Rám válás még nem volt ilyen hatással

2021.12.30. 17:05, vferi

wide2_75.jpg

Vannak olyan álompárok, akiknek a házassága szimbolikus jelentőséggel bír a szimpla földi halandók számára. Valami eszményit testesítenek meg a szemünkben. Ilyen a szerelem, amikor minden tökéletes: nincs „ma ki megy a gyerekért oviba?”-vita, nem kell az anyósékkel lakni, vagy örökösen azon agyalni, mit dobj össze vacsorára. Tehetséges és szép emberek – persze, hogy boldogan élnek. Ha egy ilyen kapcsolat széthullik, kicsit meginog a szerelem ideáljába vetett össztársadalmi hit is. 2001-ben nem csak az ikertornyok dőltek romba. Ez a cikk először a Recorder magazin 89. számában jelent meg.

2001-ben – több jelentős, sőt, történelmi esemény mellett – készült egy ikonikus fotósorozat is. Rajta Nicole Kidman almazöld caprinadrágban, virágos felsőben és egy kis hátizsákkal távozik az ügyvédjétől, és örömmámorban úszva, magasba emelt kézzel, hátravetett fejjel ünnepel – nem is tudja visszafogni a boldogságát. Mintha csak egy musical képkockáit néznénk. Aznap írták alá a válását Tom Cruise-zal. 

wide4_27.jpg
Tom Cruise és Nicole Kidman a Túl az Óperencián cannes-i díszbemutatója előtt 1992. május 18-án

 

Annak idején rengetegszer láttam – sőt, bámultam megigézve – a Túl az Óperenciánt. Vágyakozás, süvítő szél, kosztümök és hatalmas szerelem a fiatal és szép Nicole és Tom második közös filmjében. Bizsergető örömet okozott, amikor megtudtam (internet hiányában egy tájékozott felnőttől), hogy ez a két ember házaspár. A bennfentesség korai élvezetével figyeltem, ahogy a feleség felemeli az egyébként pucéran fekvő férje ágyékát takaró fajanszedényt, és naivan elcsodálkozik az alatta látottakon. 

Ugyanezt a nézői élményt maxolták ki hét évvel később a Tágra zárt szemekkel, ahol maguk mögött hagyva a szemérmességet – sőt, túllépve a primer testiségen – életük még zavarba ejtőbb rétegeibe engedtek betekintést. Később aztán a válságban lévő házaspárról szóló film forgatását és a rendező Stanley Kubrick munkamódszereit is felelőssé tették (valódi) házasságuk kudarcáért.

wide5_15.jpg
Nicole Kidman és Tom Cruise a Tágra zárt szemek párizsi díszbemutatója előtt 1999. szeptember 2-án

 

Akkorra már kinőttem abból a korból, hogy megrázzon egy-egy tökéletesnek fotózott házasság vége. Mégis emblematikus ez a lesifotó a szabadulását látványosan ünneplő Nicole Kidmanről. A fikció és a valóság évtizedes keveredése után mintha egy trilógia záródarabja lenne ez a kép erről a szép és különös párról. A színésznő csak annyit mondott, hogy válásának valódi okait sosem fogja megosztani – tiszteletből. Így tehát sosem fogjuk megtudni, az ikonikus ünneplés játék volt-e a paparazzinak, esetleg szándékos üzenet Cruise-nak vagy a mindig homályban maradó Szcientológia Egyháznak? Az biztos, hogy az addig elsősorban a férje mellett díszelgő Kidman egy éven belül valóban kieresztette a hangját. Oscar-jelölésig jutott a Moulin Rouge!-zsal, és végre elindult az a karrierje, amelyre mindig is érdemes volt.

wide1_88.jpg

2001 volt az éve annak is, hogy Brad Pitt feltűnt a Jóbarátokban Rachel mellett. Egy bolygó rezzent meg az élvezettől, hogy az aktuális álompár ennyire vevő a közös humorra. Nos, fájdalom, azóta a második felállás – Angelina Jolie és Brad Pitt elpusztíthatatlannak hitt házassága – kudarcán is túl kellett tennie magát az eszményekre áhítozó világnak. Most az igazságosság és a ciklikusság jegyében sokan ismét Jennifer Anistont várják befutónak Pittnéként. 

De ebben a műfajban most épp névrokona, Jennifer Lopez tarol. Ő egy válásnak is beillő drámai szakítás, évtizedek, házasságok és gyerekek után talált újra vissza a korai szikrákhoz, azaz Ben Affleckhez. És azok a szikrák vajon mikor pattogtak köztük először? Bizony, 2001-ben, a méltán elfeledett Gengszter románc című film forgatásán.

wide6_9.jpg
Ben Affleck és Jennifer Lopez a Gengszter románc forgatásán 2001. december 19-én

 

Boldog válás témában fontos még megemlíteni a The White Stripes-alapító Jack White-ot, aki lagzira hajazó válási bulit tartott Karen Elsonnal hosszú kapcsolatuk lezárásaként. Mondjuk, utóbbi később távoltartási végzést kért a volt férj ellen, de ahogy a fentiekből is látszik: ebből még bármi lehet...

szerző: Jakab Juli

https://recorder.blog.hu/2021/12/30/ram_valas_meg_nem_volt_ilyen_hatassal
Rám válás még nem volt ilyen hatással
süti beállítások módosítása