Elhunyt Johnny Clegg, dél-afrikai zenész-aktivista

2019.07.17. 11:09, Gaines

 clegg.jpg

A brit születésű, dél-afrikai énekes-gitáros-antropológus-aktivista, Johnny Clegg az apartheidet kritizálta zenekaraival, leghíresebb dalában Nelson Mandela szabadon bocsátását követelte. 66 éves volt, hasnyálmirigyrákban halt meg.

Johnny Clegg 1953-ban született a Manchester melletti Bacupban, szülei válása után zimbabwei jazzénekes édesanyjával Afrikába költözött. Tinédzserkorában ismerkedett meg a johannesburgi zulu munkásokkal, akik otthonuktól távol, a nagyvárosban robotoltak, és hozták magukkal zulu nyelvű, afrikai hagyományokból táplálkozó zenéjüket. Clegg megtanulta a zulu nyelvet, majd egyetemi tanulmányai alatt is a zulu kulturával foglalkozott antropológia szakon.

Első zenekarát, a Julukát 1969-ben alapította Sipho Mchunuval, majd hatfős formációvá bővültek, három fehér és három fekete zenésszel adták ki első lemezüket, az 1979-es Universal Ment. A rasszokat és törzseket élesen szétválasztó, szegregáló, egymás ellen uszító apartheid rendszerében törvénybe ütközőnek számított vegyes felállással nyilvánosan koncertezni; a zenekar a dél-afrikai fehér kisebbségi kormány folyamatos zaklatásának volt kitéve, alig játszották a rádiók, privát helyszíneken – egyetemeken, templomokban, munkásszállókban – zenéltek. Nemzetközileg – európai és észak-amerikai turnéikon – nagy népszerűségnek örvendtek, Clegget csak „fehér zuluként” vagy „zulu gitárosként” emlegették.

A Juluka 1985-ben feloszlott, Clegg zenésztársaival új, szintén vegyes felállású zenekart alapított Savuka néven, továbbra is afrikai (zulu), európai (kelta) és rock hatásokat keverve. 1987-ben jött ki legnagyobb slágerük, az Asimbonanga, melynek jelentése: „akit nem láttunk régóta”. Ez az akkor még börtönben raboskodó Nelson Mandelára vonatkozott, pontosabban arra, hogy be voltak tiltva a Mandeláról készült fényképek, és a dal a kiengedését követelte. Clegg karrierje csúcspontjának nevezte, amikor tíz évvel később, 1997-ben német turnéja frankfurti állomásán váratlanul megjelent mögötte a színpadon Mandela, és együtt táncoltak.

DALOK NELSON MANDELÁRÓL

Clegget 2015-ben diagnosztizálták hasnyálmirigyrákkal, 2017-ben búcsúturnét tartott. A dél-afrikai kormány így búcsúzott tőle: „Énekes, dalszerző, táncos és antropológus volt, aki ragályos crossover zenéjével berobbant a nemzetközi színtérre, és hozzájárult a társadalmi kohézia megteremtéséhez. Zenéje egységbe forrasztotta a különböző fajokat, közösséget teremtett.”

https://recorder.blog.hu/2019/07/17/elhunyt_johnny_clegg_del-afrikai_zenesz-aktivista
Elhunyt Johnny Clegg, dél-afrikai zenész-aktivista
süti beállítások módosítása