HogyVagy001: "Ne próbáljunk úgy tenni, mintha ez normális helyzet lenne" – Szabó Benedek

HogyVagy című interjúsorozatunkban a COVID-19 járvány és a kényszerű bezártság idején kérdezünk meg zenészeket, előadókat, hogyan boldogulnak a megváltozott helyzetben, mivel töltik az idejüket. Rovatunk nemcsak az olvasóknak szól, hanem az elszigetelt zenészeknek is segít megismerni egymás gondolatait  Először Szabó Benedekkel beszélgettünk.

Hogyan telnek most a napjaid? Hogyan éled meg ezt az új helyzetet?

Mint gondolom, mindenki más, én is igyekszem alkalmazkodni ehhez a merőben szokatlan helyzethez. Bár nekem talán kevésbé okozott gondot, mint a sokat nyüzsgő embereknek: az utóbbi egy-másfél évben elég sokat tartózkodtam itthon, keveset jártam el. Több mint három hete csak a sarki boltban voltam maximum háromszor. Elég szigorúan tartjuk is magunkat a barátnőmmel a jelenlegi feltételekhez. Vannak nehezebb napok, de elfoglaljuk magunkat.

Kialakítottatok valamilyen új napi rutint?

Sokan poroszos időbeosztással képesek megtervezni a napjaikat, nekem ez egyelőre még nem megy. De külön odafigyelek rá, hogy bizonyos dolgokat minden nap megcsináljak. A zenélés például nagyon sokat segít, minden nap foglalkozom itthoni felvételekkel, gitározom, zongorázom, bossa nova számokat gyakorlok. Nem is feladat ez, inkább gyógyír. Spanyolul tanulunk, főzünk, gyógytornázok, olvasok, minden nap igyekszem megnézni egy filmet.

SZABÓ BENEDEK LEMEZTÁSKÁJÁBA ITT NÉZHETTEK BELE

Zenekari munkát tudtok végezni most?

Azt vettem észre, hogy amióta beütött ez a helyzet, sokkal többet beszélek a zenekarommal videó- vagy telefonhívás formájában. Minket egyébként is sok más is összeköt még a zenén kívül is, rengeteget beszélgetünk. Terápiás célzattal elkezdtem egy olyan projektet is, hogy mivel most már mindenki otthon fel tud venni bármit, ezért feltöltöttem egy száraz demót a közös drive-unkba, és mindenki rájátszotta a saját ötleteit – ebből most áll össze egy szám.

Mit viselsz a legnehezebben?

Eleve elég szorongó típus vagyok, aki szereti rendszeresen olvasni a nemzetközi híreket, ezért már január közepe-vége óta figyelemmel kísérem a vírus terjedését. Jó előre beszorongtam. A pesszimista embereknek ritkán van igazuk; most pont az következett be, amitől féltem. A tervezhetőség teljes hiányát feltehetőleg az egész emberiségnek meg kell most szoknia: más ez, mint egy erdőtűz, amit eloltanak, és utána ki szabad menni. Most az az új hívószó, hogy majd tetőzik a járvány, és utána minden ugyanolyan lesz újra, mint volt – ez biztosan nem igaz, sőt, nagy változások fognak történni, bizonyos szempontból az egész év kukába megy. Bosszant az is, hogy kinézek az ablakon, és azt látom, sokan nem tartják be a korlátozást.

És mi tud örömet okozni?

Az elvégzendő feladatok miatti idegesség és szorongás szinte a nullára csökkent – tudom, ha valamit el kell végeznem, azt el is fogom végezni, mert nem kell rohangálnom egész nap. Az emberi kapcsolataim is nyugodtabb mederbe kerültek. Általánosságban is lassabb tempóra állt át a létezés, ami tanulság lehet a jövőre nézve, érdemes lesz megtartani, amikor majd visszaáll a korábbiakhoz valamennyire hasonló világrend. Plusz van idő most olyasmikkel foglalkozni, amikre nem maradt régebben energia.

Hozzáteszem, nem vagyok híve annak a narratívának, hogy mindenáron ki kell használni a bezártságot, meg kell tanulni egy új nyelvet, jógázni, megtalálni önmagunkat. Nekem sokat segít, hogy írhatok, ami máskor is egyfajta megküzdési folyamat nálam, de tudom, ez nincs így mindenkinél. Beszéltem olyan zenésszel, aki produktív szokott lenni, és most nem tudja elképzelni, hogy nekiálljon számokat írni. Az a fontos, hogy mindenki megtalálja a módját annak, hogy mentálisan egyben maradjon. Ez nem normális helyzet. Ne is próbáljunk úgy tenni, mintha az lenne.

Említetted, hogy minden nap megnézel egy filmet? Miket néztél mostanában?

Öcsémmel szoktunk ZS-kategóriás horrorfilmeket ajánlgatni egymásnak, szeretjük ezeket gyerekkorunk óta. Tegnap megnéztük a Nyomul a bandát, amit Tom Hanks rendezett; most halt meg a betétdalokat szerző Adam Schlesinger – szuperek a számok, meg a film is. Kicsit úgy érzem most magam, mint amikor egyetemistaként halasztottam fél évet, és művészfilmeket néztem: be akarom fejezni például az Intim megvilágításbant, amit még egyszer régen félbehagytam, és Tarkovszkijtól is szeretnék pótolni hiányosságokat.

És mi az a három lemez, amit utoljára meghallgattál?

Nagyon sok latin-amerikai folkot hallgatok, részben a spanyoltanulás miatt is – a barátnőm vezetett be ebbe a világba. Az utóbbi hónapokban kicsit belefásultam az indie gitárzenébe és szintipopba. Ma Victor Jarát hallgattam, csodálatos számok. Sok afrikai zenét is hallgatok, Dumama + Kechou új lemeze, a Buffering Juju például fantasztikus. Galactic Jackson ajánlotta Roman Flügel Garden Party EP-jét: kicsit acidos, hihetetlenül jó elektronikus tánczene.

Hogyan hat rád most ez a latin-amerikai vonal?

Érdekes, hogy Victor Jara dalai jellegükben hasonlítanak a Cseh Tamás-számokra, az viszont különbség, hogy elképesztő erő, életszeretet és energia rejlik bennük. Nálunk ez szinte mindig hiányzott még a rendszerellenes undergroundból is, pedig elvben a tétek nem voltak akkorák, mint a 60-as évek Chiléjében, ahol tudtad, ha ilyen dalokat énekelsz, belehalhatsz. Jara sorsa is szomorú, Pinochet emberei megkínozták és megölték. A latin-amerikai zenében – még a szomorú témákban is – hatalmas belső erőt vélek felfedezni: döbbenetes volt, amikor a tavalyi chilei tüntetéseken Jara egyik leghíresebb dalát több százezren énekelték gitárokkal egyszerre.

Mi lesz az első dolgod, ha véget ér a vészhelyzet?

Azt várom a legjobban, hogy lemenjünk Bajára a szülői házba – apám és az öcsém most is ott vannak –, körös-körül erdők és mezők, ott szeretnék főzni marhapörköltet, és nagyon berúgni.

a Szabó Benedek és a Galaxisok Cím nélküli ötödik lemezét itt vásárolhatjátok meg, alább pedig a lemez demófelvételei:

fotó: Csordás Zita