A világvégét az ágyba kérem - Rec.hu

2022.03.24. 10:13, RRRecorder

budapest_bar_ha_megtehetned.jpg

Nem kelek fel a semmiért. Én pont olyan hülyén élek, ahogy élni akarok. Nem akarom, hogy a faszfejek győzzenek a végén. A csintalan frekvenciákat megfogom. Formátlan alak, árnyék színtelen; bársony angyal sikoly; zimankó. De kéne egy jel, egy egész apró jel, hogy akkor jó lesz-e így ma? A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

A Carson Coma harmadik, Digitális/Analóg című albuma bizonnyal a zenekar eddigi legváltozatosabb és legjobb albuma is egyben. Rögtön egy egészen zúzós számmal indul (mintha csak HOLI kívánságát teljesítenék, hogy lehetne a zenekar "csak úgy mondjuk 20%-kal punkabb"), de aztán van minden, "néhol hagyományos indie, utána pedig akár jöhet egy zongora-alapú softrock is, de akkor se essünk kétségbe, ha azt vesszük észre, hogy épp mocsár-bluest hallunk" - írja a sajtóanyag. A lemez nagy része elsőre fülbemászik, az (ezúttal végig magyar nyelvű) szövegek roppant szellemesek - de azért vannak a zenében, szövegben olyan ötletek is elegendő számban, amikre a többedik hallgatásnál lehet igazán rácsodálkozni. Facebook


"Az önsajnáltatást már kevésbé engedjük meg magunknak" - mondták az Esti Kornél tagjai a hatodik lemez felvétele után készült interjúnkban, aztán azért hozzátették: "De azért ez is egy melankolikus lemez lett". Van például egy Világvége című szám, ami a témát egy kicsit viccesebben fogja meg, mint várnánk (vö. e cikk címét), de hát azért mégis a világvégéről szól. Az rögtön az első számból kiderül, hogy hiába nyertél meg mindent, "mégsem vagy boldog", az utolsó szám meg konkrétan a halálról szól. Zeneileg sokszínűbb lett az album; ahogy interjúnkban mondták, "arra törekedünk, hogy ez a tág ízlésvilágból fakadó kísérletező kedv és széles zenei spektrum tetten érhető legyen. Igyekeztünk beépíteni számunkra kedves és újszerű hangszerelési megoldásokat, így születtek kiegészítő, háttérben színező gitársoundok, elszállós, progresszívebb, pszichedelikusabb dalok, és olyan is, aminek a grúvját újragondoltuk gépdobra és basszusszintire." HonlapFacebook


Két éve jelent meg
a Ghost Toast Shape Without Form című albuma, és most itt a folytatás, a Shade Without Color. Abban az értelemben is folytatás, hogy T.S. Eliot Az üresek című versének egy sorának két fele a két lemezcím ("Formátlan alak, árnyék színtelen" - Vas István fordításában.) A zenekar szerint az album a kiüresedés folyamatáról szól, "már amennyire az instrumentális zene ezt megengedi". Ahogy az előző lemeznél, most is progresszív rock / metal a stílus, de a nagyívű, sokszínű dalokba sok minden belefér a kemény riffeléstől az ambientes hangulatfestésig, jazzes groove-októl a népzenei motívumokig. A finn Inverse Records által megjelentetett lemeznek ismét nagyon jó a nemzetközi visszhangja. "Több ilyen zenekar kellene" - írja például a Veil Of Sound -, "nemcsak a stílust, hanem a bátorságot, az újító szándékot tekintve is". A Progplanet az "elbűvölő" jelzővel foglalja össze kritikáját; a Progspace szerint "szinte minden" hallható a lemezen, aminek helye van a gyűjteményedben, ha "egy kicsit valami másra vágysz"; a Metal Temple szerint gyermeki örömmel lehet rácsodálkozni a színes albumra. Honlap, Facebook


Pont most írtuk
a legmenőbb magyar kliprendezőket bemutató összeállításban, hogy olykor a játékfilmekről ismert rendezők is kirándulnak ebbe a világba, erre tessék, kijött a Budapest Bár videója, amit Pálfi György rendezett. A két éve kijött Ha megtehetnéd album címadó dalát Lovasi András énekli, a videóban három különböző képi világ váltogatja egymást úgy, hogy az ember először csak néz, hogy mi ez egyáltalán. "Lovasi dalszövegei többrétegűek és többértelműek, ezért voltam olyan bátor, és ezt mondtam Andrásnak is, hogy ezt megpróbálom félreérteni" - mondta Pálfi ebben a videóban, ahol elmagyarázza a videó hátterét. (Egyébként nem ez az első klipje, volt régesrég pl. egy Bëlga is.) HonlapFacebook


Robur
több kiadványáról is volt már szó, a legújabb talán a legjobb. A Zimankó alatt a tagek azt mondják, hogy ez "háttérzene" és hogy "végefőcím-zene", de valójában határozottan nem az előbbi, és csak kiindulópontját tekintve az utóbbi. Tényleg van filmzenés, hangulatfestő jellege, vonósokkal, ráérősen középtempós ritmusokkal, szintiszőnyeggel - ám a húsz perces játékidő azzal telik, hogy ezek az elemek szétcsúsznak, tétovázva lelassulnak, önmagukra tekerednek; aztán néha majdnem össszeállnak és elindulnak, hogy hamarosan újra felüsse a fejét a finom káosz. A maga kicsit sem tolakodó módján végig nagyon izgalmas ez a zene. YouTube


Deego
a magyar hiphop egyik veteránja, már több mint húszéves pályára tekint vissza. Új EP-jének címe ASZTB - az első számból rögtön kiderül, hogy ez azt jelenti, hogy "a szívemet teszem bele", mármint a zenébe. A nyolc számból több is arról szól, hogy másik bezzeg nem, hanem a nézettséget stb. hajszolják. Határozottan old school a flow és az alapok; Deego stílusának jellegzetességét a reszelős hang és a raggás beütésű ének adja. A legmeglepőbb, legszórakoztatóbb szám a záró Tekerek, ami - bár a cím alapján sokaknak más ugorhat be - a zenekészítésről szól; a szövegben nemcsak a csintalan frekvenciák, hanem még a kompresszor által masszírozott tranziensek is megjelennek. (Az alapokat egyébként Beatologic írta, a mixért, maszterért Deego felelt.) Facebook


Ha a HOMÁR neve még lehetne esetleg többféleképpen értelmezhető, akkor a QUEER PUNK önjellemzés és a MADE BY ANGRY GAYS felirat egyértelművé teszi, hogy mire számíthatunk. Az EP rögtön a népszavazásról szóló számmal indul, a teljes szövege: "MÁR AKKOR IS HAZUDSZ AMIKOR KÉRDEZEL / ÉRVÉNYTELEN ÉRVÉNYTELEN ÉRVÉNYTELEN XX", aztán ebben a szellemben folytatódik még három torzított gitáros-kiabálós számmal, amik közül a leghosszabb 42 másodperc. A záró GECI mellett a legtöbb politizáló punkszám kifejezetten kedveskedésnek tűnik.


A RÉVzrt 2020 tavaszán indult, azóta már több válogatást megjelentetett, a legutóbbit 2021 végén. Az új, Blade Runner című válogatásuk nagyobb szabású, összesen 18 számot tartalmaz. Bár a cím alapján lehetne sötétebb, cyberpunkos zenére is számítani, inkább felpörgötten bulis, rave-es, technós, acides számok ezek, illetve amikor az ipari technóba nyúlnak bele a producerek, annak is inkább a gyors és táncos változatát hozzák. Facebook


shum
legutóbb black metallal felütött zajambientet adott kisudden//death eddig két, nagyszerű kísérletező drone-lemezt jelentetett meg. A február végén kijött közös albumuk, a pillangók lepik el a testem, mit tisztára mosott a tenger leírása a következő: ambient metal / fuzzbient / shoegaze / ambient noise wall. Hol melankolikus, zörgős ambientet hallunk, hol bejön egy torzuló, elnyújtott gitárszólam, máshol kísérletezésbe-zajba fordul a zene, megint máskor pedig akár egészen éteri magasságokba is emelkedni - ám mindeközben biztosan kézben tartott, egységes és erős album ez. Shum Facebooksudden//death Facebook


Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2022/03/24/a_vilagveget_az_agyba_kerem_rec_hu
A világvégét az ágyba kérem - Rec.hu
süti beállítások módosítása