ZenéSzínész sorozatunk főszereplői olyan neves zenei előadók, akik főállásuk mellett komolyabb filmes karriert is fel tudtak építeni. Minden alanytól három-három alakítást veszünk elő. Múlt héten megnéztük, hogyan debütált Tupac Shakur a filmvásznon, most Hazug igazság című második filmjével meggyőződhetünk róla, hogyan emeli a tétet.
Tupac filmes debütálásában, a Hosszú lé című thrillerben testhez álló szerepet kapott, magnetikus kisugárzásával, izzó jelenlétével a vászonra szögezte a tekintetünket a tragikus, megpecsételt sorsú, bűnbe sodródó Bishopként. Második alakítását egy évvel később, 1993-ban láthatták a nézők a mozikban. A rapper ezúttal egy Lucky nevű postást játszik, akinek nem kevésbé zűrös az élete, mint Bishopnak volt a Hosszú lé kezdetén: amikor a kislányát elviszi drogfüggő anyjától, a lakásban a nő aktuális drogdíler barátjával szolidaritásban veri meg a fickót, akivel a nő éppen lefekszik, nem sokkal ezelőtt pedig az utcán korzózó, bosszúra szomjazó bandatagokkal dumál. Már sejtjük is, mi lesz a folytatás, főleg, ha még azt is tudjuk, hogy a rendezői székben az a John Singleton ül, aki előzőleg a Fekete vidékben ötvözte a felnövéstörténet műfaját a Los Angeles-i fekete bandaháborúk közegébe.
TUPAC ELSŐ FILMJÉRŐL ITT ÍRTUNK BŐVEBBEN
Csakhogy a Hazug igazság nem arról szól, hogyan csúszik le a lejtőn Lucky, vagy hogyan kényszerül választani a törvénytisztelet és a bűnözés között. Tupac nem lett beskatulyázva, ezúttal nem gyilkost kellett játszania, hanem romantikus hőst, egy átlagos hapekot. A film cselekménye ugyanis akkor indul be, amikor Lucky és legjobb barátja/kollégája, Chicago (Joe Torry) bevágják magukat a postás furgonba, és útra kelnek Los Angelesből Oaklandbe Chicago csaja, Iesha (Regina King) társaságában, aki magával rángatja barátnőjét, Justice-t (Janet Jackson) is a kirándulásra. Mármost, Lucky és Justice már találkoztak egyszer: a srác megpróbálta befűzni a fodrászszalonban dolgozó lányt, aki gúnyosan kikosarazta, és ha azt mondjuk, hogy a közös út kezdetén nem jönnek ki jól egymással, akkor még finoman fogalmaztunk. Na, és innen már tényleg sejthetjük, mi lesz a folytatás.
A korabeli kritikusok többnyire lehúzták a filmet, és nagy valószínűséggel értetlenül álltak az előtt, hogy a 24 évesen első filmjével minden idők legfiatalabb Oscar-jelölt rendezőjeként (és az első afro-amerikaiként a kategóriában) berobbant Singleton újabb szociorealista dráma helyett egy romantikus filmmel rukkol elő másodszorra. Pedig a Hazug igazság a maga szabálytalanságával, meglepő tónusváltásaival valójában ambiciózusabb, mint az önéletrajzi ihletésű debütfilm volt. A nyitójelenet brutális gyilkosságban tetőzik, ezt követően a film első harmadát a fodrászszalonban töltjük, a Birkanyírás női főszereplős változatában. Majd kezdetét veszi egy road movie, melynek végállomása ismét erőszakba és tragédiába fordul.
Mindez teljesen tudatos Singleton részéről, aki fogja a szinte kizárólag fehér sztároknak fenntartott romkom műfaját, elveszi Tom Hankstől és Meg Ryantől, majd odaadja Janet Jacksonnak és Tupacnak. A staféta átadása egyből a film elején megtörténik, amikor Billy Zane és Lori Petty smúzolnak szappanoperás beállításokban, mielőtt kiderülne, hogy filmet nézünk a filmen belül egy autós moziban valódi főhősünkkel, Justice-szel; a film egy későbbi pontján Lucky az Elfújta a szél legendás zárómondatát idézi, a "damn"-t egy"fuck"-ra cserélve. Az író-rendező megmutatja, hogyan nézne ki a romantikus film (plusz a road movie) zsánere fekete főszereplőkkel: egyrészt megtartja a helyenként giccses, naplementés, tengerparti beállításokat, a kezdeti utálatból évődésen keresztül románcba hajló dinamikát a két főhős között, leköveti az ilyenkor elvárt paneleket. "Ugyan miért ne lehetne más a románcba bonyolódó páros bőrszíne?" - teszi fel a kérdést a film. De azzal a kérdéssel is megtoldja, hogy miben lenne más egy ilyen leosztás; például abban, hogy a bánatában a tükör előtt Stevie Wondert hallgató Justice lakása körül rendőrhelikopterek zakatolnak, hogy a háttérben a Rodney King-zavargások nyomait látjuk; és hogy az állandó rendőri jelenlét, a pisztolyukat mutogató bandatagok közül kiszabaduló figurák számára mekkora váltás, pillanatnyi megkönnyebbülés egy békés parkbeli sütögetés.
A komikus és dráma között ingázó film mellékszereplői is emlékezetesek (különösen Regina King, valamint a Justice főnökasszonyát játszó Tyra Ferrell, de felbukkan egy-egy cameóra Q-Tip és Maya Angelou is), de a főszereplők közti nagyszerű kémia az egyértelmű bizonyíték arra, hogy működik Singleton műfaji játéka. Janet Jackson és Tupac Shakur összjátéka hiteles és természetes, mind a konfrontatív szakaszban, mind olyankor, amikor a gyengédebb oldalukat mutatják egymásnak. Mindketten fantasztikusak - nonszensz, hogy Jacksont Arany Málnára jelölték az alakításáért, és szomorú, hogy később aztán alig játszott filmekben, és nem kapott ennyire jó szerepeket. Tupac nem kevésbé hús-vér figurát teremt, akiben ott van ugyanaz a düh és agresszió, amivel Bishopot is felruházta, hirtelen haragú, időnként kitör belőle a frusztráció, képes méretes seggfej lenni. A rapper ugyanakkor komikus vénáját is meg tudja csillogtatni, amikor bepofátlankodik egy családi összejövetelre, míg egy súlyos veszteség után megrázóan meztelenedik le érzelmileg, hegyomlásnyi fájdalmat jelenítve meg pusztán a testtartásával, azzal, ahogy összegörnyedve, ököllel csépeli a fejét.
A Hosszú lé után talán még mondhattuk volna, hogy Tupac a karizmájából él a filmvásznon, de a Hazug igazság már egyértelműen egy magabiztos színész filmje. Singleton a rapper halála után azt nyilatkozta, még sokszor akart együtt dolgozni vele, és az volt a terve, hogy olyanok lesznek ők ketten, mint Martin Scorsese és Robert De Niro. Tupac első két alakítását, fejlődését látva a rendező elképzelése egyáltalán nem tűnik légből kapottnak.
szerző: Huszár András
