Visszavonatták Grammy-jelölésüket a gyereklemezesek a diverzitás hiánya miatt

2021.01.05. 18:06, Gaines

dogonfleas.PNG

A 2021-es Grammy-díj gyereklemez kategóriájának öt jelöltje közül hárman is sikerrel kérvényezték, hogy vonják vissza a jelölésüket, mivel a jelöltek mindegyike fehér bőrű. A díjátadót már nem először érik erős kritikák a diverzitás hiánya miatt.

A jelöltek még decemberben kérvényezték a Grammy-t lebonyolító Akadémiánál az utólagos kizárásukat, amely kérésüknek most eleget is tettek a szervezők, így hiába fogjuk keresni mostantól a jelöltek névsorában Alistair Moock-ot, a New York-i Dog On Fleas formációt (címlapképünkön), illetve a bluegrass gyerekzenét játszó The Okee Dokee Brotherst.

Moock, aki Be a Pain: An Album for Young (and Old) Leaders című albumán az elveikért kiálló amerikai közéleti figurák, például Martin Luther King Jr., Harvey Milk és Rosa Parks életéről mesélt-zenélt, azt mondta indoklásként, hogy nagy botfülűségre vall az Akadémia részéről, hogy 2020 után egyetlen színesbőrű jelölt sem kaphatott helyet a jelöltek között (értve ez alatt a Black Lives Matter mozgalom fémjelezte tüntetéssorozatot). Szerinte nem kiegyenlített a mezőny, nem indul mindenki azonos esélyekkel, így bár hiába örülne egy Grammy-díjnak, nem tudná elfogadni a szobrot. Az Okee Dokee Brothers egyik énekese, Joe Mailander pedig arra hívta fel az Akadémia figyelmét, hogy nemcsak fehér emberek gitárral játszanak gyerekeknek szóló zenét.

"Az elmúlt tíz évben a kategória jelöltjeinek csupán körülbelül hat százalékát vezette fekete bőrű előadó, további nyolc százalék rendelkezett nem fekete, de színes bőrű frontemberrel, és a zenekarok nagyjából harminc százalékának élén állt nő" - állt az Akadémiának küldött közös nyilatkozatban. - "Ezek az arányok csalódást keltenének bármely másik kategóriában is, de egy olyan műfajban, ahol az előadók kifejezett feladata az igazságosságra, kedvességre és befogadásra való törekvés elősegítése; egy olyan országban, ahol a gyerekek több mint fele nem fehér bőrű; és egy, a faji ellentétekkel és genderkérdésekkel való országos szembenézés évében elfogadhatatlannak tartjuk ezeket a számokat." Az Akadémia vezetői egy közös találkozón azt ígérték a visszalépő jelölteknek, hogy konkrét és érdemi lépéseket fognak foganatosítani ez ügyben.

Az idei jelöltek bejelentéséhez rögtön hasonló színezetű botrány kapcsolódott, a teljességgel mellőzött The Weeknd ugyanis kijelentette, hogy a Grammy korrupt díjátadó, és átláthatósággal tartoznak neki, a rajongóinak és a szakma felé is. Tavaly a nyertes Tyler The Creator szólalt fel a Grammy gettópolitikája ellen, míg az Akadémia díjkiosztó gála előtt tíz nappal menesztett elnöke nemi erőszakkal vádolta elődjét - azt az elődöt, aki pár éve azzal keltett felháborodást, hogy véleménye szerint nincs akadály a kreatív nők érvényesülése előtt, csak elő kellene lépniük.

Címkék: grammy gyereklemezek
https://recorder.blog.hu/2021/01/05/visszavonattak_grammy-jelolesuket_a_gyereklemezesek_a_diverzitas_hianya_miatt
Visszavonatták Grammy-jelölésüket a gyereklemezesek a diverzitás hiánya miatt
süti beállítások módosítása