74 évesen elhunyt Najmányi László, író, képzőművész, film- és színházrendező, zenész, a 70-es évek egyik legjelentősebb magyar avantgárd alkotója. A halálhírt a Wanted magazin közölte.
Najmányi László 1946-ban az ausztriai Hermagor fogolytáborában született. Az 1970-es évek elejétől kezdve írással, experimentális színházzal és elektronikus zenével foglalkozott; a Kovács István Stúdióban rendezett darabokat, később a veszprémi Petőfi Színháznak készített díszleteket. Filmeket is forgatott, az elsők között készített videót Magyarországon; leghíresebb filmje, A császár üzenete 1975-ben készült.
1977-ben alapította meg Molnár Gergellyel a Spionst, a kommunista blokk első punkzenekarát. Magyarországon mindössze négyszer léptek fel, ezt követően a zenekar tagjai disszidáltak: Najmányi 1979-ben emigrált Párizsba a folyamatos hatósági zaklatások miatt, és kint folytatták az együttessel a munkát. Megjelentettek egy kétszámos, posztpunkos kislemezt és egy négyszámos, újhullámos EP-t, munkakapcsolatba kerültek Malcolm McLarennel, a Sex Pistols egykori menedzserével is. Najmányi 1980-ban Kanadába, majd onnan az Egyesült Államokba, New Yorkba költözött. A kilencvenes évek végén tért vissza Magyarországra, 1999 és 2002 között a Wanted magazin hasábjain jelentette meg Az igazi Trebitsch – Egy nyomozási napló töredékei című sorozatának egyes részeit.
"Fantasztikus tudású, fantazmagóriás ember, sokat tanultam tőle" - írta róla Prieger Zsolt, amikor legnagyobb zenei hatásai között nevezte meg a Spionst. Najmányi pedig így írt magáról a Szépírók Társasága oldalán:
Eseménydús, hosszú életem volt. Számos politikai rendszerben, 4 kontinens 12 országában éltem.
60 éves koromig 116 lakásban laktam. Dolgoztam segédmunkásként, asztalosként, tapétázóként, szobafestőként, férfiprostituáltként, mérnökként, díszlettervezőként, színházi- és filmrendezőként, színészként, zenészként, zeneszerzőként, festőművészként, szobrászként, íróként, újságíróként, belsőépítészként, faültetőként a prérin, meteorológusként az északi sarkkörön túl, voltam babysitter, csavargó, katona, tolvaj, koldús, történelemkutató és antropológus. Egy apró, Karib tengeri szigeten, a Grenada államhoz tartozó Carriacou-n, 47 évesen éreztem először otthon magam. Másodszor két évvel később, Indonéziában tapasztaltam ugyanezt az érzést. Sokéves hontalanság után New York fogadott be. Független gondolkodónak tartom magam. Zsidó vagyok, mint mindenki. A rastafariánus vallás ajánlásait követem. Az időben hiszek. A direkt demokrácia híve vagyok. Utazó, történetmondó vagyok.
