Elton John nyert, a Netflix bukott a Golden Globe-díjátadón

2020.01.06. 11:37, Gaines

eltongoldenglobe.jpg

Vasárnap este hetvenhetedik alkalommal osztották ki a Golden Globe-ot, az Oscar után a második legszélesebb körben ismert filmes – és egyben sorozatos – díjat. Nem kellett üres kézzel hazatérnie Quentin Tarantinónak, szobrot nyert egy képregényes gonosztevő, a Netflix díjvárományos versenyzőit azonban csúnyán kikosarazták.

Kezdjük is ez utóbbival. A streaming szolgáltató már az előző években is be-bejelentkezett a fontosabb filmes díjakra, tavaly például a Roma című idegen nyelvű drámával futott be elég szép kört, többek között a legjobb rendezőnek járó Oscarral (Alfonso Cuarón). Idén viszont minden eddiginél nagyobb, több frontos offenzívát indított a Netflix, olyan nagyágyúkkal, mint Martin Scorsese revizionista gengsztereposza, Az ír; az Adam Driver és Scarlett Johansson főszereplésével készült Házassági történet; a két pápáról szóló A két pápa; valamint Eddie Murphy visszatérése, A nevem Dolemite.

MELYIK A LEGJOBB SCORSESE-FILM?

A Netflix a tévés kategóriákkal együtt több mint 30 jelöléssel vágott neki a Golden Globe-nak, és ezek közül végül mindössze kettőt tudott díjra váltani: Laura Dern a legjobb női mellékszereplő kategóriában nyert a Házassági történetért, Olivia Colman pedig, aki tavaly nyert A kedvenc című filmmel, idén a The Crown című sorozattal ismételhetett, II. Erzsébet királynő szerepében. (Bejöttek neki a brit uralkodók, hisz A kedvencben I. Annát játszotta.) Az este legnagyobb vesztese Az ír, amelyet pedig a legfőbb kategóriákban esélyesnek véltek, ehelyett az 1917 című, hosszú és virtuóz snittekkel operáló első világháborús film lett a legjobb drámai film, és rendezője, Sam Mendes elorozta a díjat Scorsese elől. („Mindannyian Martin Scorsese árnyékában élünk” – kezdte köszönőbeszédét.)

A HÁZASSÁGI TÖRTÉNET TÍZPONTOS FILM VOLT NÁLUNK, ITT ÍRTUNK RÓLA

Kérdés, hogy ez mit jelent az Oscarra nézve. A Golden Globe-ot a közvélemény az Oscar előszobájának szokta tartani, pedig ha megnézzük akár csak az elmúlt öt-tíz év díjazottjait, legalább annyiszor különböznek egymástól a nagy kategóriák nyertesei, mint ahány egyezés van. Ráadásul teljesen más a döntéshozó mechanizmus: a HFPA (Hollywood Foreign Press Association) egy alig száz tagú, furcsa és homályos összetételű szervezet, melynek tagjait könnyen le lehet kenyerezni meggyőző lobbival, és melynek mindennél fontosabb a gálán felvonultatandó sztárok csillogása. (Az Oscart odaítélő Akadémia több ezer főt számlál, szakmabeliekkel.) Egyszóval még nem kell temetnie az esélyeit Az írnek, de az biztos, hogy az 1917 bejelentkezett az éllovasok közé, és nemcsak technikai kategóriákban kell tartani tőle.

A Volt egyszer egy… Hollywood megerősítette pozícióját, a nyáron bemutatott Tarantino-film akár el is sikkadhatott volna az új versenyzők között, de a Golden Globe-on három fontos díjjal gazdagodott: nyert Tarantino forgatókönyvíróként (ez a harmadik Golden Globe-díja, a Ponyvaregény és a Django elszabadul forgatókönyvéért is nyert), Brad Pitt a legjobb mellékszereplő kategóriában ("Csinálhattál volna helyet a tutajon" – sütött el egy tréfálkozó Titanic-utalást filmbéli partnere, DiCaprio kárára a beszédében), illetve a legjobb musical vagy vígjáték díját is ez a film zsebelte be. A dél-koreai Élősködők – amit 2019 legjobb filmjének szavaztunk meg – az idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-ot vihette haza, gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy ez lesz az első dél-koreai film, amit nemcsak hogy Oscarra jelölnek, hanem meg is nyeri majd azt a szobrot is.

MELYIK A LEGJOBB TARANTINO-FILM?

Az este nagy nyertese volt Elton John, aki a Rocketman című filmért dalszerzőtársával, Bernie Taupinnel együtt mehetett a színpadra a legjobb eredeti betétdal díjáért – mint elmondta, ez a legelső alkalom, hogy ők ketten így együtt nyernek valamilyen díjat. Az énekes még egyszer örülhetett az este folyamán, nyert ugyanis az őt alakító Taron Egerton a musical/vígjáték kategóriában, aki Daniel Craiggel, Leonardo DiCaprióval és Eddie Murphyvel egy kategóriában indult. (Murphy ezzel keresztet vethet az Oscar-jelölésére, így biztosan nem fog beférni az idén különösen zsúfolt mezőnyben a legjobb ötbe.) A legjobb színésznő itt a The Farewell című, itthon februárban mozikba kerülő független film főszereplőjét alakító Awkwafina lett.

HÍRES MAGYAR ZENÉSZEK DICSŐÍTIK ELTON JOHNT

A legjobb férfi és női főszereplő kategóriában Joaquin Phoenixet és Renée Zellwegert kell majd legyőznie az Oscaron az indulóknak: utóbbi Judy Garlandot alakítja a sztárról szóló életrajzi filmben, és már a bemutató előtt elkönyvelték az esélylatolgatók, hogy ez az ő éve lesz – igaz, tavaly Glenn Close erre fázott rá a célegyenesben. Phoenixnek, aki rendesen megszórta köszönőbeszédét kisípolandó szavakkal, több erős versenytársa van, például a remek évet magáénak tudható Adam Driver személyében, de a nagyszabású transzformációkat imádják a díjátadókon, így Heath Ledger után Phoenix lehet a második színész, aki Oscart kap Joker szerepéért.

A Joker zeneszerzője is Golden Globe-díjjal gazdagodott, az izlandi Hildur Guðnadóttir csellistaként az Animal Collective-vel és a Sunn O)))-val is turnézott és stúdiózott. 2019-ben egy másik produkció zenéjét is ő szerezte, amely szintén számos Golden Globe-ot nyert most: a Csernobil című HBO-dokudráma elvitte a legjobb minisorozat díját, és a Borisz Scserbinát alakító Stellan Skarsgard is szobrot kapott. (Az ő beszéde volt a legviccesebb, a díjat ugyanis annak a sminkesnek is megköszönte, aki műszemöldököt ragasztott rá, mert szerinte a markáns szemöldök hiányával magyarázható, hogy az emberek nem jegyzik meg az arcát.)

Az Emmy után most a Golden Globe-ot is megkapta az általunk is az év sorozatának választott Fleabag, valamint író-főszereplője, Phoebe Waller-Bridge, és jobban belegondolva az ő beszéde volt a legviccesebb. Megköszönte Obamának, hogy a tavaly év végén közzétett, kedvenc filmjeit és sorozatait tartalmazó listájára felvette a Fleabaget is, ami azért mókás, mert a sorozat legelső részének egyik poénja, hogy a főhős Obama beszédeire maszturbál. „Köszönöm Obamának, hogy felvett minket a listájára. Ő mindig is szerepelt az enyémen” – fogalmazott Waller-Bridge. A legjobb drámai sorozat az HBO második évados bombasikere, a Succession: a HFPA így beelőzhette az év második felében esedékes Emmy-díjátadót, ahol a Trónok harca kiesésével komoly esélyekkel fog majd indulni a szatirikus családi dráma. Nyert még Russell Crowe a The Loudest Voice című minisorozatért, melyben a FOX News vezérigazgató Roger Ailest keltette életre, illetve Michelle Williams a Fosse/Verdon-ért, aki a díjátadó egyik erős politikai töltetű beszédében kiállt a nők jogai és az abortusz mellett.

A FLEABAGET MÉG SZÍNHÁZBAN IS LÁTTUK, ÉS IMÁDTUK

A Golden Globe-díjátadón ötödször vezényelte le műsorvezetőként Ricky Gervais, a komikus az este során emlegette Harvey Weinsteint, Jeffrey Epsteint, a #metoo-t, szóba hozta, hogy idén sincs női jelölt a legjobb rendezők között (zsinórban ötödik éve; 2018-ban Natalie Portman tette ezt szóvá a gálán), "pedofilfilmnek" titulálta A két pápát, és a Volt egyszer egy... Amerika hosszát emlegetve azt mondta, DiCaprio barátnője "a díszbemutató végére már túl öreg lett hozzá".

 A teljes lista a győztesekkel itt olvasható.

https://recorder.blog.hu/2020/01/06/elton_john_nyert_a_netflix_bukott_a_golden_globe-dijatadon
Elton John nyert, a Netflix bukott a Golden Globe-díjátadón
süti beállítások módosítása