Uralkodó meggyőződés, hogy a holokausztfilm alműfajában már nem igazán lehet újat mutatni és a legtöbb néző nem is akar több történelemórát végignézni a második világháború borzalmairól. A legütősebb Radiohead-klipek és az ultrabizarr Under the Skin rendezőjétől azonban hiába is vártunk volna felemelő vagy tanulságos történelmi filmet, Jonathan Glazert a téma vérfagyasztó abszurditása és aktualitása érdekelte. Ez az írás először a Recorder magazin 111. számában jelent meg.
Ahogy Kate Winslet a Futottak még… című sorozatban megmondta, ha díjakat akarsz nyerni, forgass holokausztfilmet! A sors fintoraként Winslet végül maga is egy teljesen felejthető és meglehetősen hatásvadász második világháborús filmért nyerte el a már régóta esedékes Oscarját. Ez a cinikus futószalaggyártás és A felolvasónál még rosszabb filmek hozták el a csömört és azt az általános következtetést, hogy az emberiség legsötétebb tragédiájáról nem kellenek felemelő és tanulságos filmek.
Mivel az átlag filmkedvelőtől nem várható el, hogy Claude Lanzmann kilenc és fél órás Shoah-jából tájékozódjon, jobbára megingathatatlan maradt a meggyőződés, hogy Steven Spielbergnél jobban senki nem fogja filmen bemutatni, hogy mi történt a náci haláltáborokban. Érdekes módon ő pont napokban, az Oscar kampány kellős közepén nyilatkozta, hogy a saját filmje óta az Érdekvédelmi terület a legjobb film a holokausztról. Mindenesetre Spielberg annak idején tudta, hogy a Schindler listája úgy tud a lehető legszélesebb közönséghez eljutni, ha van benne szépség, reménysugár és megható megemlékezés a túlélőkkel. Huszonkét év és egy elsőfilmes magyar rendező kellett ahhoz, hogy ennek szükségességével (remélhetőleg) egyszer s mindenkorra leszámoljon a filmvilág.
Jonathan Glazer egyértelműen magáévá tette Nemes Jeles László szemléletét, miszerint a holokauszt borzalmát értelmetlen pátosszal vagy érzelgősséggel ellensúlyozni. A Saul fia mellett Nemes Jeles 2007-es rövidfilmje, a Türelem (az alábbi videoablakban megnézhető a teljes film) hatása is egyértelműen kimutatható az Érdekvédelmi területen, sőt, az egyik jelenetről Mundruczó Kornél Evolúciójának az első része is eszünkbe juthat. A fesztiválkedvenc magyar rendezőktől azonban kevésbé meglepő ez a témaválasztás, mint a videoklip-rendezőként indult, majd David Lynch trónjára törő Glazertől.
Abszurditást persze nem nélkülöz az alapkoncepció, mely szerint egy náci család mindennapjait követhetjük, amint az auschwitzi koncentrációs tábor közvetlen szomszédságában szépítgetik a kis paradicsomukat. A nő (Sandra Hüller második tökéletes 2023-as alakítása az Egy zuhanás anatómiája után) álmai otthonát találta meg a halálgyár árnyékában, a férfi (az alapul szolgáló Martin Amis-regényben fiktív karakter, itt konkrétan Rudolf Höss) karrierje pedig egyre feljebb ível a tábor sikeres működtetése miatt. A kamerának nem is kell bemennie a falak mögé, a néző pontosan tudja mi zajlik ott és a nyugtalanító zajok (Mica Levi zenei aláfestése legalább olyan hátborzongató, mint az Under the Skinben) hatásosabbak bármely dramatizált náci kegyetlenkedésnél.
 |
| Sandra Hüller az Érdekvédelmi terület című filmben |
A valóságshow-kat idéző kandikamera-nézőpont különösebb narratív feszültség nélkül is tökéletesen bemutatja az emberi aljasság egy tevőleges és egy passzív formáját. Glazer bravúrja viszont abban rejlik, hogy szimpatikussá ugyan soha nem teszi a karaktereit, de kínál a hétköznapi dilemmáikkal azonosulási pontot. Sokkal egyszerűbb lenne képregénygonoszként elintézni a nácikat, akiktől kihányjuk a belünket, majd legyintünk, hogy úgyis régen volt. Helyette kapunk egy családot pitiáner, ám időtlen mindennapi feszültségekkel és ambíciókkal, amelyek mindig fontosabbak számukra, mint az, hogy a szomszédban embereket mészárolnak le. Ez az újszerű megközelítés adja a film aktualitását; Auschwitz már csak múzeum, de a holokauszt borzalmait lehetővé tevő emberi gyarlóság él és virul.
szerző: Onozó Róbert
osztályzat: 10/10
Az Érdekvédelmi terület február 15. óta látható a mozikban.
