ZenéSzínész – Tupac Shakur, 1. rész: Hosszú lé

ZenéSzínész sorozatunk főszereplői olyan neves zenei előadók, akik főállásuk mellett komolyabb filmes karriert is fel tudtak építeni. Minden alanytól három-három alakítást veszünk elő. Elsőként Tupac Shakur színészi debütálását, a Hosszú lé című, hiphoppal gazdagon megszórt thrillert vizsgáljuk meg.

Amikor egy rapper átnyergel a filmvászonra, az esetek túlnyomó többségében akciófilmes vagy bűnügyi műfajban próbálja ki először magát. Logikus döntés, hiszen a hiphopban mindig is szinte előfeltétel volt a nagy önbizalommal vagy elbizakodottsággal párosuló karizmatikusság, és  nemcsak a gengszterrap esetén ültethető át könnyen akciófilmbe egy rapper alteregója. A másik opció az önéletrajzi ihletésű film: Will Smith pont ezt a kettőt ötvözte, a részben saját életén alapuló Kaliforniába jöttemmel lett szitkomsztár, a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? pedig robbanások a tűzpárbajok közepette emelte be a filmcsillagok közé, 50 Cent kapásból ötvözte a memoárt a bűnnel a Pénzed vagy életedben, Eminem pedig a 8 mérfölddel le is zárta a filmes kalandozását.

Tupac Shakur megfordította a sormintát: először esett be neki egy erős filmszerep, majd félig-meddig abból építette fel a zűrös-balhés, intelligens és fenyegető rapper figuráját. Első lemeze 1991-ben jelent meg, az áttörést az 1993-as Strictly 4 My N.I.G.G.A.Z… hozta el számára, a kettő között pedig ott figyel az 1992-es Hosszú lé, melyben először lépett kamerák elé a szomorú, nehéz családi háttérből származó, a film során egyre ijesztőbbé és veszélyesebbé váló, identitását a bűnözői létben, a gengszterségben megtaláló Bishop szerepében. A filmről napvilágot látott interjúk, visszaemlékezések alapján Tupac annyira ráhangolódott Bishop figurájára, annyira azonosult vele, hogy a forgatás szüneteiben sem lépett ki belőle, Bishopnak kellett szólítani. Csábító a gondolat, hogy a második lemez dalszövegei pont ebben az időszakban, ebben a szellemben születtek meg.

2Pac kvázi véletlen folytán került be Ernest Dickerson filmjébe, ráadásul rögtön a második legfontosabb szereplőként: ugródeszkája, a nyugati parti Digital Underground rapkollektíva – a csapat háttértáncosa és roadie-ja volt még csak ekkor – egyik tagját, Money B-t kísérte el a szereplőválogatásra, és ha már ott volt, őt is megnézték a főbb szerepekre. Az elsőfilmes rendező újoncokat keresett a négy hiphoprajongó, bűnbe sodródó tinédzser jó barát szerepeire, és elmondása szerint nem Tupac dühe, agressziója vagy hetvenkedése győzte meg arról, hogy jó választás lesz Bishopnak, hanem a döntései mögött meghúzódó, azokat motiváló fájdalom.

A rappernek mázlija is volt első szerepével, jó helyen volt jó időben. A kilencvenes évek eleje a fiatal fekete filmkészítők – sajnos rövid életű – reneszánsza volt, amit Roger Ebert kritikus „fekete újhullámnak” keresztelt el. Spike Lee 80-as évek végi filmjei (She’s Gotta Have It, Suli láz, majd az országos vitákat kiváltó, máig aktuális Szemet szemért) megágyaztak annak, hogy nagy stúdiók esélyt adjanak elsőfilmes fekete rendezőknek, akik fiatal feketékről (főleg fiatal fekete férfiakról) mesélhettek el történeteket – feketéknek. Vígjátékokat, bűndrámákat, felnövéstörténeteket, főleg utóbbi kettőt. A Fekete vidék (1991), a New Jack City (1991) és a Veszély s elemek (1993) pedig szolid kasszasikereknek is számítottak, megötszörözve vagy –tízszerezve költségvetésüket.

A Hosszú lé is ebbe a hullámba tartozik, rendezője már egy nemzedékkel idősebb, mint a fent említett filmeké, Spike Lee filmjeinek operatőreként már komoly karriert tudhatott magáénak. A Paramount égisze alatt, egészen kis költségvetésből készült film négy harlemi fiatalról szól, akik lógnak a suliból, hogy játéktermekben Streetfighterezzenek, vinylt lopjanak, ártalmatlan csínytevésekkel múlassák az időt – mígnem a DJ-sikerekről álmodozó Q (Omar Epps) egy fegyveres bolti rablás közepébe csöppen. Ő kihátrál belőle, ám barátja, Bishop vérszemet kap.

A film valamelyest meglepő darabnak számít a bűnbe és gettóból való kitörésbe ágyazott fekete főszereplős filmek között, az elején ugyanis arra számítanánk, hogy komoly drámai alkotás fog kibontakozni, ám a film közepén egy Bishophoz köthető fordulattal hirtelen zsánert váltunk, és kőkemény thrillerbe csúszunk át, amelyben Tupac karaktere horrorfilmes, legyőzhetetlen-levakarhatatlan sorozatgyilkos, Terminátor vagy még inkább Michael Myers lesz. Dickerson fő témája a bűnbe csúszás marad, az, hogy a csoportnyomás hatására hogyan veszítheti el a talajt egy csapásra bárki, akinek választania kell a crew-ja iránti lojalitás és saját jól felfogott érdeke között – de zavarba ejtő, hogy ennek eszköze szocio-realista melodráma helyett film noiros fűszerezésű borzongatás.

A barátokból nemezisekké váló Epps és Shakur mindketten uralni tudják jelenlétükkel a képernyőt, de nemcsak rövid rapkarrierje során felépített legendája tükrében lesz utóbbi emlékezetesebb. Dickerson a szereplőválogatás után tudta meg, hogy Shakur színészetet tanult a Baltimore-i Művészeti Középiskolában – minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy a nyers ösztönösség, karizmatikusság tudatos karakterformálással egészül ki.

Első pár jelenete még némi aggodalomra ad okot, sztoikus némaságában, ahogy latin-amerikai bandatagokkal néz farkasszemet, van némi merevség. Ám amint megjelennek a barátai, megelevenedik, és attól fogva a film lobogó, veszedelmes középpontja, akiről nem tudjuk eldönteni, miért nem tudjuk levenni róla a szemünket – mert vonzza a tekintetünket, vagy mert rettegünk, mit csinál velünk, ha elfordulunk. A karakter kulcsa az az 1949-es gengszterfilm, amit a tévében néz: James Cagney-ben megtalálja példaképét, nagyszabású tűzhalálában pedig vágyott sorsát. A film fináléja nem is lehetne más, mint az önként vállalt drámai pusztulás; a stúdió sajnos az utolsó pillanatban visszarettent, és arra kényszerítette a rendezőt, hogy elvegye antihősétől a döntés, amitől a komplett dramaturgia végzetesen sérül.

De már jóval a vége előtt, a hangnemváltásnál is megbicsaklik igazából a film, nem működik tökéletesen, főleg hogy egy már inkább komolytalannak tűnő lemezlovas-párbajnak is helyet kell szorítani a betondzsungel-bűnözés, a lőfegyverrel elkövetett gyilkosságok elterjedésének kritikája mellett. Korlenyomatként persze még mindig érdekes darab a Hosszú lé, már csak a nagyszerű betétdalok miatt is: a hiphop legjobb éve, Nas Illmaticja és Biggie Smalls érkezése előtt még a Naughty By Nature, Erik B. & Rakim és a new jack swing osztozik az acid jazzel és a Cypress Hillel. Tupac számára pedig ez még csak a kezdet – pár évvel a korai vég előtt.

szerző: Huszár András