Koronavírus miatt meghalt Manu Dibango

2020.03.24. 11:58, Gaines

manu.jpeg

Kedden, március 24-én, 86 évesen elhunyt a kameruni afrojazzlegenda Manu Dibango, halálát koronavírus okozta. A szaxofonos egy párizsi kórházban hunyt el, a halálhírt a zenész hivatalos Facebook-oldalán is megerősítették.

Emmanuel N'Djoké Dibango 1933-ban született Kamerunban, zenélni Franciaországban tanult. Pályafutása során turnézott az Africa Jazz kollektívával, olyan előadókkal közreműködött, mint Fela Kuti, Herbie Hancock és a Ladysmith Black Mambazo énekkar; afrojazz szaxofonosként élen járt a funk és a kameruni zenei hagyományok ötvözésében. 1972-ben világsláger lett Soul Makossa című afrofunk-szerzeménye, amit az első diszkószámok közé is szokás sorolni: a dalt először a Loft partikon kezdték játszani, azután felkapták a New York-i rádiók, és felkerült a Billboard slágerlistájára is. Rengeteg változat és feldolgozás született belőle, a makossa nevű kameruni táncot megörökítő refrén később felbukkant Michael Jackson Wanna Be Startin' Somethin'-jában, majd a Jackson-hangminta felhasználása révén Rihanna Don't Stop The Music című dalában is. Dibango 2009-ben mindkét előadót beperelte, mert állítása szerint Jackson engedély nélkül használta fel a dalrészletet; Jacksonnal peren kívül megegyeztek, a Rihanna elleni keresetet végül elutasította a bíróság. A dal komoly szerepet játszott abban, hogy nyugaton fellendült az érdeklődés az afrikai zenei iránt, számait hangmintázta többek között Will Smith, Busta Rhymes, Cerrone, a Chemical Brothers és az A Tribe Called Quest is.

https://recorder.blog.hu/2020/03/24/koronavirus_miatt_meghalt_manu_dibango
Koronavírus miatt meghalt Manu Dibango
süti beállítások módosítása