"Ha zenélünk, abból általában lemez lesz" - Psychedelic Source Records-interjú

Komoly nemzetközi rajongótábor követi a Psychedelic Source Records kiadó és zenészkollektíva jammelős rockzenéjét – ők sem értik, miért. Kölyökkutyák, kábelek, és a véletlenül alakult angol-amerikai-német vinylmegjelenés. A kiadó három tagjával, Ambrus Bencével, Karancz Ákossal és Megyeri Krisztiánnal beszélgettünk. Ez az interjú először a Recorder magazin 89. számában jelent meg.

Hogy találtatok rá a jammelős pszichedelikus rockra?

Ambrus Bence (Lemurian Folk Songs, Satorinaut, Slight Layers, Liquidacid, Pilot Voyager): A Lemurian Folk Songs későbbi dobosa, Baumgartner Pisti avatott be egy szilveszteri bulin, ahol elég jól éreztük magunkat. Mutogatott zenéket, és nem hittem el, hogy ilyet lehet csinálni: instrumentális zene, 15 perces számok, egy csomó effekt. Ilyet akartunk mi is csinálni a Lemuriannal, bár kezdetben még egyáltalán nem tudtunk zenélni.

Karancz Ákos (Pilot Voyager): Én a posztrockból jöttem, és az együtt zenélés formálta, hogy mi lett ebből. 2019 nyarán meghívott Bence egy kerti zenélésre, amiből a kezdeti Forrás session felvételek születtek. Ezek egyfajta menekülésként szolgáltak a város zajától a pátyi erdő szélén. Nem igazán az volt a koncepció, hogy legyen pszichedelikus, hanem az, hogy játsszunk hosszú instrumentális szetteket, amikben mi magunk is kísérletezünk, ismerkedünk egymással.

AB: Olyan, mint egy kaleidoszkóp. Szoktam tudatosan azon agyalni, hogy ezt a dobost ezzel a gitárossal és basszerossal összepárosítanám, tudod, mint amikor kutyákat keversz, hogy milyen jó kölykeik lennének. Bérelünk egy stúdiót, ahol összejövünk és jammelünk, meg főleg régebben voltak erdei helyszíneink – bár ezek a lehetőségek beszűkültek az élettér bővülésével, meg ahogy egyre több a cucc és kábel. Nehéz reggel három mikrofonállványon átbukdácsolni a fogmosáshoz.

Megyeri Krisztián (Korgoth, Satorinaut, Pilot Voyager): Én mint dobos az alá játszom, amit a srácok gitároznak. Az elején nehezebb volt, mert nem groove-dobolást csináltam előtte, hanem inkább sportosat, darálósat. Nagy meló van benne, hogy ezt leküzdöttem.

Hogyan lett a kezdeti zenélésekből kiadó?

AB: A Lemuriannal a Baby Gorilla Recordshoz csatlakoztunk, ami aztán Para Hobo lett; ott voltak Krisztiánék is a Korgoth-tal. Ők tartottak hetente jam sessionöket a Keleti Blokkban, ott találkoztunk Debreczi Ákossal is a Liquidacidből. Aztán megkaparintottam a nekem kedves zenészeket, és hívtam őket Pátyra. Előtte nagyon kevés zenésszel találkoztam, akivel tudtam volna jammelni.

Mi kell ahhoz, hogy lehessen valakivel jammelni?

AB: Szorítsa vissza az egóját, legyen kreatív, valamennyire technikás is, az ízlése se legyen rossz.

KÁ: Nekem a korábbi zenekaraimban mindig probléma volt, hogy sosem sikerült egy rendes albumot tető alá hozni. Folyamatosan próbáltunk, hogy abból jöjjenek olyan témák, amikből majd konkrét számokat hozunk létre. Miután betársultam ebbe a közösségbe, megfordult a perspektíva: nem biztos, kényszeresen akarni kell, hogy számokat írjunk, ha egyszer abból is kijöhet valami jó, hogy csak együtt zenélünk. Ha valamit megpróbálunk megírni, akkor kicsit görcsössé válik. Egy-két percet adunk egymásnak, hogy legyen valami kiindulópont, de az kérdés, hogy onnan hova ér ki. A vége pedig általában az, hogy levágjuk vagy lekeverjük.

AB: Akkor, amikor Krisztián már üvölt, hogy „legyen már vége!”

MK: Aztán néha kiderül, hogy mégsem az lett volna a jó pillanat.

Mennyire válik el a zenélés és a lemezkészítés?

KÁ: Semennyire. Ha zenélünk, akkor abból általában lemez lesz.

AB: Van több óra felvétel, kiválogatjuk a jó részeket, adunk neki valami bolond fantázianevet, beszkennelünk egy képet egy régi könyvből vagy valaki rajzol valamit, és az a borító. Csak érdemes várni kell két hetet, mert másnap még nem tudod jól megítélni, hogy mi volt jó.

KÁ: Volt, amit én igazán nem is adtam volna ki, de megjelent, és arra is jönnek pozitív visszajelzések.

AB: Ilyen volt például a Sci-Fi Safari: sokan voltunk, mindenki jól volt, gondoltam, rakjuk ki. Aztán egy hét alatt 35 ezer megtekintés lett a YouTube-on. Nem is nagyon értjük, miért. Annyira nem jó minőségű felvételek ezek, 7-8 sávot veszünk fel alsó-középkategóriás mikrofonokkal, nem tudunk keverni, legalábbis én nem, mégis mindent én keverek.

MK: Mégis sok olyan komment jön, hogy kurva jól szól.

Van egy nagyon lelkes, nemzetközi rajongói kör, akik követik, hogy mit csináltok, megveszik a kiadványokat a Bandcampen. Ez hogy alakult ki?

AB: Fogalmunk sincs.

KÁ: Azt lehet látni, hogy egyes YouTube-feltöltők sok hallgatót hoznak, főleg a 666MrDoom nevű görög csatorna.

AB: Volt a River Flows Reverse-lemez, amit vendégzenészekkel vettünk fel jó sok idő alatt, és nem igazán terveztük, hogy abból valami nagy dolog lesz. Azt egy olyan feltöltő rakta fel a YouTube-ra, ahonnan nagyon sokan jöttek, és sokan fizettek is. Ezt aztán végképp nem értjük, hogy miért, amikor ingyen is meghallgatható. Egészen meglepő helyekre tud eljutni a zene. Egy blogger egy év végi listájára is felrakta az egyik lemezünket, és az volt hozzá a kommentárja, hogy amikor átautózta Alaszkát, végig ezt hallgatta. Ennél több nem is kell.

Vinyl kiadványok hogyan lettek?

AB: Egy görög lemezboltos írt nekünk, hogy van-e vinylünk, mert akkor árulná, mondtuk, hogy nincs. Erre mondta, hogy csináljunk, ő finanszírozza. Enélkül soha nem lett volna annyi pénzünk, hogy 300-300 darabot gyártsunk a River Flows Reverse-ből és a Slight Layers, Predictionsből. A Nepaal története pedig az, hogy egy régi haverom, akinek az apja ősrocker volt, nagyon sok cuccot összegyűjtött. Elkezdte ezeket lehordani, mert tetszett neki, amit csináltunk. Egyszer jammeltünk, hogy kipróbáljuk a cuccait; Ákos volt ott, Krisztián, Kriszti a Lemurianból szintizett, egy keveset én is gitároztam. Kalamár Ádám úgy került bele, hogy lejött a gitárjáért, és akkor már beszállt ő is. Így lett egy dupla lemeznyi anyag, de semmi tervünk nem volt vele. Egyszer csak rám írt egy amerikai és egy angol kiadó, a Little Cloud Records és az Acid Test Records, hogy ezt kiraknák vinylre, csak a vám miatt szerezzünk még rá egy kiadót Európában. Ez lett a Tonzonen, ahol korábban már kijött egy Lemurian-lemez. Így lesz egy dupla vinyl 700 példányban egy jam sessionből, ahová az emberek beugrottak, meg hangolgattuk a gitárokat…

MK: De végül tök jót játszottunk. Nagyot ment YouTube-on is, nagyon szeretik.

Ez nem hat vissza rátok, hogy hú, lehet, hogy komolyabban kéne venni?

KÁ: Én komolyan vettem egy lemezjátszót, hogy le tudjam majd játszani.

AB: Én meg elvittem a szervízbe az enyémet. Annyira vesszük ezt komolyan, hogy fejlesztettük kicsit a technikát, amivel felvesszük a zenéket. Ez olyan, mint a rizs, minél lassabban főzöd, annál finomabb lesz, ha meg odaégeted, akkor szar lesz. Lehet, hogy tíz év múlva lesz jó a stúdiónk, de már most olyan sikereink vannak, hogy más véresre próbálja az ujját, és nem ér el ennyi embert… Szerintem ez valami mágia; remélem, nem fekete. De az akkor lenne, ha egy Corvette-et vennénk a pénzből.

interjú: Rónai András
fotó: Hering Orsolya