Négy kiváló koncerttel kedveskedik a Halmos Béla Program

2020.12.17. 09:00, Recorder.hu

szalokinyito_650.jpg

Bár a vírushelyzet nagyban befolyásolta az NKA Halmos Béla Programiroda működését is, igyekeztek minél több eseménnyel, a népzene által egy kis örömet csempészni a közönség életébe. Nyáron még lehetőségük volt összesen hat alkalommal koncertet szervezni a Benczúr Kerti Esték keretein belül; külön helyszínnel és rengeteg kiváló programmal jelentkeztek az idei rendhagyó, őszi Táncháztalálkozón; részt vettek a Budapesten megrendezett virtuális WOMEX megvalósulásában. A szokások szerint rendre az év végén, az A38 Hajón megrendezésre kerülő Halmos Béla Program Napját ugyan a fokozódó járványhelyzet miatt eredeti formájában nem tudták megtartani, fontosnak érezték, hogy a zenekaroknak fellépési lehetőséget biztosítsanak, illetve megörvendeztessék a népzene kedvelőit, így a programot az online térbe költöztették.

Így most a nappalink melegéből élvezhetjük négy kiváló zenekar koncertjét, illetve a velük készült interjúkkal kicsit beleshetünk a kulisszák mögé is. Elsőként a 2015-ben alakult, moldvai népzenét játszó Tindia produkcióját láthatjuk. A színes egyéniségekből álló zenekar hangulatos, dinamikus és fiatalos erővel varázsolja el a táncolni vágyókat. Külföldiekhez, gyerekekhez vagy éppen a rendszeresen táncházba járókhoz is könnyedén alkalmazkodnak.

tindia_650.jpg

A második fellépőt valószínűleg nem kell sokaknak bemutatni: Szalóki Ági 1994-ben lépett először színpadra. 2004-ben alapította első zenekarát és készítette el első lemezét. Többszörös Fonogram-díjas, Artisjus előadói díjas, Regionális Prima díjas, Liszt Ferenc-díjas előadóművész.

szaloki_650.jpg

A harmadik koncertet a Poklade adja – a zenekarban benne van az egész Balkán. A kabócák éneke, a szétpattanó üvegszilánkok, a rakija tüzessége. Ízek, illatok, színek és zamatok, fájdalom és életigenlés, de főként valamiféle ősi energia, mely kézen ragad és elrepít. Zenéjük valódi poklade, valódi átváltozás. A Poklade zenekart legendás mesterek – Versendi Kovács József, Tiszai György és Peti Kovács István – tanítványai alapították 2010-ben, Mohácson.

A POKLADE ALBUMA IS SZEREPEL A 2020 LEGJOBB NÉPZENEI LEMEZEIT SOROLÓ TOPLISTÁN

poklade_650.jpg

Az “estét” pedig Koncz Gergely és barátai zárják, akik azt a hangzást igyekszenek visszaadni, ahogyan 1969 és 1985 közt muzsikáltak a palatkai zenészek tánc alá, odahaza, a saját vidékükön. A zenekarvezető szavaival: “A létező felvételek közt ez volt a leggazdagabb időszak, volt sok olyan igényű mulató ember, táncos, akik miatt még inkább élvezet, kihívás, megtiszteltetés lehetett jól muzsikálni.”

konczgergely_650.jpg

INTERJÚ ÉRTÉKEKRŐL, TAPASZTALATOKRÓL, TERVEKRŐL A PROGRAMIRODA VEZETŐIVEL

A sokszínű Halmos Béla Program Napját tehát mindenkinek ajánljuk, aki két órára szívesen elmerülne a népzene varázslatos világában.

(A cikk a Halmos Béla Program együttműködésével készült). 

https://recorder.blog.hu/2020/12/17/negy_kivalo_koncerttel_kedveskedik_a_halmos_bela_program
Négy kiváló koncerttel kedveskedik a Halmos Béla Program
süti beállítások módosítása