Vajon hogyan tud működni több mint egy évtizeddel később a The L Word Los Angeles-i LMBT-álomvilága? Érdemes volt leporolni az egykor úttörőnek számító sorozatot? Ez a kritika először a Recorder magazin 79. számában jelent meg.
Tizenöt évvel ezelőtt még forradalminak számított egy olyan, kizárólag leszbikus főhősnőkről szóló sorozat, mint a The L Word (noha a képtelenebbnél képtelenebb cselekményszálak a Melrose Place-nek is becsületére váltak volna). Időközben viszont, ahogy az LMBT-karakterek jelenléte normálissá vált a tévében, a The L Word egyre erőltetettebbnek hatott. Leporolása 2019-ben maximum annyiban tűnt jó ötletnek, hogy az eredeti szereposztás három legszimpatikusabb főszereplője, Jennifer Beals, Katherine Moennig és Leisha Hailey ma is istenien néz ki, viszont egyáltalán nincs túlfoglalkoztatva.
Velük nagyon könnyű egy évtizeddel később felvenni a szálat, viszont kérdéses volt, hogy hogyan népesítik be a világukat tíz-húsz évvel fiatalabb “lipstick” leszbikusokkal. Meglepően jól sikerült; nincs éles kontraszt az idősebbek és a fiatalok vagy a gazdagok és a szegények között, hanem – az eredeti sorozattal ellentétben – hihető, hogy ez a sok csinos femme (illetve két csinos butch) valóban egy közegben él. A The L Word régen is a “bűnös élvezet” kategória ékes példája volt, ez most sem változott, de a Los Angeles-i LMBT-álomvilág, amit bemutat, végre egy pár fokkal közelebb került a valósághoz, anélkül, hogy ez a könnyed szórakoztatás rovására ment volna.
L: A Q generáció (The L Word – Generation Q)
hol látható: Showtime
osztályzat: 7/10
szerző: Onozó Róbert
