„A már nem részeg, még nem másnapos áldott állapota” – Hangmás-interjú

Az idei őszre végképp begyűrűzött Magyarországra is a teljes nagylemezeket újrajátszó nosztalgikus koncertek évtizedes trendje, a Junkies (Nihil), a KFT (Macska az úton), a VHK (A semmi kapuin dörömbölve) mellett azonban a Hangmás októberi fellépése más okból is különleges, hiszen az indierockzenekar 2015-ben felfüggesztette működését, de ahogy akkoriban interjúnkban Minda Endre frontember ígérte, valóban koncertezik még a szextett. Mégpedig a 2007-es bemutatkozó lemez (Funeral Party Budapest) anyagát játsszák el majdnem teljesen a tízéves jubileumon, de persze a későbbi korszak slágerei is előkerülnek majd.

Mi a legelső beugró emléketek a lemez készítéséről?

Pogár László: A Corvin köz mögött West Balkánban vettük fel a lemezt rendszerint szombat-vasárnaponként, amiből az is egyenesen következett, hogy mindig pénteki, szombati koncertezés, bulizás után estünk be a stúdióba. Sok feljátszás a már nem részeg, még nem másnapos áldott állapotában történt meg.

Minda Endre: A klub fölötti elhagyott bérházban volt a hangstúdió, a lemezről jó pár dalt ott vettünk fel, a Veronikát biztosan. Tíz éve teljesen más volt a város arca, más helyekre jártunk, más helyeken koncerteztünk.

Utólag nyilván nagyon könnyű meglátni a hibákat, de mi az, amit tényleg másképp csinálnátok mai tudással ezen a lemezanyagon?

Endre: Én mindenképp élőben venném fel a dalokat és nem sávonként, és sokkal nyersebbre keverném az egészet. Most is vállalhatónak találom a felvételt – ezek voltunk mi tíz éve – de manapság már mást keresek a zenében. A polírozottság helyett inkább az őszinteséget. Akkoriban viszont azt szerettem volna, hogy ne szóljunk úgy, mint egy garázszenekar, pedig valahol mindig is azok voltunk, ha stílusra nem is, de hozzáállásra mindenképp. Ez a skatulya jobban is hangzik, mint az underground. (mosolyog)

László: Nem szeretem az ilyen „mi lehet volna, ha” játékot, mert szerintem nem sok értelme ilyen formában a múltról gondolkozni. Biztos másképpen szólna a lemez és a dalok sem ilyenek lennének, ha mai fejjel raknánk össze. A próbák miatt visszahallgattuk a dalokat, és akkor is azt állapítottam meg magamban, hogy ez a lemez úgy jó, ahogy van. 2007-ben hatunkból ez a kilenc dal jött ki ebben a formában, ahogy a lemezen szerepel, nem változtatnék rajtuk semmit.

„Eljátsszuk majd a lemez legjobb dalait” – szól a sajtószöveg, azaz ez nem lesz pontos sorrend, teljes album típusú újrajátszó koncert?

Endre: Ha már őszinteség, azért vannak ezen a lemezen olyan dalok, amik szerintem nem sikerültek túl jól. Azokat nem is játszottuk túl sokszor, gyorsan kikoptak a koncertműsorból. Persze megpróbálhatnánk most a próbák alatt új életet lehelni ezekbe a dalokba, de ennyit sajna nem fogunk együtt próbálni az októberi koncertig. 

László: Ráadásul két és fél éve nem koncerteztünk és mi sem tudjuk, hogy mikor fogunk legközelebb, luxusnak érezném, ha a koncertműsorba az első lemez miatt nem férnének be a többi lemezünk dalai.

2007: a budapesti éjszaka egyik erős éve, főleg az általatok játszott stílusban. Mi a legmeredekebb, legvadabb élményetek, emléketek?

Endre: A Kultiplexhez, Trafó pincéhez sok ilyen sztori kapcsolódik, nem biztos, hogy csak 2007-ből, eléggé összemosódnak az évek... A Trafóba általában már nagyon részegen ment le mindenki, a koncertek nem is nagyon kezdődtek 11 előtt akkoriban. Ezért viszont mindig óriási volt a hangulat, akármilyen zenekar játszott a színpadon. Rendszeresen voltak tömegbunyók, amikből én valahogy mindig kimaradtam, de arra emlékszem, hogy páran éppen ütik-verik egymást, mi pedig itallal a kezünkben állunk és beszélgetünk mellettük, mintha mi sem történne. Egyszer leszedtük Sivó Daniékkal a diszkógömböt, és elkezdtünk röplabdázni vele a tánctéren.. csak úgy pattogtak le róla a tükörszilánkok, szerencsére senki nem sérült meg. Egy másik alkalommal pedig a konyhából erős pistát loptunk és az ment körbe... A Kultiplex backstage-ben valamelyik Panic Radio tagot körbetekertük WC papírral koncert előtt, és ezért nem tudott felmenni a színpadra. Én pedig egyszer koncert közben odahánytam a dob mellé két verze között... senki nem vette észre Gergőn kívül. 

László: Nem tudnék konkrét élményt kiemelni. Főleg a Trafóban, Sarkban és Kultiplexben - a lemezbemutatót is itt tartottuk - hétről hétre kialakuló többszáz fős házibuli hangulat az, ami úgy szippantott magába, hogy közben kinyitotta a világot: a zenék, emberek, történetek, az akkor Budapestre költöző külföldiek. Budapest akkor valahogy együtt lüktetett a világ többi nagyvárosával. Jó érzés, hogy ennek mi is részesei voltunk.

Kedvenc lemez, amit végignéznétek egy teljes lemez újrajátszós koncerten?

László: Nehéz kérdés… legyen a The Clash és a London Calling, mert az dupla album és így hosszú koncert lenne!

Endre: Nekem most nyáron megvolt az egyik: az Interpoltól a Turn On the Bright Lights a Szigeten. 

AZ INTERPOLLAL MEG A TURN ON THE BRIGHT LIGHTS-RÓL BESZÉLGETTÜNK.

És a nagy kérdés, hogyan tovább? Tart a zenekari szünet, leállás, vagy ez a koncert változást hozhat, újraindulhat a Hangmás?

László: Kata Franciaországban, Paul pedig Ausztriában kialakított magának egy új életet, amit – ahogy én látom – nagyon szeretnek. A közeljövőben nem látok nagy esélyt arra, hogy mind a hatan Budapesten élnénk egyszerre. Más tagokkal, zenészekkel pedig nekem elképzelhetetlen a Hangmás.

a Hangmás október 14-én a Dürer Kertben ad koncertet (vendég a Gustave Tiger), Facebook-eseményoldal

és a szóban forgó album: 

fotó: Lékó Tamás