Az átlagos fickó és a betépett főgonosz. Kanye West & Madvillain

2004-ben jelent meg két, egymástól nagyon különböző hiphopklasszikus. Kanye West rapperként debütált és sztárrá lett, a Madvillain pedig bemutatta, mi minden férhet bele a műfajba. Ez a cikk először a Recorder magazin 119. számában jelent meg, amiben azt jártuk körbe, hogy mi volt a menő 2004-ben.

Az interneten van lista mindenről. Nemrég a Complex sorrendbe állította a hiphop húsz legjobb évét, igen, az ötvenből (első hely: 1994, nahát) – de a legjobb 25-ről is van lista. Szegény 2004-nek még erre sem sikerült felkerülnie. Pedig ebben az évben jelent meg a hiphop legnagyobb klasszikusai közül kettő is. Emellett 2004 kulcsév volt a déli rap mainstream áttörésében is; a második Dizzee Rascal- és The Streets-album pedig megerősítette, hogy a brit hiphop immár saját arculattal bír.

Összedrótozott állú átlagos fickó

Kanye West bekerült a legkeresettebb producerek közé Jay-Z 2001-es The Blueprintjének köszönhetően. Ő azonban rapper is szeretett volna lenni, ám nehezen kapott szerződést, már csak azért is, mert imidzse annyira elütött a rap mainstreamtől. Végül a Roc-A-Fella belement, hogy előadó is legyen náluk, ne csak házi producer. West évekig készült a bemutatkozásra, rakott el magának beateket. A végső lökést 2002-es autóbalesete adta meg: a stúdióból hazafelé elaludt a volánnál, és majdnem meghalt. Első saját számát még úgy vette fel, hogy össze volt drótozva az állkapcsa. A 2004-ben megjelent College Dropout lemez az igazi sztárok közé emelte Westet. Csak Norah Jones tudta távoltartani az albumlista első helyétől, 2020-ra elérte a négyszeres platina státuszt.

A College Dropout a produceri munkában az akkorra már bejáratott chipmunk soul stílust követte: felpörgetett soulminták, gospel kórusok, vonósok, Kanye saját dobjai. Nagy újításnak számított viszont Kanye művészi személyisége. A mainstream gengszterkedés és az underground tudatos rap között hidat építve, mindkettőtől különbözve beszélt olyan témákról, amikről akkoriban nem volt szokás, megnyitva az utat a hiphop tematikus megújulása előtt. „Az az én perszónám, hogy egy átlagos fickó vagyok; olyan dolgokról írok dalokat, amik veled is megtörténnek” – mondta ekkoriban.

Kanye Westnek ezután még is többször sikerült forradalmi változásokat hoznia a popzenébe, bár ugyebár az átlagos fickó imidzstől finoman szólva messze távolodott. Mindez itt indult el, a sztárrá válás pillanatában.

Amerika legveszélyesebb főgonoszai elszabadulnak

Egészen más, nemcsak Kanyéhez, de kábé bármihez képest a Madvillain, vagyis a maszkos kult/antihős brit-amerikai rapper MF Doom és a Beat Konducta, vagyis Madlib egyetlen, Madvillainy című albuma. A képregényes ikonográfiában, rajzfilmes idézetekben, a fűről szóló ismeretterjesztésben tobzódó lemez tele van elképesztő kanyarokkal, valószerűtlen beatekkel, sokszorosan összetett rímképletekkel és csak (talán) a szerzőjük számára követhető utaláskomplexumokkal. Kizárólag a saját pszichedelikus logikáját követi, amit a hallgató talán nem lát át, mégis érez, mert mindezzel együtt a lemez nagyszerűen működik.

A Madvillainy máig páratlan testamentuma annak, hogy mi minden férhet bele a hiphopba, mert bár feszegeti a határokat (már amikor éppen nem hagyja őket teljesen figyelmen kívül), azért ez mégiscsak hiphop. Ezzel pedig az utóbbi húsz év egyik legfontosabb inspirációs forrása számos nagyon különböző művészszámára (beleértve Thom Yorke-ot is).

A Madvillainy sztorija is egyedi. Ahogy Jeff Weiss részletes cikkében leírja, a kiindulópont az, hogy a Stones Throw kiadó üzleti modellje ennyi volt, hogy: Madlib. Ő azonban 2001-ben eltávolodott a hiphoptól, és egyszemélyes jazzkombójával, a Yesterdays New Quintettel foglalatoskodott, így a kiadó csődközeli állapotba került. Létfontosságú volt Madlibet visszatéríteni a hiphophoz. Mivel egy interjúban azt mondta, hogy két emberrel dolgozna együtt legszívesebben, J Dillával és az 1999-es Operation: Doomsday által kultstátuszba került MF Doommal, a kiadó megpróbálta őket összehozni.

Az életben is csak saját szabályait követő Doomnak tetszett a neki elküldött demócsomag, de a körülötte mozgó – ahogy Jeff Weiss írja – „kvázimenedzserek” annyi pénzt kértek, amennyi nem volt a Stones Throw-nak. A terv annyi volt, hogy 2002-ben Doomot odareptették Los Angelesbe, és addig próbálták titkolni, hogy nincs három számra 1500 dollárjuk, amíg a két zenész egymásra nem talál a füsttel teli stúdióban. Ez be is jött: az első találkozásból megszületett az America’s Most Blunted alapja, Madlib kreativitása felszabadult.

De nem jött rögtön a happy end. Az év vége felé, mikor Madlib Brazíliában vadászott loopokra, a félkész demó kiszivárgott; ez akkoriban új, szokatlan dolog volt, ami mindkét zenész kedvét elvette a befejezéstől. Végül csak megszületett a lemez; a záró számot egy héttel azelőtt írták meg, hogy az anyagot át kellett adni a terjesztőnek. A Madvillainy rögtön hatalmas sikert aratott – ez kereskedelmileg az albumlista 179. helyét jelentette (így is a Stones Throw legtöbb bevételt hozó raplemeze lett), de a kritikusok elájultak tőle olyan lapokban is, amik alig foglalkoztak hiphoppal. Azóta megingathatatlan a helye a mindenféle mindenidők listákon.

Rónai András