Filmrecorder. Tisztára mint a Dallas, csak a cikiség nélkül

Amikor tavaly véget ért a Trónok harca (Game of Thrones), sokan próbálták megtippelni, mi pótolhatja majd a hatalmas népszerűségnek örvendő fantasy-széria által hagyott űrt a presztízssorozatairól ismert HBO kínálatában. A Westworld tűnt a legesélyesebb követőnek, ám az idei Emmy-jelöléseket elnézve eldőlt, hogy nívó szempontjából egy olyan sorozat követi a Trónok harcát a csúcson, amit már a címe is erre a szerepre készített fel. Az Utódlás (Succession) ugyan távol áll a fantasy műfajától, mégis megvan benne az, amiért a Trónok harcába is beleszerettünk: politikai taktikázás, családi üzelmek, hatalmi harc és egy számunkra ismeretlen világ. Nézd meg az Utódlás első két évadát az HBO GO-n: regisztrálj, és hét napig ingyen sorozatozhatsz!  

Július végén jelentették be a legrangosabb tévés elismerésnek számító Emmy-díj jelöltjeit, és míg tavaly a Trónok harca foglalta el a lista jelentős részét rekordszámú jelölésekkel, idén az Utódlás lett az HBO legünnepeltebb drámasorozata 18 jelöléssel. Bár a szintén HBO-s Watchmen még ennél is több, összesen 26 jelölést zsebelt be, minisorozat lévén egyetlen díjszezonban tud kaszálni, a harmadik évad előtt álló Utódlás viszont jó eséllyel a következő években is az HBO zászlóshajója maradhat. Mi teszi olyan különlegessé a kismilliomodik gazdag családról szóló drámát, hogy először a kritikusok legnagyobb kedvencévé, majd várhatóan az Emmy nagy nyertesé váljon vasárnap este? 

A legvéresebb hatalmi harc családon belül zajlik

Az Utódlás eredete egy soha meg nem filmesített forgatókönyvhöz köthető, amit Jesse Armstrong (Egy kis gubanc, Peep Show, The Thick of It) a milliárdos Murdoch családról írt. A Fox News-t, a The Wall Street Journalt és a Disney-felvásárlásig a 21 Century Fox stúdiót is magába foglaló Murdoch-médiabirodalom élén Rupert Murdoch áll, aki 89 évesen sem vonult még nyugdíjba, annak ellenére, hogy hat gyermeke közül több jelentkezőt is találna a vezetés átvételére. Armstrong filmterve a családfő 78. születésnapjáról szólt volna, amit a család az utódlásról szóló vitával tölt. Bár a Murdoch rákerült a legjobb visszautasított forgatókönyveket listázó The Black Listre, így sem készült el, helyette megalapozta Armstrong fiktív médiamogul családról szóló sorozatát. 

A Rupert Murdoch által ihletett médiamogul, Logan Roy

Armstrong többször is lenyilatkozta, hogy az Utódlás Roy családja nem feleltethető meg teljesen a Murdoch dinasztiával, és az angol királyi családtól kezdve Trumpékon át a Disney vezetőségéig sok más valós utódlási harcból merített a sorozathoz – ettől még kézzel fogható a hasonlóság. Logan Roy (Brian Cox) médiabirodalma kísértetiesem emlékeztet Rupert Murdoch-éra: a Waystar Royco szenzációhajhász jobboldali tévécsatornája egyértelműen megfeleltethető a Fox csatornának, de a bulvárlapok feletti uralomtól kezdve a menő online platform felvásárlásáig sok további párhuzamot is találhatnak a szemfüles nézők. A Roy-Murdoch kapcsolat felismerése viszont egyáltalán nem szükséges a sorozat értéséhez és értékeléséhez, ugyanis az Utódlásban prezentált politikai machinációk univerzálisabbak egyetlen valós család történeténél.

Ahogy a Murdoch forgatókönyve, úgy az Utódlás pilotja is a családfő születésnapján játszódik. Logan betölti 80. életévét és minden adottnak tűnik ahhoz, hogy a vezetői pozícióra leginkább ácsingózó fia, Kendall (Jeremy Strong) lépjen a helyébe. Csakhogy a vállalatát kemény kézzel, lényegében egyedüli döntéshozóként irányító öregnek nem akaródzik átadni a kormányt, idővel pedig két másik gyermeke, a felelőtlen fenegyerek Roman (Kieran Culkin) és a sokáig külön karrierutakon járó, de a Waystar Royco vonzásától szabadulni nem tudó Shiv (Sarah Snook) is elkezd szemezni az utódpozícióval. Bár a Trónok harcával ellentétben itt nem különböző családok csapnak össze a hatalomért, hanem egyetlen családon (és vonzáskörén) belül zajlik a harc, az ettől még nem lesz kevésbé véres, sőt: minél közelebbi a rokonság, annál hatékonyabb a hátbaszúrás.

Logan az utódszerepért legvehemensebben küzdő fiával, Kendall-lel

Amikor a Dallas találkozik az Ítélet: családdal

Az Utódlás nem egy ütős high conceptre épül, és nem is lehet egy pár szavas szlogenben összefoglalni, hogy a kontenttúltengés korában miért érné meg egy első ránézésre nem túl izgalmas és eléggé antipatikus milliárdos család vesződését nézni epizódonként 50+ percen keresztül. Nem véletlen, hogy a sorozat nem az első évad 2018-as debütálása idején lett felkapva, hanem a második évad közepe környékén, ugyanis kevesen ugrottak rá noszogatás nélkül. A noszogatás pedig részben az újságírók oldaláról érkezett, akik lényegében csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak az eleve erős első évadot egy még mesteribb másodikkal megfejelő sorozatról (“az év sorozata”, “minden idők legjobb sorozata”, “az egyetlen jó sorozat”, “kihagyhatatlan sorozat” címkék visszatérő elemek az Utódlásról szóló cikkekben). Ugyanakkor a személyes ajánlások és persze a közösségi média is sokat segített a népszerűség növelésében – a Twitter például hasonlóan “robbant fel” a második évad minden epizódjának premierje után, mint a Trónok harca idején. 

Shiv megkapja a magáét a mostohaanyjától, akit a Ramy-ból is ismert Hiam Abbass alakít

A “kihagyhatatlan” presztízsdrámák hallatán sokan egyből egy nyomasztó, sötét, tragikus, erőszakos és fontos alkotásra asszociálnak, holott az Utódlás aligha állhatna távolabb ettől a képtől. Vonzerejét véletlenül sem a komolyságában kell keresni, épp ellenkezőleg; azért tudott ilyen hatékonyan kiépíteni magának egy elkötelezett rajongótábort, mert a közönség szórakoztatására leginkább alkalmas két műfajt egyesíti: a szappanoperát és a vígjátékot. A Vox újságírója világított rá, hogy az HBO előszeretettel újít fel lenézett vagy divatjamúlt műfajokat a sorozataival: a Maffiózók (The Sopranos) a maffiafilmet, a Trónok harca a fantasy-t gondolta újra, az Utódlás előképének pedig az olyan gazdag családokról szóló amerikai szappanoperák tekinthetők, mint a Dallas és a Dinasztia (Dynasty). Ezekből hátrahagyja a mára már cikisnek ható elemeket, csak azt veszi át, ami segít a nézőket hétről hétre a képernyő elé szegezni: a váratlan fordulatokat, a bonyolult kapcsolati hálókat és a folyamatos ármánykodást.

Aki nem tud megbarátkozni a szappanopera kifejezéssel, tekinthet rá Shakespeare-i királydrámaként is: bár a szereplők nem verses formában társalognak, a dialógusok így elképesztő gondossággal és gyakori többletjelentéssel lettek megírva, és a „Fuck off!” (Baszódj meg!) káromkodás sem kapott még ilyen sajátos költőiséget. 

A szappanopera/királydráma jelleg működéséhez olyan karakterek is kellenek, akik kellőképpen archetipikusak mégis összetettek ahhoz, hogy a közönséget érdekelje a sorsuk és oldalt is tudjanak választani. Az Utódlás remek karakterek sokaságát vonultatja fel a zsarnok apától kezdve a tékozló fiún át az üvegplafonon áttörni vágyó lányig, akiket fantasztikus színészgárda kelt életre – nem véletlenül kapott Emmy-jelölést hat kiemelt szereplő is. Ezekre a karakterekre ugyan nem lehet jó emberként tekinteni, de időként képesek vagyunk azonosulni félelmeikkel és vágyaikkal, netán még drukkolunk is nekik. 

A színészgárda egyik Emmy-jelöltje, Kieran Culkin Roman Roy szerepében

A drámai hatás fokozását szolgálja Nicholas Britell (Holdfény, A nagy dobás) grandiózus és a tematikai változásokat pontosan lekövető zenéje, kezdve a sorozattörténet egyik legikonikusabb introdallamával. Mintegy kiegyenlítésképpen a kameramozgás pont az érzelmi bevonódás ellen dolgozva, az áldokumentarista alkotásokra jellemző kézikamerával és hirtelen ráközelítésekkel hívja fel a figyelmet a médiumra, vagy éppen statikus távolságtartással viszonyul a szereplőkhöz. 

Mivel a streamingtrendek ellenére az Utódlás epizódjai nem egyszerre, hanem hétről hétre válnak elérhetővé, ez még könnyebbé teszi a sorozatra való rákattanást, hiszen sokkal kifizetődőbb élmény eljutni a meglepő végkifejletekig. Az eddigi két évad futása alatt pedig – akárcsak a Trónok harcánál – végig lehetett tippelgetni, hogy kié lesz végül a „Vastrón”. 

A második évadban a Holly Hunter által alakított Rhea Jarrell is beszáll a ringbe

Egyik héten még úgy tűnik, hogy Logan kirobbanthatatlan a vezetői székből, a következőn már valamelyik gyereke lép elő, majd a rákövetkező héten egy újonnan érkező játékos kerül befolyásos pozícióba. Az utódlási háború frontvonalai folyamatosan változnak, ahogy maga a Waystar Royco is átesik néhány válságon – egy első évadban belengetett botrány a másodikra nő olyan méretűvé, hogy a családtagok kénytelenek az egymással küzdés közben közösen oltani a tüzet, mielőtt tönkremenne mindaz, amiért ölik egymást. 

Nehéz lenne egyetlen műfajba sorolni a sorozatot, mely a drámaiság mellett erőteljesen hajlik a komédia felé is. Armstrong szatirikus vígjátéksorozatokkal teli múltja egyértelműen megmutatkozik az Utódlás humorában is: hiába látjuk a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb embereit, aligha lehetnének nevetségesebbek. Bár a valaha formabontónak számító antihősök mára már szinte kötelező elemmé váltak, az Utódlás főszereplői annyi szimpátiát és karizmát sem kapnak, mint Don Draper vagy Tony Soprano.

Roy-ékban megidéződik Az ítélet: család (Arrested Development) való világtól abszurd szinten elszakadt családjának képe, de a sorozat gyilkos humorához inkább Az alelnök (Veep) – amin Armstrong szintén dolgozott íróként – áll a legközelebb: mindkét szériát pörgős dialógusok, politikai ügyeskedések, morális fekete lyukként viselkedő karakterek és zseniális alázások jellemzik. A helyzetkomikum és a csattanók a legjobb sitcomokat idézik, de leginkább a politikai szatíra jelleg emelkedik ki; nincs olyan gerinc, amit ne lehetne megvenni, és nincs olyan tény, aminél ne lehetne erősebb hazugságot találni.

A szatíra mögül felsejlő tragédia

Az Utódlás tökéletesen illeszkedik az úgynevezett „Eat the rich!” (Együk meg a gazdagokat!) trendbe. A társadalmi olló egyre látványosabb szétnyílásával mostanában sorra jellenek meg a felső tízezerrel és magával a kapitalizmussal szemben is erősen kritikus alkotások, az Utódlás pedig a lehető legtávolabbra helyezi el magát a megmutatott életmód és emberek dicsőítésétől. A sorozat a hatalom gátlástalan birtokosai iránti egyre növekvő össznépi haragra reflektálva nézői vágybeteljesítésként is működik: kifejezetten élvezetes kárörvendve nézni, ahogy a korrupt elit tagjai sorra buknak bele saját önhittségükbe és ármánykodásukba.

Bár olyan luxusvilágot tár elénk a sorozat, amibe sosem nyerhetünk bebocsátást, még a „vagyonpornó” jelleg sem működik igazán. Hiába látjuk a szereplőket villákban, jachtokon és magángépeken, hiába hordják a legszebb ruhákat, eszik a legjobb ételeket és isszák a legjobb borokat, annyira áthat mindent a boldogtalan, frusztrált vagy éppen félelmetes légkör, hogy egy pillanatig sem vágyunk a helyükbe. 

Jachtos kiruccanás fagyos hangulatban

A kapitalizmuskritika nem merül ki az antipatikus milliárdosokon való viccelődésben: az Utódlás érzékletesen mutatja be, hogyan teszi elviselhetetlenné az életet, ha a felhalmozott vagyon mögött több évtizednyi bántalmazás lapul. Élvezettel figurázza ki a gazdagokat, de közben abba is betekintést enged, mitől lettek ilyen rettenetesek. Emiatt válhat presztízsdrámává a szatirikus hangnem ellenére is: a szappanoperai fordulatok lélektani mélységet kapnak az abúzus és a manipuláció körforgásának megmutatásával.

Nemcsak a pénz alapvető korrumpáló hatása miatt lett a Roy gyerekekből egy érzelmileg visszamaradott, végtelenül önző bagázs. Keveset esik róla szó a szereplők között, de a kisebb-nagyobb jelekből teljesen egyértelművé válik, hogy Logan Roy gyerekei mérgező környezetben nőttek fel, apai és anyai szeretet nélkül, ahol gyakori volt a verbális és a fizikai erőszak. A félelem és erőszak láncolata pedig még régebbre nyúlik vissza, hiszen arra is kapunk utalásokat, hogy Logant is bántalmazták gyerekként. A generációk sorra örökítik tovább ezt a viselkedésformát, és ehhez nem is kell Roy-nak lenni. A családba kvázi bekéredzkedő Greg Hirsch (Nicholas Braun) és Tom Wambsgans (Matthew Macfadyen) egyrészt a sorozat legszórakoztatóbb párosa, másrészt ők kapják a legdurvább ütéseket, és ahelyett, hogy kikérnék ezt maguknak vagy elmenekülnének a toxikus behatások forrásától, ők is fokozatosan eltanulják a Roy-módszert.

Az Utódlás Stan és Panje, a Royékhoz beházasodó Tom és az elfeledett unokaöcs Greg

Roy-ék környezetében bántalmazó hierarchia épült ki, ahol mindenki tapos és mindenkin taposnak, ez pedig csírájában fojtja el az empátia képességét. A szellemes beszólásokon jókat lehet nevetni, de néha a kamera kicsit hosszabban időzik el az áldozat arcán, hogy érezzük a folyamatos státuszharc lélektani következményeit – ahogy a milliók életét befolyásoló mogulok inkompetenciája és üzleti döntéseiket befolyásoló komplexusaik is csak addig viccesek, amíg bele nem gondolunk, hogy ez a valóságban is így megy. 

Az Utódlás a felső tízezer gúnyos kritikája mellett egy olyan család tragédiája, amelynek tagjai egész életükben a manipuláció, a hazugság és a hatalmi játszmák nyelvén kommunikáltak egymással, így arra kárhoztak, hogy soha ne legyen egy őszinte mozzanatuk vagy egy egészséges kapcsolatuk és sose kapják meg a megváltást, amit a pénztől és hatalomtól várnak. Az egyetlen kiutat a családi tűzfészektől való teljes elszakadás jelentheti – történik is pár erre vonatkozó kísérlet – ám az aranyéletről nagyon nehéz lemondani.

Ilyen környezetben még a méregdrága pezsgő is megsavanyodik a szájban

Az HBO sztárszériája nem azért lett ekkora siker, mert gyökeresen megújította volna a sorozatipart, hanem mert az aktuális társadalmi frusztrációkba beletalálva mesteri szintre emelte a hangnemek vegyítését, kivételes hatékonysággal mutatva meg, hogy a pénz nem boldogít.

szerző: Rácz Viktória

Próbáld ki most hét napig ingyen az HBO GO-t! Regisztrálj, nézd végig az Utódlás mindkét évadát, és fedezz fel sok más sorozatot!