A BTS már az elsők között is első

2019.04.23. 16:49, Gaines

 bts-map-of-the-soul-new-album.jpg

Eseménydúsan telik eddig 2019 a K-Pop színtéren: a mérleg keserűbb nyelvét többszörös szexbotrány húzza le, miközben egyre több dél-koreai csapat arat nemzetközi szinten egyre nagyobb sikereket. A Blackpink lánykvartettje nemrég lekörözte Ariana Grandét az egy nap leforgása alatt bezsebelt YouTube-megtekintések terén, és fellépett a Coachellán, a BTS-t pedig a Saturday Night Live-ba, új EP-jük, a Map Of The Soul: Persona pedig szerte a világon a toplisták élére röpült. Nézzük, hol és hogyan!

A BTS előnnyel indult, másképp fogalmazva, tavaly már megágyazott az újabb sikereknek, hiszen a közösségi médiás felületeken szerzett népszerűségüket kamatoztatva világ körüli arénaturnéjuk teltházakkal zajlott, koncertfilmjük is óriási bevételeket termelt, arról nem beszélve, hogy menedzsmentjük eleve patikamérlegen számolja ki, mi kell a rajongóknak.

ILYEN VOLT A K-POP ÉVE 2018-BAN

A Map Of The Soulon már a dél-koreai popban kevésbé jártas zenehallgatók is ráismerhetnek egy-egy közreműködő nevére, a Make It Right című dal egyik társszerzője Ed Sheeran, míg az első kislemezdal, a Boy With Luv vendégénekese Halsey. Ennek a számnak a videója kapásból felül is múlta a Blackpink fent említett rekordját, mivel 24 óra alatt 78 milliószor nézték meg. Az album az április 12-ei megjelenést követő első hétben számos országban a lemezeladási listák első helyére került, a cikkben szép sorban végigvesszük a legfontosabbakat.

MÉG TÖBBET MEG AKARSZ TUDNI DÉL-KOREA POPZENÉJÉRŐL? ITT AZ ALKALOM!

1. Amerikában harmadszor csípte el a BTS az első helyet: a Love Yourself: Tear és a Love Yourself: Answer szintén a lista tetejéről indult, mindez szűk egy éven belül. Viszont a Map Of The Soulból adták el a legtöbbet, egy hét alatt 230 000 albummal egyenértékű egységet, amibe a streaming is beletartozik. A 11 hónapon belüli triplázásra zenekarok közül utoljára a Beatles volt képes 1995 és 1996 között három válogatásalbummal (Anthology 1, Anthology 2, Anthology 3), náluk gyorsabban pedig legutóbb a Monkees vitt véghez hasonlót 9 hónap és 3 hét leforgása alatt (1967: More of the Monkees, Headquarters, Pisces, Aquarius, Capricorn, and Jones LTD.); szólóelőadók közül Future viszi a prímet 6 hónappal és 3 héttel (2015: DS2, What A Time To Be Alive, Evol).

2. Nagy-Britanniában is az első helyen nyitott, 26 500 egyesített eladással, melynek majdnem kétharmada fizikai példányokból származik; ezzel ők az első koreai előadók, akik a szigetországi lista élére kerültek. Billie Eilish When We All Fall Asleep, Where Do We Go? című debütlemezét utasították maguk mögé, amely két hétig élvezhette az elsőséget – a BTS egy rádióinterjúban elmondta, pont vele szeretnének leginkább együttműködni.

3. Két nagy angol nyelvterületen, Ausztráliában és Kanadában – dobpergés – elsők a lemezeladási listákon, előbbinél most először, utóbbinál pedig másodszor – a Love Yourself: Answer után – érték ezt el.

4. A dél-koreai album- és letöltési listákon szintén a BTS vezet a lemezzel és a Boy With Luvval, furcsa is lett volna, ha nincs így; a kiemelt szám a nemzetközi népszerűséget mérő „szociális” slágerlistán is első, és mind a hét dal ott van a digitális toplista legjobb 60 helyezettje között. Japánban sincs meglepetés, a Love Yourself: Answer után az új anyag is vezeti a digitális lemezeladásokat, a zenekar történetében immár negyedszer.

5. Európa a kakukktojás. Nálunk az első hely még várat magára: Németországban a harmadik, Svédországban a második, Olaszországban és Franciaországban az ötödik helyen nyitottak. Magyar eredményről egyelőre nincs információnk, ha megtudunk valamit, frissítjük a cikket, de azon semmiképp nem változtat, hogy a BTS-sel mostantól még sokkal inkább számolni kell a globális piacon, mint az ezt megelőző években.

Címkék: bts k pop
https://recorder.blog.hu/2019/04/23/a_bts_mar_az_elsok_kozott_is_elso
A BTS már az elsők között is első
süti beállítások módosítása