Hiányzik a MySpace? Turkálj iPodot! – Digitális zeneguberálók

Már talán a prédikátor könyvében is szerepel, rögtön a minden hiábavaló után az, hogy az élet egyik biztos ténye az adatvesztés. A másik biztos dolog, habitustól függően a halál vagy az adózás szokott lenni. A digitalizációval viszont az adatvesztés behozhatatlan előnyre tett szert. És hozott egy új trendet, a digitális zeneguberálást. Szedlák Ádám cikke a Recorder magazin 71. lapszámából.

Kellemetlen aktualitást ad az adatok mulandósága feletti merengésnek, hogy nemrég kiderült, a MySpace tévedésből(?) törölt nagyjából ötvenmillió zeneszámot. Elsőre nem tűnik talán súlyosnak az eset, mert a Facebook több mint egy évtizede átvette az uralmat, és zenét is inkább Spotify-ról, Mixcloudról vagy Soundcloudról hallgatunk. Érdemes inkább onnan nézni, hogy az Arctic Monkeys vagy a Panic! At The Disco és egy halom kortársuk a MySpace-en kezdték a pályafutásukat. Korai demók, kezdeti koncertfotók, az együttesek történeteinek dokumentumai vesztek oda amiatt, hogy az oldal jelenlegi tulajdonosa, a Time Inc. elszúrt egy szerverköltöztetést.

Zenéket nem csak úgy lehet elveszíteni, hogy kihúzzák vagy törlik a szervert. A digitális jogvédelmi rendszerekbe mélyen bele van kódolva annak a lehetősége, hogy az ügyfelek egyszer csak elveszítik a hozzáférést a katalógushoz. Legkésőbb akkor, amikor a szolgáltatás befejezi a működését, a jogosultság ellenőrzésére szolgáló szervereket kikapcsolják, és az addig zeneszámnak tűnő adatokból előbb-utóbb olvashatatlan bithalom lesz.

A fájlok is megszűnhetnek

Ma már valószínűleg kevesen emlékeznek a Track.hu-ra, ami az Origo és a Magyar Telekom zeneboltja volt egészen 2009 nyaráig, amikor bezárták. Magyarországról a Microsoft Zune lejátszóihoz tartozó boltot sem használták tömegek, pedig annak is elégedetlen, zenétől megfosztott felhasználókat hátrahagyva lett vége. Nem szükségszerű, hogy egy bolt megszűnésekor a felhasználók pórul járjanak. A Yahoo! zenei szolgáltatását ugyan felszámolta 2008-ban, de a vásárlók a zenéikkel együtt átkerültek a Rhapsody nevű streamingszolgáltatásba, ami ma éppen Napster néven üzemel.

Menekülési lehetőség a digitális jogkezelés és a streaming poklából, ha az ember a saját kezébe veszi a fájlok kezelését. Egy két merevlemezt kezelő hálózati meghajtót (NAS) 50 ezer forint körüli áron be lehet szerezni - igaz, lemezek nélkül –, másolásvédelem nélküli, veszteségmentes zenéket pedig több zenebolt is forgalmaz. Vásárlás előtt érdemes elolvasni természetesen, hogy hányszor tölthetjük le a szolgáltatásból a számainkat. A skála a végtelen alkalomtól (Bandcamp) a vásárlástól számított 72 órás limitig (Dalok.hu) terjed.

Állj régésznek!

A fizikai eszközökhöz, iPodokhoz, kínai mp3-lejátszókhoz, minidiscekhez kötött zene lehetővé tesz újfajta búvárkodást is. Egyre több helyen olvasni olyan gyűjtőkről, akik az eBayt vagy a brit Gumroadot bújva próbálnak pár fontba kerülő eszközöket beszerezni.

Lehetőleg a nem menő, gyűjtői példánynak (például U2 iPod vagy iPod Red) nem számító lejátszókat keresik, hanem az olcsóbb tucatárut. Ezek időkapszulaként vagy a Jurassic Park film borostyánba ragadt szúnyogaként őrzik annak az időpillanatnak a zenéjét, amikor a tulajdonosuk lecserélte őket. És mivel az emberek jellemzően a fiók mélyén hányódó, megunt, többszörösen megörökölt eszközöktől válnak meg legkönnyebben, ezért jellemzően nem a tegnap slágerei vannak a készülékeken, hanem régebbiek.

Ez a gyakorlat nem sokban különbözik a lemezturkálástól, csak több a rizikó benne és váratlanabb a zsákmány – de a vége természetesen az, hogy egy doboznyi elektronikai hulladékot kerülget az ember a lakásában. Viszont kis szerencsével gazdagabb lesz néhány sztorival vagy váratlanul meglelt számmal. És hát zenét találni még mindig jobb, mint elveszíteni.

Szerző: Szedlák Ádám