (ami együtt forgott az utolsónak szánt negyedikkel). 

Az a szuperképessége, hogy mindenben zseniális - Olvasd el a Donald Glover-portrénkat!

Az új évad erősen indít: különálló epizódot kapunk egy fehér leszbikus párhoz kerülő fekete fiúról, akit a legfelvilágosultabbnak tűnő emberek tesznek modern rabszolgává. A sorozat állandó rendezője, Hiro Murai továbbra is mestere a szociohorrornak – Jordan Peele Tűnj el!-je óta nem voltak ilyen ijesztőek a liberálisok –, a nyitóepizód pedig szépen illeszkedik az Atlanta emlékezetes különálló epizódokat felvonultató hagyományába. 

A főszereplőkhöz visszatérő, a fonalat az amszterdami turnéállomásnál felvevő további részek szintén hozzák a groteszk pillanatokkal tűzdelt humoros társadalomkritikát, de ezúttal már érződik, hogy amiben az Atlanta valaha kiemelkedett (súlyos témák boncolása komédiasorozatként, hiteles betekintést egy társadalmi kisebbség közegébe, kísérleti jellegű epizódok, hangsúlyos rendezői kézjegyek), az elmúlt években már szinte mainstream lett, ahogy a fehér bűntudaton való viccelődés is, amit az új évad a végletekig kíván eltolni.

Hol látható: FX
Osztályzat: 7.5/10
Szerző: Rácz Viktória