69 évesen elhunyt Balázs Fecó, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész, a Korál együttes alapítója. A hírt az Apostol együttes jelentette be a Facebook-oldalán. Még novemberben került kórházba koronavírus-fertőzéssel, állapota súlyosabb lett, a Bors szerint több mint 12 napig tartották mesterséges kómában, lélegeztetőgépen.
Balázs Fecó 1951-ben született Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult. 1967-ben csatlakozott a Neotonhoz, melyben 1972-ig billentyűzött. Akkor Som Lajossal kivált, és megalapították a Taurus XT-t, az első magyar hard rock zenekar azonban egy évvel később feloszlott.
1976-ban Koncz Zsuzsával zenélt, ebből a kísérőzenekarból jött létre a Korál, amit két évvel később alakított újjá, hogy továbbvigyék a Taurus örökségét. A bemutatkozó koncertet a Budai Ifjúsági Parkban tartották, első nagylemezük 1980-ban jelent meg, amelyet még 9 stúdiólemez és válogatás követett. Legnagyobb sikerüket a Homok a szélben című dallal aratták az 1981-es Tánc- és Popdalfesztiválon, ami egyfajta korszakhatár is a zenekar történetében, a dallamos keményebb rock helyett az érzelmesebb, líraibb, lassúbb szerzemények kerültek előtérbe a stúdiólemezeken.
1986-ban feloszlott a Korál, ezután szólókarrierbe kezdett. összesen 10 albumot adott ki, de szerzett filmzenéket, színházi előadáshoz kíséretet, illetve oratóriumot is (Kőfalak leomlanak). Utolsó nagylemeze 2011-ben jelent meg (60 – Csak az évek múltak el...). 1979 és 1984 között hatszor választották meg az év billentyűsének, 1998-ban kapott Liszt Ferenc-díjat, 2016-ban pedig Kossuth-díjjal jutalmazták. Haláláig koncertezett, idén jubileumi turnét tartott volna.
Balázs Fecó a Korál színeiben, 1983-ban a Szabadtéri Színpadon, Kecskés Miklós fotója: