HogyVagy002: "A legjobban a hangerő hiányzik" – Beck Zoltán

Interjúsorozatunkban a COVID-19 járvány és a kényszerű bezártság idején kérdezünk meg zenészeket, előadókat, hogyan boldogulnak a megváltozott helyzetben, mivel töltik az idejüket. Rovatunk nemcsak az olvasóknak szól, hanem az elszigetelt zenészeknek is segít megismerni egymás gondolatait  Először Szabó Benedekkel beszélgettünk, most Beck Zoltánt kerestük meg.

Hogyan telnek most a napjaid? Hogyan éled meg ezt a helyzetet, ami ráadásul pont a 30Y kerek évfordulóján ütött be?

Egyfelől az van, hogy tanítok – az egyetemi kurzusaimat ugyanúgy tartom, persze az online térben. Ez egyébként komoly kihívás, más az előadások, szemináriumok dinamikája így, másféle módon kell készülni az órákra, ami egyelőre sokkal több időt vesz igénybe, mint a hagyományos órákra való készülés. Ebben nyilván kevesebb gyakorlatunk van. Ráadásul érdemes elképzelni a kis házunkat egy átlagos hétköznapon: minden helyiségben valaki valamelyik egyetemi órán ül, vagy hallgatóként vagy oktatóként. Másrészt meg először állati szomorúak voltunk, éppen elkezdtük a tavaszi turnét, ilyenkor azért az egész évet látod előre, aszerint készülsz minden egyes koncertre, hogy a teljes év íve a fejedben van, végigpróbálod a koncerteken kívüli előadásaidat is, szóval azt éreztem, hogy két lábbal kellett a fékre ugrani. De ez az élmény átfordult bennem mára: nem azt érzem, hogy elvesztettük ezt az évet, inkább azt, hogy nyertünk. Végre ünnepi élményként tudjuk várni a megjelenő Ipszilon könyvet, és közben már azon gondolkodom, hogyan alakuljon a következő néhány turnéév.

Mennyire és hogyan tudsz most a zenéddel foglalkozni?

Ádi a napokban felhívott azzal, hogy a 30Y dalokhoz csináljunk kis oktatóanyagokat. Tényleg annyi kérést kaptunk az elmúlt években, de valahogy sose fért bele: most végre van rá időnk. Szóval Ádi meg a Zaza kisvideókat csinál, Papa kottát ír, én meg tabokat a gitárosoknak. Ez például állati jó arra is, hogy kénytelenek legyünk meghallgatni a dalok lemezváltozatait is, és néha rácsodálkozunk, mert a koncerteken a dalokat mégiscsak átszabjuk, szóval az van a kezünkben, és nem a felvett változat. Persze, közben vannak dalötletek, amiken mind dolgozunk, de nem valamiféle karantén-izének gondolom ezeket, egyszerűen csak az van, hogy dalok, ritmusok, sorok vagy dallamok jutnak eszünkbe. Végtére is ezért lettünk éppen zenekar, és nem IT-szerviz vagy kőművesbrigád.

BECK ZOLTÁN ITT ELMESÉLI, MIK A KEDVENC ZENÉI

Mi a legnehezebb ebben a helyzetben?

Egészen meglepett, hogy a legjobban a hangerő hiányzik, és most nem arról a moderált élményről beszélek, amit a hifin hangfalon vagy fejhallgatón elő lehet állítani. Az semmi ahhoz az élményhez képest, ahogy megszólal egy dob vagy a moderálatlan, nyers erősítők a színpadon. Szóval ez az intenzív hangélmény hiányzik, az, amit tulajdonképpen elviselhetetlennek gondolsz turnéban, hangbeálláskor, kissé másnaposan.

Mik tudnak örömet okozni? Jut esetleg időd most valamire, amire máskor nem?

Van kertünk, ez azért nagyban megkönnyíti a bezártság hónapjait. Egyébként is szeretünk babrálni a kertben, virágot ültetni, fát vágni; megcsinálunk vagy éppen tönkre teszünk dolgokat. És, persze, főzünk, ami, ahogyan a barátainkkal beszélünk, láthatóan mániás társadalmi betegség. Néha azt képzelem, hogy a karantén után a színpadon majd egy csomó mackónadrágos, kissé meghízott, szakállas rockandroll hős szédeleg, mint megannyi kései Jim Morrison.

Hogyan inspirálódsz jelenleg zeneileg?

Sok zenét hallgatok, és végre van időm még mélyebbre menni magyar dalokban vagy lemezekben – Egyedi Peti új dala lenyűgözött, várom, hogy majd megjelenés után mik lesznek a reakciók, erős lett a Madrapur meg a Sorbonne Sexual új lemeze, azokat is volt időm most többször meghallgatni.

Mi volt a legutóbbi három lemez, amit hallgattál? Miért pont ezeket, hogyan hatottak rád? 

Az Európa kiadó Popzene című lemezét hallgattam a napokban – igazán rosszul szól mai füllel ez a 90 grammos bakelit, de valahogy az a hangzástól függetlenül világos, hogy a Popzene, a Küldj egy jelet, és különösen a Romolj meg elemi erővel hatnak rám máig. Ugyanígy nagy élmény volt most meghallgatni Jack White háromcsíkos lemezét, a Boarding House Reach címűt, na, az például piszok jól szól, még úgy is szeretem, hogy az előző, angyaltáncos lemezen erősebbek a dalok. A harmadik meg az új Pearl Jam, bár a teljes lemezt valahogy nem akarom digitálisan meghallgatni, szóval várom, hogy rendelhető legyen a vinyl, inkább úgy hallgatom meg egyben.

Mi lesz az első dolgod, ha véget ér a veszélyhelyzet? Mit vársz a legjobban? 

A koncerteket, nyilván – az hiányzik a legjobban, hogy együtt játsszunk végre.

Lemezeket, pólókat, és egyéb merchöket lehet vásárolni a 30Y oldalán található linkeken keresztül.

fotó: sinco