Meghalt Eddie Van Halen

2020.10.07. 08:49, Gaines

vanhalen.jpg

Kedden, 65 éves korában elhunyt Eddie Van Halen, a rockzene egyik legmeghatározóbb, legvirtuózabb gitárosa, a Van Halen vezéralakja. A zenész régóta torokrákkal küzdött, amely a TMZ információi szerint az elmúlt időszakban átterjedt az agyára és más szerveire is.

Eddie Van Halen családja körében hunyt el a Santa Monica-i St. Johns kórházban, fia, Wolfgang, fivére, Alex, és felesége, Janie vett végső búcsút tőle. Fia az Instagramon erősítette meg a halálhírt: "Nem tudom elhinni, hogy erről kell írnom, de apám, Edward Lodewijk Van Halen, ma reggel elvesztette hosszú és viszontagságos harcát a rákkal. Nála jobb apát nem is kívánhattam volna. Minden perc ajándék volt, amit vele tölthettem a színpadon és azon túl."

Eddie Van Halen 1955-ben született a hollandiai Nijmegenben, szüleivel és legidősebb bátyjával, Alexszel hét évvel később költöztek a kaliforniai Pasadenába. Zenei környezetben nőtt fel, testvérével először zongorán kezdett tanulni, de a klasszikus zene helyett a rock felé kezdett kacsintgatni: először dobolni kezdett, míg Alex gitározott, ám hamar cseréltek, és több zenekart alapítottak (The Broken Combs, The Trojan Rubber Company). A rockfeldolgozásokat - elsősorban Jimi Hendrix- és Cream-dalokat - játszó Mammoth nevű együttesükbe vették fel énekesnek David Lee Roth-ot és Michael Anthony basszusgitárost, 1974-ben pedig nevet váltottak, és megszületett a Van Halen zenekar.

A csapat első demóit a Gene Simmons közreműködésével vették fel, az áttörést az 1978-as debütlemez hozta el, rajta az Eruption című számmal, amelyben a gitáros alig két perc alatt kétkezes "tapping" technikájával, dallamvezetésével, trükkjeivel és mutatványaival újradefiniálta a rockgitározást. Karrierje során rengeteget kísérletezett a gitártechnikával, vagy magával a hangszerrel - leghíresebb gitárját, a "Frankensteint" maga eszkábálta össze -, szólóit és riffjeit a könnyűzene történetének legjobbjai között tartják számon. A Van Halen első öt nagylemezén olyan további népszerű dalok sorakoztak, mint az Ain't Talkin' 'Bout Love, a Jump és a Panama, a zenekar több évtizedes fennállása alatt sok változáson, énekes- és tagcseréken, kiválásokon és visszatéréseken ment keresztül, amelyeket Eddie Van Halen alkohol- és drogproblémái is súlyosbítottak. A gitáros 2008 óta volt tiszta.

Nemcsak a Van Halen színeiben nyújtott produkciói voltak óriási hatással az őt követőkre, szólógitárosként is emlékezetes produkciókban vett részt. Ezek közé tartozott Michael Jackson Beat It című legendás számának gitárszólója; mint a Billboardnak 2015-ben elmondta, a dal hangszerelésében is kivette a részét Quincy Jones mellett, sőt át is írta kicsit a rá eső részt. Közreműködött továbbá Brian May első szólólemezén, a Star Fleet Projecten is. A Van Halennel utoljára 2015-ben lépett fel. Halálhírét követően számos rocksztár emlékezett rá Lenny Kravitztől Tom Morellón és Flea-n át Brian Wilsonig, Nikki Sixx szerint ő volt "a rockzene Mozartja". 

https://recorder.blog.hu/2020/10/07/meghalt_eddie_van_halen_412
Meghalt Eddie Van Halen
süti beállítások módosítása