Középkori táncjárványt filmesített meg két zseni

2020.07.08. 12:02, Gaines

strasbourg.jpg

Valós eseményt, egy 16. századi, hónapokig tartó, strasbourgi táncjárványt dolgoz fel Jonathan Glazer legújabb filmje, amelynek eddig a létezéséről se tudtunk, ehhez képest már két hét múlva, július 20-án be is mutatják a BBC Two tévécsatornán. A Strasbourg 1518 címet viselő projekt zenéjét is izgalmas figura jegyzi.

A zavarba ejtő, ötszáz évvel ezelőtti tömeges táncőrület egyetlen nő táncával kezdődött, akihez aztán százával csatlakoztak újabb és újabb követők; a járvány júliusától szeptember elejéig húzódott, és a végkimerülésig tartó táncolás halálos áldozatokat is szedett. A rejtélyes tömeghisztéria okairól, magyarázatáról sok elmélet született, ezeket itt lehet alaposabban végigkövetni

Ez a sztori filmre vagy színpadra kívánkozik, fura is, hogy eddig senki nem dolgozta fel. Most a klip- és reklámfilm rendezőből radikális művészfilmessé avanzsált Jonathan Glazer korrigálta ezt a hiányosságot, akitől hat éve láthattunk utoljára nagyjátékfilmet, a hideglelős Under The Skint, melyben Scarlett Johansson szűkszavú űrlényként csábítja éjfekete barlangjába a férfiakat, és amely filmet azóta is rengetegen másolnak (Stranger Things). Tavaly Glazer egy hét perces rövidfilmet készített a BBC Two számára (The Fall), és már bejelentették, hogy a következő nagyjátékfilmes rendezése egy holokausztdráma lesz, de ezt megelőzi a Strasbourg 1518 című meglepetésprojekt. A filmről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a karantén során készült, a zenéjét pedig Mica Levi szerzi, aki az Under The Skinben dolgozott együtt a rendezővel. (És amúgy sokoldalú, experimentális zseni.) Nem derült ki, hogy rövidfilmről van-e szó, csak annyit tudni, hogy a rendező "a világ legjobb ma alkotó táncosaival működött együtt elszigeteltségben", mi ezek alapján ütős montázsra számítunk, amelyben Levi kísérleti zenéjére egyre többen fognak fokozatosan megőrülni, szóval az Eksztázis kicsiben. Várjuk.

https://recorder.blog.hu/2020/07/08/kozepkori_tancjarvanyt_filmesitett_meg_ket_zseni
Középkori táncjárványt filmesített meg két zseni
süti beállítások módosítása