A nyolcvanas évek csodálatos pankrátornőiről szóló Netflix-sorozat egy merész lépéssel áthelyezte Las Vegasba a harmadik évadot, hátrahagyva a televíziós közeget, és áttérve a színház (pontosabban varietéműsor) közegébe. Ezzel egy csomó konfliktusforrás és a tévés sugárzással járó izgalom is megszűnt – Sam állásával együtt –, de az alkotópáros Liz Flahive és Carly Mensch remek érzékkel mutatták meg, hogy a színpadi fellépéseknek is megvan a maguk varázsa, Vegas extravagáns világa pedig külön jól áll a sorozatnak (a kaszinót üzemelő Geena Davis meg pláne).
Azért egy estéről-estére változatlan birkózós-kabaréval nem lehet kitölteni egy évadot, a felszabadult időt pedig az írók arra használták, hogy elmélyítsék a szereplők közötti kapcsolatot, és azokat a mellékkaraktereket is árnyalják, akik az előző két évadban kimaradtak a szórásból. Éppen ezért a GLOW harmadik felvonása az eddigi legérzelmesebb, és számtalan kisebb-nagyobb katarzissal szolgál.
Tematikus értelemben is elképesztően komplex évadon vagyunk túl: van itt minden a szekrényben rejtegetett homoszexualitástól kezdve a bevándorlók magukkal hordozott traumáin át a nők üzleti és családi emancipációjáig – csupa olyan fontos téma, ami a nyolcvanas években különösen, de még napjainkban is aktuális. Bár hőseink szakmailag egy helyben toporognak, mégis hatalmas utat jártak be mindössze tíz rész leforgása alatt.
osztályzat: 9/10
szerző: Rácz Viktória
Ez a kritika a Recorder magazin 75. számában jelent meg először.
