Betétdal34: "Egy kicsit előrébb csúsztam a széken" - Beleznai Márk

Semmi nem tud úgy feldobni egy filmjelenetet, mint egy jól eltalált zeneszám. BETÉTDAL című sorozatunkban a legmenőbb magyar rendezőktől kérdezzük meg, hogy ők melyik filmes zenehasználattól lesznek libabőrösek, illetve melyik az a dal, amit mindenképpen szeretnének belerakni egy filmjükbe. Ezúttal Beleznai Márk válaszol, a Cannes-t is megjárt fiatal tehetség, aki már négy éve dolgozik mozigépészként a Cirkóban.

A koronavírus járvány első nagy magyar filmes sikere volt, hogy az akkor 27 éves Beleznai Márk Agapé című másodéves METU-s vizsgafilmje bekerült a cannes-i filmfesztiválon abba a szekcióba, ahol előtte (a Betétdal-sorozatban korábban szereplő) Szimler Bálint (Itt vagyok) és Kárpáti György Mór (Provincia) filmje is járt már. A 16 perces frappáns és érzékeny kisfilm főhőse a huszas évei elején járó Kornél (Kenéz Ágoston, aki ezért az alakításáért elnyerte a legjobb színésznek járó díjat a Friss húson), aki mozigépészként dolgozik a Cirkóban, és ott ismerkedik meg egy délután a negyvenes Hannával (Gryllus Dorka), akivel aztán együtt tölti nap hátralévő részét. Márk azóta már le is forgatta az újabb kisfilmjét, aminek a címe Kakukkfióka. Ebben egy 24 éves, kistílű fúdílerhez (Kövesi Zsombor) egy nap betoppan a tíz évvel fiatalabb féltestvére (Fazekas Dávid), hogy meghúzná magát nála egy darabig. 

Melyik a kedvenc filmjeleneted, ami alatt egy zeneszám szól?

Ami hirtelen eszembe jut, és remélem, még nem mondták mások, az a California Dreamin’ a The Mamas & The Papastól. Szerintem mindenki, aki látta Wong Kar-wai Csungking expressz című filmjét, hetekig tartó krónikus dallamtapadásban szenvedett utána, de nem csak azért, mert vagy tíz különböző alkalommal hallható a szám a filmben. Igazából Faye Wong karakterének egy sajátos témájává válik a dal. Jól aláhúzza a lány különcségét, szórakozott rögeszmésségét, hogy a kilencvenes évek Hongkongjának túlzsúfolt miliőjében egész nap egy hatvanas évekbeli amerikai pszichedelikus rockslégert üvölttet a magnón. Maga a gesztus, hogy ennyiszer elhangzik egy dal a filmben, nagyon megkapó és néha már frusztráló, ahogy kéretlenül beköltözik az ember fejébe, pont, mint a női főszereplő maga. 

Egyébként Wong Kar-wai nagyon kompetensen házasítja a filmzeneként használt számokat a sajátos stílusával. A Bukott angyalkák című filmjében is - ami kábé a Csungking kistestvére - hasonlóan jár el a Massive Attack Karmacoma című számával. Csak itt a hongkongi akciófilmekre hajazó, vagány módon erőszakos és lassításokkal végletekig túlstilizált jeleneteiben használja.

Néhány magyar példa is eszembe jutott, a legfrissebb Nagy Lili Halak a hálóban című filmjében elhangzó A Mi Lado a Taiwan MC-től. Amúgy az egész film nagyon maradandó volt, de amikor ez a dal elindult, akkor egy kicsit még előrébb csúsztam a széken, hogy itt valami kurvajó dolog történik a vásznon. Ugyanezt éreztem, amikor Reisz Gábor tinédzser alteregó hősének gellerből az arcába repül a vízilabda, és elindul a Gyöngyhajú lány érzelmes nyitánya. Meg akkor is, amikor Haneke egy pillanat alatt kirángatott a film valóságából a Funny Games elején azzal, hogy szétfeszítette a filmzene fogalmi kereteit.

Nem tudom, hány kedvencet szabad itt mondani, de kilencedikes lehettem, amikor láttam a Fehér tenyér című filmet Hajdu Szabolcstól. Nem aludtam túl jól akkoriban, de volt egy tévé a szobámban, és éjjelente a TV2-n adtak tök jó filmeket, ezt is úgy láttam. Ez az álmatlan, kicsit elmélkedő hangulat pont jónak bizonyult, hogy rácsatlakozzak a filmre, még úgy is, hogy akkor a ‘98-as Godzilla volt a kedvenc filmem (amúgy annak a zenéje is megvolt CD-n). A film zárlatában - amikor a világbajnokságot elveszítő tornászról megtudjuk, hogy artista lett, és a Cirque du Soleillel próbálnak éppen egy előadást - egy ilyen képtelenül melankolikus zene megy. Annyira megérintett az a jelenet, hogy ugyan a film témáinak 90 százalékát fel sem fogtam, de lélektani szinten szerintem mindent megéltem, amit kellett. Sokat ment aztán ez a szám ismétlésen az MP3-lejátszómon.

Melyik dalt szeretnéd mindenképpen használni egyszer egy filmedben? 

Nemrég találtam rá a Khmer Rockra, ami a hatvanas-hetvenes években virágzott Kambodzsában a különböző korabeli nyugati rockzenék hatására. Ennek az egyik kiemelkedő sztárja volt egy fiatal énekesnő, Ros Serey Sothea. Na, az ő egyik számát nagyon szívesen felhasználnám, mondjuk ezt a duettjét Sin Sisamuth-tal, aki amúgy a kambodzsai Elvis:

Milyen jelenetet képzelsz el hozzá?

Nehéz elhelyezni ezt a zenét magyar közegben, de mondjuk lehetne a helyszín egy külvárosi kocsma, ahol a tulaj a netről rendelt olcsón egy zenegépet, ezért az tele van obskúrus délkelet-ázsiai zenékkel. De ha már megvette, akkor ez van. A vendégek meg jobb híján ezt használják. Nem tudok egy konkrét jelenetet, de előttem van, ahogy a magányos törzsvendégek dülöngélnek erre a dalra az éjszakában, miközben vibrál a sopronis tábla.

kérdések: Varga Ferenc