Meghalt Sid McCray, a Bad Brains alapítója

2020.09.14. 10:27, Gaines

mccray.jpeg

Elhunyt Sid McCray, a legendás washingtoni hardcore zenekar, a Bad Brains legelső énekese. A halálhírt a csapat Facebook-oldalán megerősítették, a halál oka egyelőre ismeretlen.

Sid McCray egyike volt a Bad Brains alapító tagjainak, ott volt 1976-ban, amikor még Mind Power néven fúziós jazzt játszó formációként alakult meg a majdani DC hardcore zenekar. 1977-ben váltottak nevet az akkoriban kibontakozó punk hatására. A legendárium szerint McCray ismertette meg társait a punkrockkal, a Sex Pistols és a Ramones dalaival. Részt vett a legkorábbi Bad Brains-számok megírásában (például a The Regulator című dalnál), ám még 1978-ban kiszállt, és helyét a gitáros H.R. vette át az énekes poszton; McCray így már nem szerepelt a nagy hatású, egyik első valódi hardcore felvételnek nevezhető 1980-as Pay To Cum kislemezen sem. "Egy darabig a csapatban énekeltem, de aztán lecsengett nálam a dolog, mert láttam, hogy H.R. ezerszer jobb énekes" - nyilatkozta később McCray, aki nem rajongott a rasztafariánusokból álló zenekar reggae-s hatásaiért sem, mint mondta, akkor ő még durvulni akart. 2017 végén Darryl Jennifer basszusgitáros kiállítás-megnyitóján egy meglepetéskoncert erejéig újra beszállt egykori zenekarához egy számra.

https://recorder.blog.hu/2020/09/14/meghalt_sid_mccray_a_bad_brains_alapitoja
Meghalt Sid McCray, a Bad Brains alapítója
süti beállítások módosítása