„Ez sokkal több egy sima Hangmás-koncertnél” – Minda Endre-interjú

November 13-án egy koncert erejéig újra az A38 színpadára áll a 2000-es és 2010-es évek meghatározó new wave- és diszkó-poszt-punk zenekara, a Hangmás. Az énekes Minda Endrével felelevenítettük a múltat, és tisztáztuk a Molnár Kata billentyűs külföldre költözése után 2015-ben „határozatlan idejű szünetre” vonult zenekar terveit. Endre elárulta, milyen érzés ennyi idő után újra Hangmás-dalokat játszani, melyiket tartja a zenekar legjobb és legalulértékeltebb lemezeinek, és hogy még mindig le tud döbbenni, ha idegenek a Tescóban Hangmás-refréneket énekelnek neki.

2017-ben adtatok egy koncertet hosszabb szünet után, akkor az első lemezetek, a Funeral Party Budapest tízéves jubileuma volt az apropó. A mostani koncert ötlete honnan jött?

Mivel 2011-ben jelent meg a Ragadozó c. harmadik lemezünk, melyet a mai napig dalok szempontjából a legerősebbnek érzünk az első lemezünk mögött, ezért eredetileg ezt a 10. évfordulót szerettük volna megünnepelni azzal, hogy összeállunk, de aztán jött László [Pogár László gitáros – a szerk.] ötlete, hogy adjunk ki vinylen egy válogatáslemezt (ez lett a Rest In Parties 2007-2013, melyre felkerültek a személyes kedvenceink), így végül ez lett a mostani koncert apropója is. Ez egy igazi best of lemez, tök jól megmutatja, melyek voltak a legmeghatározóbb hangulatok, zenei hatások 2007 és 2013 között, kicsit visszahozza a korszellemet.

Ez csak egyszeri alkalom lesz?

Ezekben az összeállásokban pont ez a legizgalmasabb, hogy soha nem tudjuk, lesz-e még ilyen, az élet bármikor közbeszólhat. Ugyanettől lesz ez az egyszeri alkalom sokkal több egy sima Hangmás-koncertnél mindannyiunk számára. Az egésznek van egy szertartásszerű jellege, élvezzük, értékeljük, hogy újra együtt lehetünk hatan, a próbák is élményszámba mennek.

Milyen érzés ennyi idő után újra Hangmás-dalokat játszani?

Olyan, mint egy belső utazás, ahol mindegyik dal egy-egy akkori életérzést tesz újra átélhetővé. Ezen túl pedig eszembe jutnak olyan koncertek is, ahol az adott dal eljátszása során történt valami szokatlan. A Veronika meg akar halni-t például egyszer úgy játszottuk el az egyik vidéki bulin, hogy szám közben lementem rendelni a pultnál néhány sört, mert a hely szervezői sajnos nem voltak a toppon, a többiek pedig addig körbe-körbe játszották a dal állótémáját, mintha tényleg elakadt volna a lemez.

A Hangmás feloszlásakor és a Funeral Party Budapest jubileumi bulija előtt is beszélgettünk a zenekarral.

Számotokra melyik a legjobb Hangmás-lemez?

Dalok szempontjából az első (Funeral Party Budapest, 2007), hangzás szempontjából pedig az utolsó, 2013-as, cím nélküli „aranylemezünk” a legjobb.

És a legalulértékeltebb?

A 2009-es második lemezünket mi magunk is szoktuk fikázni, mert kicsit mindig olyannak éreztük, mintha pár kivételtől eltekintve olyan számok kerültek volna rá, melyek valamiért nem fértek fel az első lemezre. A címadó Valaki Ma Este Megsérülhet egy a kivételek közül, szerintem minden szempontból kiemelkedő, az egyik kedvenc Hangmás-dalom.

Zeneileg ki tudtátok hozni a Hangmásból, amit ki akartatok?

Maximálisan kihoztunk belőle mindent, folyton kísérleteztünk, próbáltunk megújulni, akkor is, amikor nem kellett. Ha egy dolgon változtathatnék, akkor ez lenne az: több olyan dalt írnék, mint amilyen a We Are Modern, a Funeral Party Budapest, a már említett Valaki Ma Este Megsérülhet, az Out of Order vagy akár a Lick My Pain volt. Ezeknél úgy érzem, zeneileg és hangulatra is valami olyasmit találtunk el, ami nagyon a sajátunk volt, nagyon „hangmásos”: lendületes, szögelős ritmusképlet, nagyon erős és közben kicsit önironikus szintitémákra épülő dallamépítkezés, egyszerű, néhol fekete humorba hajló dalszövegek. Szerintem ez volt a Hangmás egyik védjegye.

A Hangmás legendásan jó koncertzenekar. Számotokra mik voltak a legemlékezetesebb bulik?

A lemezbemutatókra mindig nagyon készültünk, ezek mindegyike önmagában is egy-egy tök jó élmény volt. A Ragadozóét például a Merlinben tartottuk, ahol MOME-s művészek installációkat készítettek mindegyik dalunkhoz, és az egész teret berendezték szürreálisra vetítésekkel, dekorációval. Teaservideókat is csináltunk hozzá, melyekben egy igazi héja is szerepelt. Buli szempontjából pedig az újévi koncertek voltak meghatározóak. A legjobbak ezek közül is a Corvintetőn voltak, évekig a színpadon, a közönségükkel együtt köszöntöttük az újévet, ez nagyon szép emlék. És persze ott van a rengeteg kis klubkoncert, ahol vágni lehetett a füstöt, ragadt a padló a piától, a falakról pedig folyt a pára. 2008-ban, a Trafóban történt egy ilyen bulin, hogy a közönség leszedte a plafonról a diszkógömböt, és elkezdtek röplabdázni vele, aztán azt vettük észre, hogy pattognak le a gömbről a tűéles kis tükördarabkák. Na, ott tényleg azt hittem, hogy Valaki Ma Este Megsérülhet.

A Ragadozók lemezbemutatójára készült installáció. Fotó: Dávid Márk.

Mi hiányzik a leginkább neked a 2000-es évek indie színteréről?

Az a zenei pezsgés, pozitív vibe, ami akkoriban áthatotta Budapestet, nagyon hiányzik. Majdnem minden hétvégén és hétközben is rengeteg tök jó, akkor éppen menő kisebb és nagyobb külföldi zenekar megfordult a városban. Hiányoznak az olyan helyek, mint amilyen a Süss fel Nap, a Trafó pince, a Tűzraktár vagy a Kultiplex volt.

Mit tartasz a Hangmás legnagyobb eredményének?

Nekem az a legnagyobb eredmény, hogy ennyi év után is sokan emlékeznek ránk és szeretik a zenekart. Amikor idegenek kérdezik, mikor lesz megint Hangmás, az mindig feldob. A COVID első hulláma idején történt, hogy az egyik belvárosi Tescóban, sorban állás közben egy srác elkezdte énekelni nekem a Funeral Party Budapest refrénjét. Mindenki maszkban állt, tartottuk a kétméteres távolságot, teljesen kihalt volt az üzlet, annyira váratlanul ért ez a dolog, hogy csak néztem.

A Hangmás-utódzenekar Black Bartókkal készültök mostanában valamire?

Új dalok készülnek, 2022-re tervezzük a második lemezünk felvételeit.

November 13-án tehát újra Hangmás-buli az A38-on, előzenekar a Polldarier. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

interjú: Soós Tamás

koncertfotók: Lékó Tamás