Ők az idei Mercury-díj jelöltjei

2019.07.25. 13:50, Gaines

mercuryshortlist.jpg

Ma hirdették ki a legrangosabb brit zenei kitüntetés, a Nagy-Britannia és Írország legjobb albumának járó Mercury-díj jelöltjeit. A szakmai zsűri ezúttal is tizenkét, tavaly megjelent lemezből választ majd győztest, rapperek és a gitárzene képviselői csaphatnak össze.

Tavaly a másodjára jelölt Wolf Alice-szel az indie gitárzene diadalmaskodott a díjátadón, az azt megelőző években elektronikával kokettáló r&b (Sampha Process című lemeze), illetve David Bowie utolsó albumát és a Radioheadet is megelőzve a grime-rapper, Skepta nyerte el az angolok nívós zenei elismerését. Idén már a jelöltlistára is a londoni Dave-et várták a leginkább a fogadóirodák és latolgatók, a fiatal rapper társadalmilag érzékeny debütlemeze, a Psychodrama a Guardian szerint „nemzedéke legmerészebb brit rapalbuma”. Rajta kívül slowthai Nothing Great About Britainje is komoly kritikai hátszéllel rendelkezik grime-elektro-punk koktéljához, míg Little Simz soulos-alternatív hiphopja harmadik, Grey Area című lemezére érett be a legjobban.

Dave-hez hasonlóan debütlemezzel került a jelöltek közé az óriási hype-pal bemutatkozó avantrock Black Midi, valamint az ír punkot játszó Fontaines DC. A jelöltek között megtaláljuk továbbá a nyers poszt-punkkal odamondó IDLES lemezét (Joy As An Act Of Resistance), Anna Calvi goth-rockját, a walesi, nehezen besorolható, egyedi artpopban mozgó Cate Le Bont (Reward), vagy a Foals dance-funkos gitárzenéjét. Anna Calvit és a Foalst harmadszor jelölték Mercury-díjra, míg a The 1975 harmadik albumával tudott duplázni, a veteránok közül azonban csak a Foalst tartják esélyesnek a fogadóirodák, de őket is lekörözi Dave, az IDLES és slowthai, akik markáns politikai, társadalmi üzeneteikkel, legyen az a Brexit vagy a munkanélküliség témájában.

A zsűriben idén először ott ül majd több korábbi jelölt – Stormzy, Gaz Coombes, Jorja Smith –, Annie Mac rádiós műsorvezető, valamint a Vice szerkesztő-újságírója, Tshepo Mokoena is. A győztes kilétére szeptember 19-én, a díjátadó gála keretében derül fény.

Itt a teljes jelöltlista:

Anna Calvi – Hunter
Black Midi – Schlagenheim
Cate Le Bon – Reward
Dave – Psychodrama
Foals – Everything Not Saved Will Be Lost – Part 1
Fontaines D.C. – Dogrel
IDLES – Joy as an Act of Resistance
Little Simz – Grey Area
Nao – Saturn
Seed Ensemble – Driftglass
slowthai – Nothing Great About Britain
The 1975 – A Brief Inquiry into Online Relationships


ez pedig a Location című dal Dave Mercury-esélyes debütalbumáról:

https://recorder.blog.hu/2019/07/25/ok_az_idei_mercury-dij_jeloltjei
Ők az idei Mercury-díj jelöltjei
süti beállítások módosítása