A férfiak arról énekelnek, mit akarnak csinálni veled, a nők pedig arról, hogy mit csináltak velük. Betty Davis nemcsak ezt a konvenciót, hanem egy rakás másikat is felrúgott afro-futurisztikus csizmáival. Két hete, február 9-én hunyt el a funk királynője.
1968: a hippikorszak és a vietnami háború kellős közepe, Martin Luther Kinget lelövik. Eközben New York egyik stúdiójában a 24 éves Betty Davis, akit abban az évben már így hívnak, férjével, a jazztrombitás Miles Davisszel veszi fel első dalait. A férj híresen rekedt hangján megszólal: „Énekeld el pont így, rágóval a szádban.”
Betty 16 évesen érkezett New Yorkba, hamarosan modell lett belőle, bár már gyerekkora óta írta a dalait. Megismerkedett Jimi Hendrixszel és Sly Stone-nal, és egy klubban látta Miles Davist, akinek a cipői akkora hatást gyakoroltak rá, hogy hamarosan hozzáment feleségül. Betty múzsája lett a férjének, aki a Filles De Kilimajaro lemez borítójára is őt tette. De Betty hatása ennél nagyobb volt Milesra, megmutatta neki Hendrix és Sly Stone zenéjét, az öltönyeit is kidobatta vele. Ekkor született a két jazz-rock fusion lemez, az In a Silent Way és a Bitches Brew. Miles, bár magánéletük nem volt mentes az erőszaktól, megpróbált lemezszerződést szerezni neki, de hiába.1969-ban elváltak útjaik, és Betty Londonba ment, ahol újra modellként kereste a kenyerét. De eközben megírta az első lemeze dalait, amiket 1972-ben a kor legnagyobb funkzenészeivel együtt vett fel.
Az első daltól kezdve Betty Davis mindent felrúg, amit addig egy énekesnőtől elvártak, főleg egy fekete énekesnőtől. Két évvel korábban jött ki a Blue Joni Mitchelltől, ahol szintén nagyon őszintén van szó a női tapasztalatokról. Az a lemez megijesztette a férfi kollégákat, eddig nem hallottak olyan női előadót, aki ennyire őszintén beszélt volna a férfi-női kapcsolatok női oldaláról. Képzeljük el, Betty első lemeze mennyire ijesztő lehetett: itt a nő a csábító, ő az a szexuális lény, aki akar, aki cselekszik. És még csak szerelmes se akar lenni (Anti Love Song)! Mindezt abban a korban, amikor a szexuális forradalom már elérte, hogy a férfiaknak rengeteg szeretőjük legyen, de azért ha egy nőnek volt sok, arra még a felvilágosult hippik is azt mondták, amit ma mondanának a legtöbben. De Betty felvette ezt a szerepet, és nem szégyennel, hanem büszkén. Nem volt könnyű dolga, nemcsak nő volt, hanem még fekete is, egy olyan országban, ahol a rasszizmus máig komoly probléma, és pláne az volt a hatvanas-hetvenes években.
IGGY POP IS DOLGOZOTT FEL BETTY DAVIST.
A koncertjei is hírhedtek voltak, lenge öltözékekben lépett fel, kétértelmű (vagy inkább egyértelmű) mozdulatokkal kísérte a szókimondó szövegeket. És akkor a hangjáról még nem is beszéltünk: hogy egy nő ilyen durva, rekedtes, a kislányostól a lehető legtávolabb álló hangon énekeljen, ez még mindig túl sok volt a közönség nagy részének. A lemez sikeres volt underground körökben, de a lemezkiadónak ez még kevés volt.
Betty Davis 1970 októberében, a Rags nevű ellenkulturális divatmagazinban. Fotó: Baron Wolman.
1974-ben kijött a második lemez, They Say I’m Different címmel. A bevált formulán szerencsére nem változtattak, csak egy még erősebb albumot raktak össze. Itt is minden dalt Betty írt egyedül. Erről a lemezről bármelyik dal bekerülhetett volna a lenti top 5-be. A He Was a Big Freak nemcsak a BDSM-ről szól, hanem konkrétan Miles Davisről (aki ezt nem bánta). A címadó dal ünnepli a másságot, ami nemcsak Bettyre vonatkozik, hanem az amerikai feketékre is. Minden egyes blueszenész neve úgy hangzik el, mint az isteneké kétezer évvel korábban Athénban: Chuck Berry, Robert Johnson, Bessie Smith.
A folytatás a következő évben jött, Nasty Gal címmel, és szerencsére itt sem kapunk mást, mint eddig. Pedig a lemezkiadó nagyon szerette volna: az igazgatók már az első lemez óta mondták Bettynek, hogy változtasson a stílusán, ne legyen olyan szemérmetlen, legyen eladhatóbb, legyen végre jó kislány. Ezt nem tette meg, akármilyen lágyan is énekel a Milesszal együtt írt You and I-ban. A dalok még érettebbek lettek, a témák is kiforrottabbak, és az ember nem tud nem arra gondolni, hogy a címbeli rossz kislány már rég nem a szexualitása miatt olyan rossz. A lemez a fekete rádióknak túl rockos volt, a fehér rádióknak pedig túl funky. Ez az album se fogyott úgy, ahogy azt a fejesek elképzelték. A következő lemezt felvették, de 2009-ig nem jelent meg.
Miles Davis és Betty Davis 1969-ben a New York-i otthonukban. Fotó: Baron Wolman/Iconic Images/Getty Images.
Miután a lemezkiadó ejtette őt, Betty eltöltött egy évet Japánban néma szerzetesek között. 1980-ban meghalt az apja, aki nagyon közel állt hozzá. Betty időközben elfogadta, hogy a karrierje véget ért, és el is tűnt a nyilvánosság elöl, véglegesen. 2007-ben újra kiadták a lemezeit, és 2009-ben megjelent az utolsó, 1976-os felvételekből álló Is It Love Or Desire?. 2016-ban kijöttek a 60-as években készült felvételei is. 2017-ben egy félig-meddig sikerült dokumentumfilm készült Bettyről, They Say I’m Different címmel. Ekkor ő egy ház alagsorában lakott, elzárva a külvilágtól, se internete, se telefonja, se autója nem volt. 2019-ben egy új dala is megjelent, amit egy barátja, Danielle Maggio adott elő. Ezután már csak az a hír érkezett, hogy idén februárban, 77 évesen meghalt Betty Davis, a funk királynője.
Semmi furcsa nincs abban, ha a legtöbben nem hallottak róla eddig: a lázadókat mindig megpróbálják felülről és alulról is elnyomni – a hatalommal rendelkezők félnek tőlük, a többség pedig idegenkedik az újtól. De ha Betty Davis hallgatott volna a kritikákra, és jó kislány lett volna, ma valószínűleg nem lenne érdemes írni róla, akármekkora dalszerző is volt.
szerző: Frank Waters
headerfotó: Baron Wolman
BETTY DAVIS 5 LEGJOBB DALA.
Anti Love Song
They Say I’m Different
Shoo-B-Doop And Cop Him
You and I
Politician Man
